0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Optimista szüreti vélemények

Optimális vélemények érkeztek az idei hazai szőlőről, de nem lett igazán kiugró a termés ebben az évjáratban. A gazdák a 2020-as évnek alacsony készlettel vágtak neki, emiatt a koronavírus okozta helyzet ellenére sem lehet gond az értékesítéssel. A felmérések alapján az már most látszik, hogy az alsó árkategóriájú borok terén már most hiány van, míg a felsőkategóriában széles a kínálat.

youtube://v/4muTDpv8QSE

Az előző évhez képest idén a szőlőárak magasabbak lettek, amit a boráraknak is követniük kellett ahhoz, hogy a 2021-es év zökkenőmentes lehessen.

Az egyelőre továbbra is nehezen elképzelhető, hogy a vállalkozások kizárólag szőlőtermesztésből képesek legyenek megélni, mert ahhoz vissza kell térni a néhány évvel ezelőtti, magasabb felvásárlási árakhoz.

Az alsó és középső kategóriába tartozó borok árai alacsonynak mondható, évek óta szinte stagnálnak.

Ennek is köszönhető, hogy ezen a területen nem érzékelhető fogyasztás-csökkenés, ugyanakkor a HoReCa-szektorra építő borászatoknál visszaesésekről számolnak be a borászatok.

A szakértők véleménye szerint a pandémia a jövő évi piaci viszonyokra is kiterjed.

Idén azok a fajták voltak a legkeresettebbek, amelyeket a feldolgozók könnyebben tudtak értékesíteni. Ebben az évben is érzékelhető volt, hogy főként piaci szereplőkön múlik, mely fajtákat tudnak értékesíteni.

Az eredmények alapján úgy látszik, a rozék iránti kereslet alábbhagyott. Ugyanez a helyzet az Irsai Olivérrel – sokan nem piacot építenek, hanem csak csatlakoznak egy futó termékhez, néhány vállalkozás sikeres üzletpolitikájához.

A fehérszőlők kapcsán jó minőségről beszélhetünk.

A savakat jól sikerült megőrizni, a betakarítás optimális időben zajlott.

Nem az időjárás határozta meg a szüretet, hanem a szőlő érésdinamikája. Ugyanakkor több borvidékről, a későbbi szüreti időpontok miatt még korai beszélni (pl.: a Tokaji borvidék).

A vörösborok esetében nehéz az évjáratot meghatározni, de az biztosan elmondható, hogy a rozékból kiváló lesz a minőség.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu