0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

De hogyan lehet ugyanezt a hozzáállást elérni azoknál, akik nincsenek ilyen szerencsés helyzetben? A legjobb út a gyerekeken keresztül vezet. A környezeti nevelés negyvenéves történetében Magyarországon többször szerveződtek olyan kezdeményezések, amelyek az erdő megismerését és megszerettetését szolgálták.

Ilyen az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete és az októberben ötödik alkalommal meghirdetett Fenntarthatósági Témahét is.

Idén a két rendezvénysorozat időben szorosan egymást követte, így „összekötöttük” őket, hiszen azonos célt szolgálnak: a gyerekek fenntarthatóságra nevelését a természeti értékek megmentése mentén.

Kiemelt témák

A Fenntarthatósági Témahét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) mint projektgazda kezdeményezésére 2016 óta a köznevelés egyik legnépszerűbb rendezvénysorozata, évente 1500 iskola közel 350 ezer diákját éri el. Az egyhetes szemléletformáló program célja, hogy a Föld Napjához és az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz kapcsolódó üzenetet az iskolákból kiindulva a pedagógusokon és diákokon keresztül közvetítse az egész társadalom felé.

A témahét évek óta 3 kiemelt téma köré szerveződik, az idén ezek az energiahatékonyság, a klímavédelem és az egészségnevelés.

A pedagógusok felkészülését tematikus óravázlatokkal, oktatási segédanyagokkal és képzéssekkel támogatják a témahét szervezői.

A témahét fővédnöke kezdetektől fogva Áder János köztársasági elnök, aki minden évben személyesen is bekapcsolódik a programba: az ország egyik középiskolájában rendhagyó tanórát tart a klímaváltozásról. A rendezvénysorozat kiemelt támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, fő szervezője a PontVelem Nonprofit Kft.

Áprily Lajos : Szeret az erdő

Engem az erdő véd s szeret,

utaimon erdők kisértek:

bükkök, gyertyánok, égerek,

tölgyek. Fenyők is. Égig értek.

Most is, hogy visszagondolok

hajdani erdeim sorára,

a hegy felől gyönyörűen

zúg bükkös erdőnk orgonája.

S ha majd mélyebbre költözöm,

érzéstelen rommá omoltan,

egy hang közelről súgja még:

Én is az erdő fája voltam.

A partnerszervezetek közül az Agrárminisztérium már a legelső évben is támogatta a Fenntarthatósági Témahét természetvédelmi programjait.

Önkéntes szakemberek

Október 5. és 9. között megnyíltak az iskolák kapui a fenntarthatóság iránt elkötelezett szakemberek előtt, hogy önkéntesként, saját példájukkal, gondolataikkal erősítsék a témahét üzenetét a diákok számára. Várták azoknak az erdei iskoláknak és erdészeti szakembereknek a jelentkezését is, akik szívesen elmennének egy-egy iskolába, hogy beszéljenek a gyerekeknek az erdő klímavédelemben betöltött szerepéről.

A témahét ideje alatt a partnerszervezetek külső látogatási helyszíneken is fogadhattak iskolás csoportokat. Az erdőgazdaságok és erdei iskolák eddig 95 külső látogatási helyszínt és időpontot ajánlottak fel az iskolás csoportok fogadására.

Az Agrárminisztérium, a nemzeti parkok, valamint a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ támogatásával októberben mintegy 1000 facsemetét ültettek el az iskolákban vagy az intézmények környékén, szigorúan csak tájfajta szaporítóanyagból és őshonos erdőalkotó fafajokból.

A témahét nyitórendezvényén a szervezők minden évben díjakat adnak át a Parlamentben azoknak a szervezeteknek, intézményeknek és személyeknek, akik példaértékűen vettek részt az elmúlt évek témahetein.

2017-ben a legtöbb önkéntessel a nemzeti parkok dolgozói kapcsolódtak be programokba, így a kiemelt aktivitásért Zöld Tündér-díjat vehettek át.

A Fenntarthatósági Témahét a nyertesek díjazásával, valamint a programokat lezáró, a tapasztalatokat bemutató rendezvénnyel, az AlmaZöld konferenciával és díjátadó gálával fejeződött be.

További információ: www.fenntarthatosagi.temahet.hu

Néder Katalin

a Fenntarthatósági Témahét programvezetője

Forrás: A Mi Erdőnk