0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A generációk harmóniája a Thummerer Pincészetben

Nem túlzás azt állítani, hogy Thummerer Vilmos neve minden borértőnek és borszeretőnek ismerősen cseng, és idővel egybeforrt ikonikus borával, a Vili papa cuvée-vel. Birtokukon nem érhető tetten egyetlen mozzanatban a generációváltás, hiszen mondhatni, évtizedek óta zajlik… már az unokáknál tartanak. Az egyikük, Pulay Polett pedig komoly feladatokat kapott és vállalt a borászat működésében.

A Thummerer házaspár 36 évvel ezelőtt alapította családi vállalkozását az Egerhez közeli Noszvajon. Három gyermekük, az unokák és a házastársak mindannyian részt vesznek a munkában, a birtok működtetésében, mindenki más-más területen vállal feladatot a teendőkből.

Ezért érzi magát különösen szerencsésnek a fiatal Pulay Polett, hiszen már egészen kicsi korától fogva betekintést kapott a munkafolyamatokba a vállalkozás családi jellege révén, így mondhatni, a legjobbaktól és a legjobb módon tanult. Természetes volt számára, hogy ő sem választ más utat. Igaz, attól hogy valaki beleszületik egy helyzetbe, nem biztos, hogy a sajátjának is érzi, de Polett esetében biztosak lehetnek benne, hiszen rajongással beszél a szőlőről, borról, a pincészetről.

– A szőlőtermesztés és a borászat, egy olyan eleganciát és nemességet képvisel, amely más mezőgazdasággal kapcsolatos folyamatokban, véleményem szerint kevésbé van jelen. Az, hogy a kezdetektől mi hozunk létre valamit, majd sokszor évekig várjuk, hogy mi lesz belőle, hogyan igazodnak egymáshoz az aromák, az ebben rejlő újdonságok és izgalmak, számomra semmivel sem pótolható.

Minden szüret eredményében és minden fajtakombinációban ott van az a kis csoda, ami meglepetés minden első kóstolásnál, és az idő múlásával tovább fejlődik.  A kedvenc élményeim közé sorolom a fesztiválokat, a külföldi és az itthoni borbemutatókat, ahol évről évre tapasztalhatom az elismerést arról, amit mi a családban mindannyian kicsit a magunkénak érzünk, és amire az eredmények alapján, méltán büszkék is lehetünk.

A diploma megszerzését követően azonnal a vállalkozásba került, ami nem jelentett különösebb újdonságot számára, hiszen minden folyamatba bepillantást nyerhetett az évek során, ezt azért is tartja fontosnak, mert attól függetlenül, hogy végül a gazdaság melyik részében dolgozik, teljes képet kapott az egésznek a működéséről. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy olyan munkát tudjon végezni, ami a gazdaságot, mint egységet tudja fejleszteni.

Végül a legnagyobb szerelem, ami egyébként nem tudatosan, de a végzettségével is egybevág, a kereskedelem és a marketing lett, így ma már ezen ágazat vezetőjeként dolgozik a családi gazdaságban.

Nem tagadja, hogy amikor már valójában „csak” ezzel kellett foglalkoznia, gyorsan mindent meg akart változtatni, benne volt az a törekvési vágy és fiatalos frissesség, amivel úgy érezte, bármit elérhet. Igazából egy nap alatt szerette volna megváltani a világot, ami valljuk be nem reális vállalás. Rengeteg ötlete volt, amik az évek során fogalmazódtak meg benne, viszont a sok innovációs gondolat közben elsiklott afelett a tény felett, hogy mégis mitől ilyen működőképes ennyi ideje ez a vállalkozás. Végül be kellett látnia, hogy a hagyományok és az újszerű munkafolyamatok ötvözete képeznek tökéletesen funkcionáló harmóniát. Ezért is nagyon fontos, hogy egy vállalkozásban több generáció is aktívan részt vegyen, hiszen minden generáció meglátása más és más, mint ahogyan minden emberé is.

-Én személy szerint abból tanultam a legtöbbet, hogy szabadon elmondhattam a véleményemet, ötletemet, megvalósítási terveimet és meghallgatásra találtak. Természetesen az ellenérvek és a felmerülő megvalósítási problémák mellett, amelyek nagyon sokszor felnyitották a szememet, hogy nem feltétlenül jó az, amit gondolok vagy nem úgy, ahogyan gondolom. Szerintem ettől lehet a legnagyobbat fejlődni.

– Nagyon tisztelem a nagyszüleimet és a családom többi tagját is, így mindenben próbáltam a kezdetektől fogva hallgatni rájuk és egy idő után, amikor újításokat  javasoltam, valóban olyan ötleteket vetettem fel, amik hosszútávon is kifizetődők és hasznosak lehetnek, osztja meg tapasztalatait Polett.

Ennek ellenére érzi és tapasztalja a generációk közötti különbségeket, számára az egyik ilyen, a biztonság.  Az idősebb generációknak olyannyira fontos ez, hogy sokszor kevésébe mernek belevágni a megszokottnál nagyobb kockázattal járó ötletek megvalósításába.  Szerinte ő ebből a szempontból szerencsésnek mondhatja magát, mert nagyszülei nagyon modern gondolkodásúak és tájékozottak, ezért támogatóan állnak hozzá az újításokhoz is. A fiatal és az új generáció között a legnagyobb különbségnek pedig az alázatot és a kitartást látja, amiben az idősebbek szinte minden esetben felül múlják az új generáció tagjait.

A munkák során az említett pozitívumok mellett azonban a korkülönbség a gondolkodásmódban mégis előtérbe kerül. Az új időszakok, váratlan világesemények, jelen esetben például a koronavírus, egy olyan helyzet elé állított mindenkit, hogy kockázatosabb döntéseket kellett hozni. Polett szerint ezt pedig a fiatalok könnyedebben meg tudják tenni.

– Ez természetesen nálunk is apró konfliktusokat szült, de egy idő után a fiatal generáció eszközhasználata és innováció vágya meghozta az eredményt. Mindenre találtunk egy új, a helyzetben is kivitelezhető megoldást, amit legtöbb esetben, a későbbiekben is kamatoztatni fogunk, hiszen nemvárt pozitív eredményeket hoztak. Ilyen volt például a közösségi médiák aktív használata, az azon keresztüli kapcsolattartás és pár olyan újdonság, amiket egyelőre még egy kicsit titokban tartok, de megígérhetem, hogy a közeljövőben még inkább hallani fognak felőlünk a minket kedvelők és a velünk még csak ismerkedők is.

Az idősebb korosztálynak azt javasolja, bátran adjanak nagyobb felelősséggel járó munkát a fiatalabbaknak. Saját tapasztalata a legjobb példa erre, emlékszik, hogy milyen büszkén és odaadó figyelemmel végzett el egy-egy számára nagyobbnak tűnő projektet, teendőt.

Az elégedettségérzés és bizonyításvágy egy olyan pluszt ad ilyenkor a fiataloknak, ami az elköteleződést is erősíti bennük, és még magabiztosabb munkavégzést eredményez. A fiataloknak pedig azt tanácsolja, ne akarják megváltani a világot, mindenki véleményét hallgassák meg, gondolják át, még akkor is, ha elsőre ez nehezebb útnak tűnik. Hiszen nem hiába ért el olyan eredményeket az idősebb generáció, ezt a fiataloknak sosem szabad elfelejteni!

-Nagyszüleimtől nemcsak a szőlő és borok szeretetét, hanem a pincészet iránti alázatot és elhivatottságot is örököltem. Büszke vagyok arra, hogy kiérdemeltem bizalmukat, és napjainkra a borászat irányításának egy részéért én felelek. Jövőbeni célom, hogy a hagyományokból építkezve maradandót alkossak a Thummerer pincészetnél.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu