Back to top

Új-Zélandon négy napos munkahéttel kísérleteznek

Az Unilever, napi fogyasztási cikkeket értékesítő vállalat közleményében kifejtette, hogy négy napos munkahét bevezetését fontolgatja, melynek első lépéseként minden új-zélandi alkalmazottjával teszteli a jövőben bevezethető munkarendet.

Az Unilever korábban már bejelentette, hogy mind a 81 új-zélandi munkavállalója részese lesz ennek a teszt folyamatnak, melyet a következő hetekben kezdenek el és 12 hónapon keresztül tart majd, egészen jövő decemberig.

A tesztben résztvevő alkalmazottak továbbra is öt napos munkabért kapnak, annak ellenére, hogy mindössze négy napot dolgoznak csak hetente.

Elvégzett munka, új módszer

Nick Bangs, az Unilever új-zélandi igazgatója elmondta, hogy ezzel a változással azt kívánják elérni, hogy változtassanak a munkavégzés módján, ugyanis, ha az alkalmazottak elvégzik a feladataikat a rendes munkaidő alatt, nem emelik meg a napi munkaórák számát annak ellenére sem, hogy mindössze négy napos hétről van szó.

„Ha a napi munkaórákat bővítenünk kell, amiatt, hogy négy napot dolgoznak a csapataink, pont a lényegét veszítjük el a munkahét változtatásnak” – mondta.

„Nem szeretnénk, hogy az alkalmazottak késő estig dolgozzanak, de lényeges változást kívánunk elérni a munkavégzés módszerében.”

Az egy éves kísérleti időszak letelte után a vállalat értékelni fogja a teszt kimenetelét, és kitalálják azt, hogy miként tudna működni a négy napos munkahét a maradék 155 000 munkavállalójával világszerte.

„Ez mindössze még csak egy kísérlet, így nem vállaltunk kötelezettséget a 12 hónapon túli időszakra, sem pedig Új-Zélandon túli területre. Ellenben úgy gondoljuk, hogy sok újdonságot tanulhatunk ez idő alatt” – mondta.

Új-Zélandon az Unilevernek nincs gyára, így a kísérletben résztvevő alkalmazottak kereskedelemmel, forgalmazással és marketinggel foglalkoznak.

Rövidebb munkahét

A rövidebb munkahét kérdése már egy ideje vita tárgyát képezi Új-Zélandon, a Perpetual Guardian ingatlantervező cég tavaly közölte, hogy úttörő ötletet lát ebben a megoldásban és növekvő produktivitást tapasztaltak a tevékenységeik során.

Jacinda Adren, miniszterelnök támogatja a vállalatokat abban, hogy átgondolják a négy napos munkahét lehetőségét annak érdekében, hogy rugalmasságot biztosítsanak az alkalmazottaknak és megóvják őket a koronavírus-járványtól.

Továbbá hozzátette, hogy ez a lépés segíthet növelni a belföldi turizmust, miközben a nemzetközi határok zárva vannak.

Azonban Új-Zéland kormánya hivatalosan nem fogadta még el a négy napos munkahét bevezetését.

Forrás: 
esmmagazin.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ilyen még nem volt: umami ízű lila paradicsom

Megjelenésében és beltartalmában is egyedi terméket vezet be a piacra a Syngenta. A sötétlila bogyójú, umami ízélménnyel megajándékozó koktélparadicsomot YOOM™ néven forgalmazzák. Az izgalmas ízű, színű csemegét hazánkban kizárólag a Trivega Kft. termesztheti, a fogyasztók pedig 250 grammos, fenntartható erdőgazdálkodásból származó alapanyagokból készült tálcás kiszerelésben vásárolhatják meg.

Alacsony a magyar tejtermékek aránya az élelmiszerüzletekben

Hivatkozással a Nébih 2021. évi kutatási jelentésére (Magyar termékek aránya az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok kínálatában – 2020) a magyar termékek kínálatának csökkenése egyértelműen megállapítható.

Töretlen a gomba népszerűsége

A különféle táplálkozási irányzatok terjedésével, és az egészségesebb étkezést követők táborának bővülésével növekszik a gombafogyasztás is. Magas fehérje- és alacsony kalória-,szénhidrát-, illetve zsírtartalmánál fogva ugyanis a gomba jól illeszkedik például a hús nélküli táplálkozásba, illetve a diétázók étrendjébe is.

Az integráció nem a vitákról szól

Hatalmas erőfeszítéseket tesz az Európai Unió a leszakadó országok gazdasági felzárkóztatásáért, a közös gazdasági erőt biztosító integráció elmélyítéséért, és még sok tennivaló van ennek érdekében. Erőfeszítések ide vagy oda, az biztos, hogy a COVID után gazdasági értelemben is más lesz a világ.

Tovább zajlanak a közétkeztető konyhák élelmiszerbiztonsági, –higiéniai és –minőségi minősítései

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a koronavírus-járványhelyzet enyhülésével, április közepétől fokozatosan újraindította a Minőségvezérelt Közétkeztetés Programot. Bár maga az értékelés a megszokott módon folytatódik, lényeges változások lépnek életbe a közétkeztetést érintő közbeszerzéseknél, valamint a minősítési eredmények közzétételi módját tekintve.

Amit a növényútlevélről tudni kell

Az új növényegészségügyi szabályozás célja a növényi kártevőkkel és betegségekkel szembeni hatékonyabb védekezés, hogy biztonságosabbá váljon a kereskedelem, és csökkenjen a károsítók unió területére való behurcolásának és elterjedésének kockázata.

Folyamatosan javul a bizalmi index

A mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak jelenleg és a közeljövőben rendelkezésére álló, példátlan nagyságú forrásokat okosan kell elkölteni – bár könnyen eltékozolhatók. A Takarékbank Agrár Üzletágának szakértői viszont már az előbbire számítanak. Szerintük a szektor mostanra túlesett egyfajta kiválasztódási folyamaton, a beruházások már valóban a hatékonyságot szolgálják.

Egy bio pékmester a koronavírus idején

A Piszkei Öko Pékség 1996-ban kezdte meg a teljesőrlésű bio gabonából készült kenyerek és sütemények készítését. Az országban fellelhető legjobb minőségű, a Biokontroll Hungária Kht. által szigorúan ellenőrzött, vegyszermentes gabonákat és magvakat dolgozzák fel.

Erős korlátozással, de a Füvészkert híres pálmaháza is megnyitott

Ismét látogatható a pálmaház és a bemutatóház, naponta egy órára – adta hírül az ELTE budapesti botanikus kertje, a közismert Füvészkert. A szabadtéri területek március közepe óta már látogathatók, a fedett részek pedig május 8. óta tartanak nyitva, a belépés feltétele a védettségi igazolvány.

Hajdúszoboszlón épül a világ egyik legmodernebb betoncserépgyára

6,5 milliárdos hazai fejlesztést jelentett be a Leier Hungária Kft., melynek keretében a pécsi, jánosházi betonelemgyártó üzeme megújul, Hajdúszoboszlón pedig új betoncserépgyár épül. A kelet magyarországi beruházás idén augusztusban fejeződik be, melynek köszönhetően sík és hullámos betoncserepeket különböző színekben, felületekben és nagyobb kapacitással fog gyártani a cég.