0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 7.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

Hogyan határozza meg a koronavírus-járvány a világ élelmiszer árait?

Gazdasági elemzők globális élelmiszer drágulást prognosztizálnak, amelynek mértékét 5-10 százalékban határozták meg. A mezőgazdaságon belül a járvány következményeit leginkább gyümölcs- és zöldségtermelő, és a feldolgozó ipar szenvedi meg leginkább. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel hogy bár a válság elmúlik, a változások megmaradnak.

A madárvilág anyás apái

A koronavírus-járvány Dél-Amerikában is tombol, ahol jellemzően az emberek fegyelme nem példaértékű. Ez részben érthető is, hisz ahol tartósan 35 fok van és magas a páratartalom, ott a lakásban való nappali tartózkodás komoly fizikai megterhelést is jelenthet. Hozzánk Dél-Amerikából csak nagyon kevés hír jut el mezőgazdaságukról és állatvilágukról is. Ez utóbbi emblematikus képviselői a nanduk.

Németországban sem lehetnek üresek a polcok

Az új típusú koronavírus Németországot is a feje tetejére állította. Sokan maradnak távol a munkahelyüktől, otthoni munkavégzésre rendezkedve be, és vannak köztük, akiknek meg kell osztania a figyelmüket a munkahelyi feladatok és a gyerekek iskolai kötelezettségei között.

Cukorgyárak zárnak be a brexit miatt

Az Európai Unió cukorgyártása Franciaországban koncentrálódik, ahol még mindig 25 cukorgyár üzemel, és ezek nagy része az ország északkeleti részében, mivel a cukorrépa-termelő gazdaságok nagy része is ott található. A 25 cukorgyár közül négyet bezárnak az idén, a gazdasági okokon kívül a legfontosabb magyarázat a britek kiválása az unióból.

Koronavírus – Nébih: egyre több üzletben helyeznek ki kézfertőtlenítőt a vásárlóknak

Egyre több üzletben biztosítanak kézfertőtlenítési lehetőséget a vásárlóknak - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.

A hét végétől már folyamatosan kapható a friss magyar szamóca

A hétvégétől már folyamatosan kapható lesz a friss magyar szamóca a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházakban. A köznyelvben epernek hívott gyümölcs – „hivatalos” nevén szamóca – az elmúlt hetekben még javarészt görög, spanyol importként jelent meg a pultokon. A hazai szamóca ízében, állagában is jobb a külföldről, több ezer kilométerről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img