Back to top

Az áruházláncok megsértődtek, a gazdák felháborodtak és traktorba ültek

Traktorokkal vonultak a német gazdálkodók néhány áruházlánc központi raktárához, és állták el a bejáratot, ezzel tiltakozva egyrészt a láncok árpolitikája ellen, másrészt így adva hangot annak, hogy felháborodtak a láncok felsővezetői által Angela Merkelnek írt levél tartalmán.

A történet tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy Julia Klöckner szövetségi agrárminiszter sajtótájékoztatón vázolta fel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó leendő német törvényt, amelyet az EU erről szóló irányelvének átvételével, de annál szigorúbbra alkotnának meg. A sajtótájékoztatón a miniszter

konkrét példákat hozott fel a láncok unfair hozzáállására, amelyek megfogalmazása szerint mostanra mindennapossá váltak.

Az Aldi, az Edeka, a Schwarz-csoport (Lidl), és a Rewe felsővezetői ezután levélben fordultak Angela Merkel kancellárhoz, sérelmezve, hogy az agrárminiszter a nevezett sajtótájékoztatón torz képet vázolt az élelmiszerkereskedelemről. Mint fogalmaztak, mélyen megdöbbentette őket a stílus, és személy szerint lejáratva érzik magukat.

A gazdaszervezetek azonnal reagáltak, és úgy fogalmaztak, hogy

a gazdálkodó családok nem fognak megértéssel viseltetni az érzékeny aláírókkal szemben,

miután a mindennapos tapasztalatuk egészen mást mutat – idézte az agrarheute.com portál. És persze nem maradtak el a traktoros kivonulások sem, az érintett láncokhoz tartozó számos központi raktár körül felvonultak a tüntetők november utolsó, december első napjaiban, a regionális sajtó és a közösségi média jóvoltából bejárják az internetet az erről szóló képek és videók. Kisebb akciók is voltak, egyes Lidl és Aldi üzletek bejárata előtt is találkozhatott a bevásárolni induló lakosság szalmabálákkal, rajtuk nagy zöld keresztekkel és a demonstrálók üzenetével. A legtöbb helyen békésen zajlott a tüntetés, de volt, ahol a rendőrségnek is közbe kellett lépnie.

A fotó illusztráció, nem az esemény helyszínén készült
December 1-jén Julia Klöckner videóüzenetben fordult a gazdákhoz, kifejtve egyebek között, hogy megérti a felindulásukat, de a tüntetéseket akkor is előre be kell jelenteni, továbbá hangsúlyozza, hogy csakis a párbeszéd fog végül célra vezetni. Hogy jó példával álljon elő, ő maga is felvette a kapcsolatot a Lidl vezetésével, és a kormány is ezen van. „Nem akarjuk, hogy a gazdák húzzák a rövidebbet” – mondta.

December 2-án, napok óta tartó demonstrációk után pedig a Lidl vezetése is reagált. Az agrarheute.com portálon is bemutatott levelet személyesen Klaus Gehrig, a Schwarz-csoport vezetője írta alá, és azt ígéri, hogy párbeszédet fog folytatni a politikával, a gazdaszervezetekkel és kollégáival.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Négyen versengenek a díjért

Bemutatták azt a négy új nemesítésű fajtát, amelyek idén esélyesek lehetnek a FleuroStar2021 díj elnyerésére. A versenyt szervező Fleuroselect nemzetközi dísznövényszövetség összegyűjtötte, hogy mely tulajdonságaiknak köszönhetően szerepelhetnek ezek a fajták a legjobbak között.

Rendszeresen mezőgazdasági magánutakra tereli az autósokat a Google Maps

Érdemi problémává vált Németország néhány térségében, hogy a navigációs rendszerek mezőgazdasági területeken átvezető magánutakat jelölnek meg a legrövidebb vagy a leggyorsabb útvonalként. Az agrarheute.com portál foglalkozott a témával friss cikkében.

Megbukott egy férfi a drogteszten miután mákos kenyeret evett

Egy férfi állítólag megbukott a drogteszten Angliában, egy állásinterjún, miután Tescoban kapható mákos kenyeret evett. Nővére, Danielle Chalkley június 9-én bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán, azt állítva, hogy testvére szervezetében pozitív lett az ópiátokra vonatkozó kábítószerteszt, annak ellenére, hogy a férfi fél a drogoktól, sőt még a fájdalomcsillapítók fogyasztását is kerüli.

Értéktőzsde - Kötés nélküli kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a június 4–10. közötti tőzsdenapokon az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica júliusi tőzsdei elszámolóára változatlanul 86 500 forint/tonna volt. A termény 2021. november – 2022. júliusi jegyzése 2000–3000 forinttal 67 250–71 000 forint/tonnára emelkedett.

Új fejezet kezdődik a „juh és kecskehús” ágazatban

Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak.

Belelát a zöldségbe, gyümölcsbe

Futurisztikusnak tűnik, pedig már idén forgalomba hozzák azt a kézi szkennert, amely nemcsak a gyümölcs és zöldség beltartalmát, minőségét képes elemezni, hanem jelzi azt is, hogy meddig tárolható a vizsgált tétel.

Lúdágazati körkép - Csökkenő kereslet és termelés

A hazai víziszárnyas-ágazat folyamatosan a talpon maradásért küzd. A termelékenységet befolyásolta a madárinfluenza-járvány, emellett a koronavírus-világjárványhoz kapcsolódó korlátozások is visszavetették a lúdágazat termelését.

A fákon maradt a citrom

Rengeteg citrom romlott meg az ausztrál gazdáknál, mert nem találtak elég szedőt, ráadásul a szupermarketek is kevesebb gyümölcsöt kértek.

Növénykínzás: ilyen is van…

Nem csak ízlés dolga, ha befestett levelű növényt, vagy olyan kaktuszt veszünk, amire mű-, vagy szárazvirágot ragasztottak. Azért árusítanak csak ilyen giccseket, mert van aki megveszi. Az ízléstelenség mellett ez azonban egy élőlény kínzása is egyben...

Ipari drónokkal foglalkozó cégbe száll be az MIB Invest Group

Új tulajdonossal bővült az ABZ Drone (Agrobot Kft). A Szekeres István által tulajdonolt MIB Invest Group jelentős részesedést vásárolt az ipari drónok, drónszoftverek kereskedelmével, szakszervizzel és drónpilótaképző tanfolyamokkal foglalkozó cégben.