Back to top

Magyar Bor Nagydíj: ahogyan a borszakírók látják

Decemberben már ötödik alkalommal értékelte a Magyar Borszakírók Köre azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös - száraz és félszáraz - borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobbaknak ítélt „Super 12” listájukat.

Az erre felkerültek közül kiválasztottak egyet-egyet a Magyar Bor Nagydíj 2020 nyerteseiként, amelyek ezúttal a badacsonyi Villa Sandahl Rajnai Rizling Rabbit Periscope és a ménesi Balla Géza Feketeleányka Selection lettek, mindkettő 2017-es évjárat.

Munkában a borszakírók
Fotó: viniczai
Egyedülálló verseny, ugyanis a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint

„kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”,

majd a legtöbb jelölést kapott borokat két bizottságban bírálják.

A 2020-as „Super 12” listán ezúttal összesen 13 borvidék képviseltette magát: a legtöbb borral (4-4) Villány és Szekszárd, valamint Tokaj (3), továbbá Badacsony,  Eger és Mátra (2-2). 

A borok között 18 fajtabor és 6 házasítás szerepelt.

A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: Furmint és Olaszrizling (4-4), Cabernet Franc (3) és Rajnai Rizling (2).

A házasítások esetében mindegyikben van Cabernet Franc és Merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 hazánkban hosszú ideje művelt fajta (Kékfrankos, Kadarka) volt megtalálható.

A két listára az alábbi fehér és vörös borok kerültek (ABC sorrendben):

  • Balassa Tokaji Furmint Szent Tamás 2018
  • Barta Pince KVG Furmint-Hárslevelű 2018
  • Demeter Zoltán Boda Furmint 2017
  • Dubicz Mátrai Superior Olasz rizling barrique 2017
  • Figula Öreghegyi Olasz rizling 2017
  • Györgykovács Nagy-Somlói Olasz rizling 2018
  • Kamocsay Ákos Hilltop Prémium Olasz rizling Sós-hegy 2017
  • Késa Birtok Rajnai rizling 2018
  • Kovács Nimród Nagy Eged Furmint 2015
  • Molnár és Fiai Mátrai Chardonnay 2019
  • Pálffy Káli Királyi Olivin Furmint 2017
  • Villa Sandahl Rajnai R. Rabbit Periscope 2017
  • Bakonyi Péter Siklós (Cabernet franc) 2017
  • Balla Géza Feketeleányka Selection 2017
  • Günzer Tamás Bocor Villányi Franc 2017
  • Heimann Családi Birtok Barbár 2017
  • Heumann Pincészet Syrah 2015
  • Kiss Gábor Code (Villányi Franc) 2017
  • Mészáros Pál Ohmerops Cuvée 2017
  • Pannonhalmi Főapátsági Infusio 2017
  • St. Andrea Igazán Egri Bikavér Grand Superior 2016
  • Vesztergombi Kékfrankos Porkolábvölgy 2017
  • Vida Családi Borbirtok La Vida 2016
  • 2HA Szőlőbirtok Courage 2015

A díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Debrecenben kerül sor, amikor majd a rendezvény megtartására a járványügyi rendelkezések lehetőséget adnak.

A Magyar Bor Nagydíj két nyertese:

Villa Sandhal

„Az elmúlt években olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy pincészetünk sorra nagyszerűbbnél nagyszerűbb borokat tudott alkotni”

- magyarázta Christer Sandahl. Bízunk benne, hogy a koronavírus okozta drasztikus gasztronómiai helyzet hamarosan véget ér és az utána következő időszakban megnövekedett igény lesz az ilyen jellegű kikapcsolódásra. A szakma részéről minden elismerés kiemelkedő fontossággal bír számunkra, ez a díj különösen fontos visszajelzés, hogy jó irányba haladunk.

A borról: közvetlenül a palackozás után még zárkózott volt, viszont mostanra egészen kinyílt és nagyon kedves, behízelgő arcát mutatja.

Klasszikus, lendületes, mégis koncentrált Rajnai rizling. Citrusos, mangós illat.

Megfelelő egyensúly a lágy, krémesen gyümölcsös ízek és az élénk savak között. Néhány év palackos érlelés előnyére válik, 10 éves koráig mindenképp ajánljuk. Ez a bor tökéletes ötvözete a badacsonyi mikroklímának és talajnak, az elzászi stílusú borkészítési eljárásnak és a svéd elhivatottságnak. Egy modern és attraktív bor azoknak, akik emlékezetes borélményt keresnek.”

Kóstolási élmények: feleségemmel, Gunnellel a 80-as évek közepén kezdtük felfedezni a borok világát. Akkoriban jártuk körül Európa borvidékeit.

Amit csak tudtunk, megkóstoltunk, és csak gyűjtöttük a borokat az autó csomagtartójában. Később az USA-ban es Ausztráliában is szerveztünk hasonló túrákat.

A 90-es években csatlakoztunk tagként a svéd Bor Szövetseghez, a "Munskankarna" - hoz. Itt rendszeresen kóstoltunk borokat és öt taggal elindítottunk egy kóstoló bizottságot, amelyik rendszeresen publikált jegyzeteket svéd boros magazinokban.”

Christer és Gunnel Sandahl

Balla Géza

"A Feketeleányka egy, a Kárpát-medencéből származó kékszőlő fajta. Többek szerint ősrégi román szőlőfajták leszármazottja, ezt azonban genetikai bizonyítékok nem támasztják alá”- hangsúlyozta Balla Géza. A legenda szerint egy ősrégi, dél-erdélyi szőlőfajta, amely nevét Mátyás királyunk híres Fekete seregéről kapta.

A ménesi birtokomon 19 hektáron termesztjük ezt a fajtát. Jó szárazság- és fagytűrő, de érzékeny a különböző fertőzésekre és gombabetegségekre. Bőven terem, ezért fontos a terméskorlátozás.

A legjobb minőséget a 6-7000 kg-os hektáronkénti terméshozammal érjük el.

A sziklás dűlőinken 250-260 g/l cukortartalomból sokszor 15-16 % alkoholtartalmú bor készül. Az alkalmazott technológiától függően készíthetőek könnyed, lágy tanninokkal rendelkező, szép gyümölcsös karakterű, mélyvörös színű, közepes testű és hosszúságú borok, 22-23 °C-on héjon erjesztve 10-12 napig. Amennyiben a héjon erjesztés 15-16 napig 28-29 °C-on történik, a bor színe bíborvörös, érett erdei gyümölcs illatú, íze telt, markáns tanninokkal rendelkezik, szép struktúrájú, bársonyos, valamint hosszú utóízű.

A szóban forgó 2017-es Feketeleányka Selection is ezeket a karaktereket tükrözi.

A bor egy részét 300 l-es hordókban érleltük 16 hónapig, ezután acél tartályban érlelt borral házasítottuk 2 hónappal a palackozás előtt. Nem javasolt az új hordóban történő érlelés. Kiváló beszélgető bor, mely újabb és újabb koccintásra ösztönzi a fogyasztót."

Balla Géza
Fotó: viniczai

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kicsit tradicionális, kicsit innovatív - Pályakezdés a hazai agráriumban

Milyen lehetőségei vannak egy fiatalnak a mai magyar mezőgazdaságban? A szakmai gyakorlat vagy az elméleti tudás a fontosabb? A generációváltás generációk közötti ellentétekkel is jár? Az MMG Direkt e heti adásában a MATE hallgatóit kérdeztük, hogyan látják a pályakezdők helyzetét. A beszélgetést már az MMG Gazdahang podcast csatornánkon is meghallgathatja.

Több mint ötszáz középiskolás az erdészeti vetélkedőn

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium csapata nyerte az idei „Fedezd fel az örökséged!” erdőismereti vetélkedőt. Az Országos Erdészeti Egyesület ötödik alkalommal hirdette meg a középiskolásoknak szóló versenyt, amely idén az erdők láthatatlan értékeire hívta fel a figyelmet. A vetélkedőre 58 településről közel 100 iskola 185 háromfős csapata jelentkezett.

Kihirdették az első Interwine díj eredményeit

Az elmúlt év rávilágított arra, hogy mennyire fontos az online jelentét. Egy jól működő honlap, lehetőleg webshoppal, ma már elengedhetetlen a vállalkozások számára – így van ez a borászatokkal is. A Hungarianwines.eu éppen ezért megszervezte az első Interwine díjat, a magyar borászatok és borkereskedések honlapjainak versenyét.

A francia kormány egymilliárd euróval segíti a fagykárt szenvedett gazdákat

Egymilliárd euróval segíti a francia kormány azokat a gazdálkodókat, akiket a leginkább sújtottak a tavaszi fagyok, az áprilisi, szokatlanul hideg időjárás.

Románia Délkelet-Európa borhatalma

A bukaresti VINARIUM Nemzetközi Borversenyre mintegy 1200 mintát várnak a világ minden tájáról május 27. és 30. között.

Oda a 2021-es termés? A fagy elképesztő károkat okozott szőlőültetvényekben

Franciaország egész területén aggasztóan nagy károkat okozott az ültetvényekben a zord időjárás. Jelenleg a francia gazdák megpróbálják felmérni az okozott károk költségeit, melyet a három egymást követő fagypont alatti éjszaka okozott. A jelek szerint a borász nagy része búcsút mondhat 2021-es szüretnek.

Egy magyar borászat Kínában

Bár Kínáról elsősorban nem a bor jut eszünkbe, de tény, hogy az utóbbi két évtizedben jelentős szereplővé vált a hatalmas ázsiai ország a világ borpiacán. Európán kívül már régóta Kína a magyar bor egyik legnagyobb vásárlója, ráadásul a kínai borigény évről évre meredeken növekszik.

„Erdőt a jövőnek kell létrehozni, nem a múltnak”

Első alkalommal jutott be magyar pályázó a COPA-COGECA női innovációs díjának döntőjébe. Biró Boglárka erdőmérnök, a SEFAG Zrt. Lábodi Erdészetének fahasználati ágazatvezetője nemcsak hazánkat képviselte elsőként az európai női gazdálkodókat reprezentáló versenysorozatban, hanem az erdőgazdálkodást is.

A házak a szőlőbe költöznek

Egyre többen sürgetik a radikálisan fellépést a szőlőültetvényeket károsító ingatlanspekuláció ellen. A kárpótlás után két-háromezer négyzetméteres területekre felszabdalt ültetvények egy része spekulánsok kezébe került, akik panorámás lakótelkekre jellemző áron kínálják őket eladásra.

Borvidékeink ütőere a borturizmus

Kiadónk elindította a szerdánként jelentkező MMG Gazdahang című podcast csatornáját, ahol az aktuális agrárhírek mellett egy stúdióbeszélgetés keretében izgalmas témával színesítjük az adást. Ehhez létrejött az MMG Direkt is, ahol videó formájában lehet megtekinteni a beszélgetést.