0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Miért színes a here szeme?

A Méhészet szaklap „Olvasóink kérdezik” című rovata lehetőséget biztosít arra, hogy a méhesben tapasztalt furcsaságokra, ismeretlen jelenségekre, vagy akár szaklapunkban olvasott nem ismert fogalmakra válaszokat, magyarázatokat kapjunk. A méhész kérdez, a szakterület szakembere válaszol. Érdeklődő leveleiket várja a Szerkesztőség!

Piros szemű here a kaptáromban!

Egészen a nyár végi hereűzésig jelen voltak méhesem egyes családjaiban a képen látható piros szemű herék. Mindig érdekesebbé tették a monoton méhészeti munkát, tekintetem állandóan őket követte. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy ők piros szemmel élik életüket.

Érdekesség, hogy főleg azokban a családokban voltak, melyek a 2019-ben, saját állományomból befogott rajokból származtak.

Egyik telephelyem tavaly megrajzott, befogtam a rajokat és egy helyre pakoltam őket össze, hiszen egységes kezelést igényeltek. Ebben az állományban voltak jelen idén a piros szemű herék. Még sosem láttam ilyet! – írja Rakszegi Gyula.

A genetika rejtelmei

A méhszem színének alakulása a domináns-recesszív öröklésmenet következménye. A domináns szín a sötét. Ez fordul elő leggyakrabban, ezért vad típusnak nevezik. A szemszín árnyalata azonban változhat, lehet piros, sárga, vagy akár fehér is, mint az a képen látható.

Ez a pigmentáció csökkenésének – vagy hiányának -, valamint az összetett szemek alkotóiban lévő kristályok szerkezeti változásának következménye.

Az utóbb említett esetekben a recesszív – a domináns által elnyomott – tulajdonság fejeződik ki látható módon. Azért a heréken látjuk ezt, mert ők csak az anyjuk kromoszóma-állományát örökölték, hiszen megtermékenyítetlen petesejtből fejlődtek.

A sötét színtől világosabb szemű herék nem látnak tökéletesen, így csökkent tájékozódó képességgel rendelkeznek. Kisebb az esélyük a heregyülekező helyekre eljutásra és a nászrepülésre. A fehér szemű herék is látszólag egészségesek, azonban általában csak az első kirepülésig látjuk őket a kaptárban, mivel gyakorlatilag vakok és nem találnak haza.

A nőivarú utódok (dolgozók) kromoszóma-állományának egyik fele az anyától-, másik fele az apától származik. Így, a szemük színe az esetek döntő többségében sötét. Ez alól kivétel, amikor egy világos szemű here párzik egy világos szemszínt is örökítő anyával. Ekkor a nőivarú utódok, valamint a herék fele is világos szemszínű lesz. A fent leírtak alapján látható, hogy ez az eset nagyon ritkán következik be.

Dr. Bónai András

Biológus

Forrás: Méhészet