0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Könnyű szüret, gyors metszés

Minden csonthéjasból orsófát nevel Míg József Kecskemét-Törökfáin, mert szerinte az a jövő koronaformája. Kisebb fák nevelhetők, könnyebb a szüret és a növényápolás, hatékonyabb a növényvédelem. Módszereit húsz éve finomítgatja, és a faiskolai termesztésben is hasznosítja.

Húsz évvel ezelőtt még ő is vázakoronával dolgozott, és az első orsófáit is nagyobb termőfelülettel nevelte, mára azonban általánosan 4,5 × 2 méteres térállásban tartja meg a fákat, legyenek azok cseresznye-, meggy-, szilva- vagy kajszifák.

Homoktalajon erős alanyon is lehet kisebb fákat nevelni, mert kellően legyengíti a növekedést a homok, viszont nem kell támrendszert építeni az ültetvényben.

Első ilyen ültetvényét 2006 tavaszán telepítette, és ehhez a bevált térálláshoz alakította a gépparkot, így mind a 15 hektár gyümölcsöst ugyanazokkal a gépekkel tudja művelni. Az idén beszerzett több önjáró platót, amivel hatékonyabb lehet a metszés és a szüret.

Gyümölcstermesztőként tudja, hogy a jó ültetvény alapja az egészséges és egységes szaporítóanyag, amit nem mindig lehet beszerezni, ezért kezdett faiskolai termesztésbe is. Újabb ültetvényeit saját oltványokkal telepíti, és nagyon gondosan jár el a koronaalakítás éveiben, maga metszi a kis fákat.

Ha erős koronás oltványokkal indul a telepítés, először szétválogatják a fákat, hogy egy sorba egyforma erősek kerüljenek, és legyen rajtuk négy, X alakban fejlődő vessző, amit alsó vázkarnak lehet továbbnevelni.

Jobb módszernek tekinti viszont azt, ha teljesen új koronát alakít ki, miután az elültetett oltványokat 100 centiméter magasan visszavágta. Az ebből eredő erős növekedés miatt könnyebb megfelelő hajtásokat találni a vázágakhoz, és a sudár is erősebben nő. Nem híve a visszavágás nélküli koronanevelésnek, mert a megfelelő elágazódáshoz és a kellő növekedési erélyhez is szükség van rá.

Az alsó vázkarnak meghagyott vesszőket vízszinteshez közeli helyzetben kell rögzíteni, erre többféle módszert is alkalmaz. A fák tövéhez levert akáckaróhoz kötözi a vesszőket, ügyelve arra, hogy ne csúszkáljon a kötözőanyag, és ne sértse meg a növényt, illetve a kívánt helyzetben rögzüljön az ág. A másik lehetőség, hogy speciális támasztókampóval, a lekötözésnél jóval gyorsabban és egyszerűbben támasztják ki a vesszőket.

Saját maga is készített fémkampókat, amelyeknek az a legnagyobb hátrányuk, hogy összeakadnak a szállításukra használt vödörben, ezért nehézkes dolgozni velük.

A legjobb egy Németországból származó kampó, amit többször lehet használni és könnyű a fölhelyezése. Nemcsak az alsó ágakat kell vízszintesen nevelni, a fölsőbb szinteken is érdemes alkalmazni a módszert.

A friss telepítést csöpögtetőszalaggal öntözi, később mikroszórófejes öntözésre vált. Homokon még nem tapasztalt semmilyen káros hatást ettől az öntözési módtól. A sorközöket nyáron kaszálja, ősszel tárcsázza.

Nyáron metszik a fák tetejét, hogy elég fény érje a korona belsejét, tavasszal pedig az alsó részeket, ahol erősíteni kell a növekedést, hogy elkerüljék a fölkopaszodást. Még a tízéves cseresznyefákat is meg tudják metszeni három perc alatt, mondta Míg József, kettesével haladva és a két oldalról egy időben dolgozva.

Termőkorban arra kell figyelni, hogy folyamatosan megifjítsa a termőgallyakat, és ne hagyjon meg túl vastag, leöregedett vesszőket.

Talán a cseresznyét a legnehezebb ebben a térállásban és 3,5 méter magasan megtartani, de korántsem lehetetlen. A legjobb minőségű, legnagyobb cseresznye a ceruzavastagságú vesszőkön terem, tehát azokból kell minél többet meghagyni, illetve a kialakulásukat serkenteni. A cseresznye hajlamos lenne fölkopaszodni, ezért az alsó vázkarok megtartásához a következő ágemeletet 80-90 centiméterrel magasabban neveli, még följebb szórt állásban, körkörösen nőhetnek az ágak. Minden évben lefűrészel egy-egy vastagabb ágat, hogy friss növedék alakuljon ki.

Legfiatalabb ültetvénye a 2018 tavaszán telepített meggyes, Debreceni bőtermő, Érdi bőtermő és Érdi jubileum fajtákkal, sajmeggy alanyon. Ez az alany nagyon jól passzol a homokhoz, mondja Míg József, és a meggyfajták is jól reagálnak erre a metszésmódra, nem fenyeget az ághasadás veszélye, amire az Érdi bőtermő lenne hajlamos. Kézzel szedett étkezési meggyet termel, amit biztonságosan lehet értékesíteni, igaz, több csatornán keresztül. A jelenlegi 3 hektár meggyet még 2,5 hektárral tervezi bővíteni. Negyedik éves ültetvényében az idén 3 tonna meggy termett hektáronként. Jól szerepelt az Érdi jubileum, mert szép erős törzse van, és ami ennél fontosabb, az első exporttételeket adja. Június 5-10. körül szokott érni, egybeérik a Vera cseresznyével, de nemcsak a korai bevétel miatt értékes, hanem azért is, mert munkát lehet adni a szedőknek, akik később már máshol dolgoznának.

A tavaszi fagy nem kerülte el a kecskeméti ültetvényeket sem, a 12 ezer szilvafán az idén hozzávetőlegesen 12 kiló termés volt, úgyhogy tavasszal a fagy után erős ifjításba kezdett az idős ültetvényrészben.

Minden fának mintegy 40%-át eltávolította az idén, megszabadulva az idős, elöregedett részektől. Ebben Jojo fajtát termeszt mirabolán alanyon. A pótlásokat már mirabolán 29 C mikroszaporított alanyon készítette, és olyan jól bevált, hogy a jövőben már csak azt fogja használni.

A szilvafajták növekedési hajlama és koronaalakja elég változatos, de nem nehéz orsófát nevelni belőlük. Egy fiatalabb ültetvényben vegyesen ültetett Cacanska lepotica és Cacanska rana fajtákat, a jobb termékenyülés érdekében Katinka és Ruth Gerstetter fákkal „megspékelve”. A porzókat minden tizedik fahelyre, sakktáblaszerűen helyezte el, hogy többet teremjen a Cacanska rana. A legkezesebb fajta a Stanley, abból ötéves fái vannak.

Cseresznyéből 2006-os és 2010-es telepítésű ültetvényei vannak, Bigar­reau Burlat, Valerij Cskalov és Vera fajtákkal.

Az orsó fákon nagyon jó méretű gyümölcsöt lehet nevelni, a BB és a Vera 26-28, a Valerij Cskalov 28-30 milliméteres. Nagy előny az is, hogy könnyen, gyorsan és kevesebb veszteséggel szedhető le a termés, mint a vázakoronáról. Amikor majd munkába állnak a szedőkocsik, még hatékonyabban tudnak szüretelni.

Kajsziból fél soron próbálta ki az orsókoronát, most 6-8 évesek a fái. Minden évben gazdagon virágoznak, de a termést leggyakrabban a fagy viszi el, úgyhogy inkább cseresznye kerül majd a helyükre. Amúgy nagyon szép fákat sikerül nevelnie.

Mindent összevetve, az orsófákkal a sűrűbb térállás miatt 20-30%-kal több termés érhető el, de ennél nagyobb előny a jó minőség, a biztonságosabb növényvédelem és az, hogy minden kézi munka könnyebben, gyorsabban végezhető.

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet