0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A világ legnagyobb sertéstelepe épül Kínában

Egy kínai sertéstenyésztő cég építi a világ legnagyobb sertéstelepét. Az új létesítmény 84 ezer tenyészkoca és utódaik befogadására alkalmas. Kína vezető sertéstermelője, a Muyuan Foods Co Ltd projektje az az épületkomplexum, amely Nanyang közelében létesül azért, hogy több sertést tenyészthessen egy helyszínen, mint eddig bárhol a világon.

A gazdaság építése márciusban kezdődött, szeptemberben pedig a tervezett 21 épület közül az első meg is kezdte a működését.

Az afrikai sertéspestis alaposan megritkította a sertés állományt,

Kínában a járvány következtében szinte teljesen megszűntek a kicsi, hagyományos gazdaságok. Ugyanakkor a sertésárak jócskán megemelkedtek,

így a Muyuan cég nyeresége 1413% -kal nőtt 2020 első kilenc hónapjában, összesen 21 milliárd jüanra (3,21 milliárd USD).

– Nagyon kedvező fejlődési időszak áll mögöttünk. A sertésárak nagyon magasak, a nyereségünk nagyon jó, és a bevételünk nagyon nagy – mondta Qin Jun, a Muyuan vezérigazgató-helyettese a Reutersnek adott interjújában.

A most épülő automatizált gazdaságban 84 ezer tenyészkocát tartanak majd utódaikkal együtt. 

Ez a világ messze legnagyobb sertéstelepe lesz, körülbelül tízszer akkora, mint egy tipikus sertésfarm az Egyesült Államokban. Célkapacitása körülbelül 2,1 millió sertés évente.

Az elképesztő méretű beruházásról drónfelvétel itt látható.

Muyuan mintegy 40 milliárd jüan, azaz több, mint 6 milliárd dollár értékű fejlesztést hajt végre, mintegy nyolcszor többet, mint nyolc évvel ezelőtt. A társaság egyúttal bejelentette, hogy az általuk alkalmazott modern technológiáknak köszönhetően kevesebb embert kell foglalkoztatni.

A gazdaságot automatikus etetőrendszerekkel, trágyatisztító robotokkal és infravörös kamerákkal szerelik fel, amelyek észlelik a sertések hőmérsékletét.

A sertéstartásra kialakított magas, többszintes épületek egyre népszerűbbek Kínában az ipari  fejlesztésre alkalmas földterületek korlátozott mennyisége miatt.

Forrás: bangkokpost.com