Back to top

Rekord vadlúdlétszám Tatán

A Tatai Vadlúd Sokadalom szerint az 1980-as évek közepétől nem számoltak össze annyi vadludat a természetvédelmi szakemberek a tatai Öreg-tavon, mint e hét hétfőjén. De a hét még újabb rekorddal kecsegtethet az elmúlt napok történései alapján, ugyanis már november 25-e óta érzékelhető volt az intenzív vadlúdvonulás.

Ennek egyik oka az időjárás, illetve hogy az Által-ér völgyében, a hatalmas kiterjedésű kukoricatarló mágnesként vonzza a ludakat, ami a számlálásukat is megkönnyíti.

A 2014-es eddigi rekord 53 ezer példány volt, a jelenlegi csúcsszám viszont 55.200 egyedre rúg.

A ’80-as évek közepén ugyan 70-80 ezer ludat számoltak a külföldi szakemberek, de ezeket az adatokat a hazai ornitológusok nem erősítették meg.

Nem mellesleg a Tata mellet fekvő Naszály település környéki Ferencmajori-halastavakon a vadludak között ritkaságszámba menő kis lilikeket videóztak.

A fokozottan védett madár ritka vendége a Tatai Tavak Ramsari Területnek, így az ornitológusoknak és madármegfigyelőknek igazi kuriózum egy kis lilik megfigyelése.

A XX. század elején még viszonylag gyakori vonulónak számított Magyarországon, de a ’40-es években állománya gyakorlatilag összeomlott.

Azóta csak kisebb csapatai jelennek meg évente hazánkban, elsősorban a Hortobágyon. A nálunk megjelenő egyedek Skandináviából érkeznek hozzánk. Észak-európai populációja nagyon sérülékeny, emiatt a költőhelyen jelentős természetvédelmi erőfeszítéseket tesznek a faj védelmében.

Fotó: Wikipédia

Magyarországnak is kiemelt feladata a faj védelme, ezért a természetvédelem szakemberei mindent megtesznek azért, hogy megfelelő táplálkozó- és pihenőhelyet biztosítsanak a madaraknak.

Az őszi nagylilik-csapatokban is megjelenik egy-egy egyede, ezek az orosz állományból sodródnak hozzánk a népes vadlúdcsapatokkal. Az orosz állomány egyedei a nagy lilik vadászata miatt rendkívül veszélyeztetettek, mert könnyen összetéveszthetők vadászható rokonukkal.

Olvasóink a folyamatosan élő közvetítést sugárzó vadlúdkamerán keresztül nyomon követhetik az Öreg-tavon lévő éppen aktuális „lúdeseményeket.

Élő- Vadlúd Kamera - Tata - Live- Wild-goose

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tavaly több mint négymillió hektárnyi őserdő veszett oda

Mintegy 4,2 millió hektárnyi őserdő elpusztult 2020-ban a trópusokon, ami az előző évhez képest 12 százalékos növekedést jelent – derült ki a Global Forest Watch (GFW) interneten elérhető erdőfigyelő-rendszer adatai alapján készült friss jelentésből. A rendszer adatai szerint Brazíliában volt a legnagyobb a veszteség mértéke.

A dinoszauruszokkal végző aszteroida hatására az esőerdők is átalakultak

A dinoszauruszok a 66 millió éve a Földbe csapódó aszteroida hatására haltak ki, de a trópusi esőerdők is teljesen átalakultak egy új tanulmány szerint. A kutatás során több mint 50 ezer pollen- és több mint 6 ezer levélkövületet vizsgáltak, egy részük a becsapódás előtt, a másik utána keletkezett.

Az erdőirtás és a pálmaolaj ültetvények válthatják ki a következő pandémiás helyzetet

A Föld meglévő erdőinek megőrzését célzó erdőgazdálkodás döntő fontosságú lehet a jövőbeni járványok megelőzésében.

Mitől jó a svéd agrárképzés?

Nem önálló tantárgy, hanem minden diszciplínát átitató és a mindennapokat is meghatározó központi elv a fenntarthatóság a Svéd Agrártudományi Egyetemen (SLU), amely jelenleg a harmadik helyen áll a világ legjobb mezőgazdasági felsőoktatási intézményei között.

Egyedül küzd a senki földjén, kétszáz sugárfertőzött szarvasmarhát gondoz

A tíz évvel ezelőtti fukusimai nukleáris baleset óta gazdasági megfontolásból semmi értelme nincs, hogy megtartsa húsmarha-állományát Masami Yoshizawa, ő mégis életben tartja az állatokat, így tiltakozva az atomenergia-biznisz ellen. A Spiegel mutatta be a magányos harcost.

Lézerrel a madárinfluenza ellen

A rendszer zöld lézersugár kivetítésével riasztja a madarakat, akik szilárd tárgynak látják a zöld lézersugarat és ösztönösen olyan fizikai veszélynek tekintik, ami elől el kell menekülniük.

Lassíts le! - A Slow Flowers mozgalom felvirágzása

Az elhúzódó járvány vitathatatlanul felborította a korábban megszokott életünket, megálljt parancsolt a rohanó mindennapoknak, és sok ember számára hozott kényszerű pihenést. Ám a néhány éve világhódító útjukra indult Slow-mozgalmak mit sem veszítettek jelentőségükből, épp ellenkezőleg.

Csomagoljunk hínárba!

Több tonna vízinövényt szednek ki a Dunából évente Bécsben és Alsó-Ausztriában. A Bécsi Agrártudományi Egyetem munkatársai azon dolgoznak, hogy ezek a növények ne kerüljenek komposztálásra: inkább bio-csomagolóanyagot gyártanak belőlük. Az ötletet Energy Globe Niederösterreich díjjal is kitüntették.

Az arabok is beszállnak az éghajlatváltozás elleni küzdelembe

10 milliárd fa ültetését tűzte ki célul Szaúd-Arábia az elkövetkező évtizedekben. A cél a szén-dioxid-kibocsájtás csökkentése, valamint a légszennyezés és a talajromlás elleni küzdelem.

Elkészült a juhakol Esztergom mellett, a Strázsa-hegy szomszédságában

Az esztergomi projektterületen található romos juhakol felújítása elkészült, melyet az állatok nyári szállásaként tervezünk hasznosítani.