Back to top

ToBRFV-ellenállóság: mit ígérnek az új évre?

A paradicsomnemesítés egyik nagy kihívása mostanság a paradicsom barna termésráncosodás vírus (ToBRFV) elleni rezisztencia. Már több nagy nemesítőház is előrehaladott munkáról számolt be 2020 utolsó negyedévében, összegyűjtöttük, hogy mit ígérnek. Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2021 során a Bayer, az Enza Zaden, a BASF és a Syngenta is előállhat egy vagy több rezisztens fajtával.

Legalábbis a világ valamelyik nagy paradicsomtermesztő tájegységén, ami nem feltétlenül Európa.

A Bayer szeptemberben kezdte meg két fajtajelölt tesztelését Mexikóban,

Fotó: Bayer
mindkettő kicsi, hosszúkás bogyókat érlelő paradicsom, és mindkettő mérsékelten/közepesen rezisztens (nemzetközi jelöléssel IR) a vírussal szemben. A cég közleménye szerint 2021-re kerülhet kereskedelmi forgalomba az első ToBRFV-ellenálló fajta Mexikóban, utána pedig a többi fontos piacon is bevezethetik világszerte. Emellett más paradicsom-fajtakörökkel is intenzíven folyik a rezisztencianemesítési munka.

Az Enza Zaden arra helyezte a hangsúlyt késő őszi sajtóközleményében, hogy

paradicsomnemesítő csapatának a betegség elleni magas fokú rezisztenciáért (HR) felelős gént sikerült azonosítania,

és pár éven belül várhatóan kereskedelmi forgalomba kerülnek az ezt tartalmazó paradicsomfajták.

A fajta már „látótávolságon belül” van, idézte a cég szakértőjét a német Gemüse szaklap, aki azonban ennél pontosabb információt nem közölt. Először ott lesz elérhető az új fajta, ahol széles körben elterjedt a ToBRFV vírus, vagyis Európában, az USA-ban, Mexikóban, a Közel-Keleten, Törökországban és Izraelben.

Ugyancsak Mexikóra fókuszál a BASF – zöldségvetőmag-üzletága a Nunhems –, decemberi sajtóközleménye szerint ott hozza majd az idén forgalomba az első ToBRFV-rezisztens fajtáját.

Egy miniszilva típusú fajtáról van szó, amelyek mostanában igencsak népszerűek a vásárlók körében, rezisztenciája pedig IR szintű.

A következő években a BASF nemesítéséből is várhatók rezisztens újdonságok más paradicsom-fajtakörökben, és a világ más régióiban is.

Illusztráció
Illusztráció
A Syngenta nem Amerikában kezdi a fajta bevezetését, és nem is a kis bogyójú paradicsomokkal: mivel először a mediterrán, illetve a közel-keleti térségben fedezték fel a vírust, a cég rezisztencianemesítő csapatának figyelme is erre a régióra összpontosult, írják. A következő években tőlük is világszerte várhatók ellenálló fajták többféle fajtakörből, az első azonban egy húsparadicsom lesz. A rezisztencia magas, illetve közepes szintjét illetően (HR/IR) a Syngenta annyit közölt tavaly év végén, hogy

első körben csak IR-t vállalnak, mivel azt a szintet biztonsággal ki merik jelenteni,

és egyelőre nincs is elfogadott protokoll és referencia arra, hogy mi számít HR-nek a ToBRFV-rezisztencia tekintetében.

IR vagy HR?

A ma elfogadott és a nemesítők által egységesen használt rendszerben a rezisztenciának két fokozatát különböztetik meg, a magas fokú ellenállóságot (nemzetközi jelöléssel high resistance, HR), és a mérsékelt fokú ellenállóságot (intermediate resistance, IR).

Nagy károsítónyomás mellett előbbinél is előfordulhatnak gyenge tünetek, utóbbinál pedig erősebbek is, ezek azonban még mindig jóval kisebbek, mint ami ugyanolyan károsítónyomás mellett az érzékeny fajtáknál tapasztalható.

Az itt említettek közül az Enza Zaden által bevezetni tervezett újdonság lesz HR szintű, a többi nemesítőház IR szintű rezisztenciát vállal.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.

A fügekaktusz minden porcikáját hasznosítják Szicíliában

A fügekaktusz termése ehető, és nemcsak eredeti termőhelyén, Mexikóban és Dél-Amerikában fogyasztják, hanem szerte a világon. Szicíliában is régóta termesztik, és a jó minőség, nagy méret érdekében speciális termesztéstechnológiát fejlesztettek ki. A térségben hagyományosan likőrt, lekvárt és fügesajtot is készítenek belőle, az utóbbi időben pedig aszalványt is.

A műtrágyák megváltoztatják a poszméhek virágérzetét

A műtrágyák korlátozzák a beporzást, mert időlegesen megváltoztatják a poszméhek virágérzetét. A beporzók ritkábban szállnak le a műtrágyával, vagy növényvédő szerekkel nemrégiben permetezett virágokon, mivel képesek észlelni a virág körüli elektromos tér változásait - állapították meg a kutatók.

A "pszichobiotikus" élelmiszerek fogyasztása csökkentheti a stresszt és javíthatja az alvást

Vannak olyan ételek, amelyek negatívan befolyásolhatják az alvást, más ételeket pedig stresszhelyzetben érdemes kerülni. Ezzel szemben egy új tanulmány szerint a "pszichobiotikus étrend" fogyasztása nemcsak a stresszt csökkentheti, hanem segíthet abban is, hogy jobban aludjunk.

A lezárások miatt nem jön a kínai fokhagyma

Több mint tíz évig töretlenül nőtt a Kínából exportált fokhagyma mennyisége, a csúcsot a pandémia első évében érte el. Azóta azonban a folyamatos lezárások miatt mindig van valami gond a szállítással; pedig a minőség most jobb, mint szokott.

Növénynemesítők találkozója

Emléknappal ünnepelte meg a Növénynemesítők Egyesülete azt a korszakos jelentőségű, első magyar növénynemesítési könyvet, amelyet éppen 200 évvel ezelőtt adtak ki. A jeles alkalmat konferenciával is egybekötötték, ahol a magyar növénynemesítés kiváló professzorai ismertették az szántóföldi és kertészeti növénynemesítés kutatás-fejlesztésének és oktatásának helyzetét és kihívásait.

Évi 60 ezer tonna alma Dél-Tirolból

A caldarói Roen szövetkezetet hat éve hozta létre két több 50 éves dél-tiroli termelő és értékesítő szövetkezet és egy nagykereskedő. Az új cég évi 60 ezer tonna almát vesz át a tagjaitól és viszi piacra a VOG konzorciumon keresztül. Az Interpoma kiállítás Fenntarthatóság az első elnevezésű túráján jártunk az új hűtő- és csomagolóházban.

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

Egymilliárd euró kellene az érdemi iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság által a témában szervezett konferencián fejtette ki Philippe Binard, az európai frissáru-ágazati szövetség, a Freshfel Europe elnöke, hogy szükségszerű az uniós iskolagyümölcs-program felülvizsgálata és javítása, illetve a rászánt összeg növelése.

Elektronikai forradalom: gombák válthatják a műanyagot

Az elektronikai hulladékok mennyisége világszerte nő, amire a gyártók sokszor rátesznek egy lapáttal a tervezhető avulással, és hogy úgy alkotják meg a készülékeket, hogy ha elromlanak jobban megérje újat venni, mint javítani… A gombák talán segíthetnek a problémán.