0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Módosult a jövedéki törvény végrehajtási rendelete

2016. évi LXVIII. törvény 2021. január 1-i formájához kapcsolódóan annak változásait a végrehajtási rendelet is követte az alábbiak szerint.

Az adófizetési kötelezettség alóli mentesülés igazolása – az eddigieken túl – történhet a harmadik országba történő kiszállítás esetén az Európai Unió vámterületéről történt kilépésről az uniós számítógépes rendszerben alkalmazott elektronikus okmány, valamint a tagállamba kiszállítás esetén a termék címzett által történő átvételéről szóló dokumentummal – írja a nak.hu.

Változtak a közlekedéshez kapcsolódó visszaigénylések körülményei is.

Többek között szállítmányozó jármű üzembentartója a gázolaj adózottan történt beszerzését a beszerzés helye és időpontja szerint is részletező, a kereskedelmi jármű forgalmi rendszámát is tartalmazó, az üzemanyagkártya kibocsátója által kiállított számla, valamint az üzemanyagkártya használatára vonatkozó szerződés birtokában veheti igénybe. Telephelyen rendszeresített üzemanyagtárolóból történő vételezés esetén a tankolás dátumát, a tankolt üzemanyag mennyiségét és a forgalmi rendszámot tartalmazó kimutatás, valamint a telephely használati jogcímének megállapítására alkalmas okirat használható alapbizonylatként.

Új elem, hogy a tárgyévben előállítani tervezett magánfőzött párlat előállításához a magánfőzőnek az előállítást megelőzően bejelentés kell tenni az állami adó- és vámhatósághoz.

Ezzel összefüggésben már megjelent a NAV magánfőzéshez kapcsolódó útmutatója.

Forrás: nak.hu