Back to top

13 éves juhtartó - saját vállalkozással

Délnyugat-Angliában, Dorset megyében él egy fiú, akinek egészen kis kora óta vágya volt, hogy állatokat tarthasson, az álomból pedig nem is olyan sokára valóság vált. Will 12 évesen kezdett juhokat tartani, s szépen lassan saját vállalkozást épített ki.

Egy angol fiú, bizonyos William Banham tavaly, mindössze 12 évesen döntött úgy, hogy juhtartással kíván foglalkozni, mégpedig önállóan. E gondolat már kis kora óta érlelődött benne: noha nem gazdálkodói családból származik, 6 éves korától kezdve gyakorta segédkezett ismerősük gazdaságában, ahol igencsak jól érezte magát, ezért eldöntötte, idővel ő maga is szeretne állatokat tartani.

Éppen ezért jött neki kapóra, amikor a család egyik szomszédja úgy döntött, bérbe adja a birtokához tartozó legelők egyikét. Will beszámolt elképzeléseiről a szüleinek, akik szívesen támogatták őt, így nem sokkal később már a saját, nyolc juhból álló nyáját nevelgette a szóban forgó területen.

Szorgalmasan etette-itatta és féregtelenítette is az állatait, mielőtt vágóhídra küldte volna őket. A húst, a gyapjút és a bőrt a kezdetektől fogva saját vevőkörén belül tudta értékesíteni.

„Nem ismerek olyat a korosztályomból, akinek saját vállalkozása lenne. A barátaim néha viccelődnek is ezen, de a többségük felnéz rám emiatt” – nyilatkozta büszkén a fiú. Mint mondta, igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy az állatoknak jó soruk legyen, mielőtt vágóhídra kerülnek.

Édesanyja, Caroline szavai szerint Will minden nap kora reggel kel, s indul ellenőrizni az állatait, amikor pedig a juhok a vágóhídra kerülnek, minden munkafázisnál jelen van. „Az, hogy ilyen fiatalon vált a maga urává, nemcsak a barátokat és a családot, hanem az ügyfélkört is lenyűgözi. A vásárlóknak ráadásul a termékekről is nagyon jó a véleményük” – nyilatkozta Caroline.

Forrás: 
dorsetecho.co.uk

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nem arany a gyapjú, de nyírni muszáj

A juhokat évente legalább egyszer nyírni kell, ám egyre kevesebb az olyan szakember, aki ezt a feladatot jó minőségben elvégzi. Emellett a gyapjú ára nemhogy nyereséget termelne, de gyakran még a nyírás költségeit sem fedezi. A gazdák szerint sokat segítene, ha egy gyapjúmosó üzem működne az országban, mert az így feldolgozott terméket drágábban lehetne értékesíteni.

Egy kezdő állattartó kalandjai - A hétköznapok derűje és borúja

Sokat tanulhatunk a természettől, ha állattartásba kezdünk: nemcsak a mindennapjaink ritmusa változik meg, de emberi egónk is alázatot tanul. Elfogadjuk, ha nem sikerül minden elsőre, megérezzük veszteségeink és nyereségeink sajátos egyensúlyát, lelassulunk, és jobban átéljük a mindennapok apróbb örömeit.

A világjárvány óta egyre többen (és többet) költenek online vásárlásra

A brit vásárlók mintegy 70%-a állítja, hogy az online és mobiltelefonon történő vásárlás vált a kedvenc vásárlási módjává, szemben a koronavírus-járvány előtti kevesebb mint 50%-kal – derült ki a Credit Karma személyi pénzügyi startup cég tanulmányából.

A digitalizált állattenyésztés a kiszámítható jövő kulcsa

Földünk népességnövekedésével az állattenyésztésnek is tartania kell a lépést: ki kell szolgálnia a megnövekedett igényeket a húsáruk iránt úgy, hogy közben az állatjólléttel, a környezeti fenntarthatósággal és a közegészségüggyel kapcsolatos aggályokat is figyelembe veszi.

Elindul a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program második üteme

Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat - jelentette be Nagy István.

Látványosan fejlődik a hazai állattenyésztés

„A magyar mezőgazdaság sohasem lehet sikeres sikeres állattartók nélkül”, de ha minden nap a túlélésről szól, nagy bizalom kell a beruházásokhoz, amelyek nélkül nem lehet versenyképes az ágazat – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a 28. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.

Fogamzásgátló a vaddisznók túlszaporodása ellen

Új készítmény használatát engedélyezték Oklahomában a vaddisznók elszaporodásának megfékezésére.

Kisállattenyésztés: jövedelmezősége csekély – Hobbiként kevesen választják

Az elmúlt évtizedek távlatában igen sok változáson ment keresztül a hazai kisállattenyésztés. Jelenleg ott tartunk, hogy sokkal kevesebben tartanak kisállatokat, mint korábban, amin érdemes lenne változtatni, hiszen ez egy olyan hobbi, amely segíti a család élelmiszer-ellátását, és valamikor még kiegészítő jövedelmet is hozott…

Értéke az eredeti, tartalma megújult

Idén mindenképpen rendhagyó lesz az OMÉK, ugyanis a HUNGEXPO megújult kiállítóterén és ezúttal az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként fogadja a látogatókat október 7–10. között. De nemcsak külsőségekben és a rendezés keretében változott meg az ország egyik legnagyobb agrárrendezvénye, hanem tartalmában is.

A jámbor óriás

Kiállításokon először riasztónak találják az emberek a fehér-kék belgát, „mutánsnak, furcsának, génmódosítottnak” nevezik. Pedig a túlizmoltság mindössze egy 50 éves tudatos tenyésztés eredménye; hazánkban még nagyon kevesen foglalkoznak vele.