Back to top

Létezik és mégsem? - Egy régi, magyar kutyafajta

Egy régi, magyar kutyafajta, amelynek ugyan számos egyede van, de papíron mégsem létezik. Persze még mindig jobb, mintha fordítva lenne… A zsemlesárga erdélyi kopó története bővelkedik fordulatokban: volt az erdélyi urak kedvence, aztán Ceausescu ellensége, volt a kiállítások sztárja, mára pedig végóráit élő ebfajta.

Groteszknek hat, mégis igaz, hogy ha a papírmunka rendben menne, ez lehetne a tízedik magyar kutyafajta. Két évtizede a zsemlesárga erdélyi kopó nevét még kiejteni sem volt szalonképes kutyás körökben, pedig egy élő, létező, genetikailag homogén, küllemében egységes, a vadásztudományában többször bizonyított, felépítésében szilárd, egészséges kutyafajtáról van szó. Egyedszáma sajnálatosan megcsappant ugyan, de még mindig felette van az egy fajtától elvárt minimumnak. Ezért is furcsa, hogy vannak, akik még a létezését is kétségbe vonják.

A fajta krónikája

A fajta hazája – nevéből adódóan – Erdély. Kész szerencse, hogy a létéért sokat küzdő erdélyi nemesség rengeteg energiát fordított önnön egzisztenciájának dokumentálására, így a nagy számban készült portrékra, életképekre gyakorta odakerült a ló és a kutya is.

Köztük az erdélyi kopó és annak két színváltozata, az ismertebb fekete cser színű és a ritkán látott sárga változat is.

Fotó: Corvus kennel
Ilyen ábrázolást találunk a 13. századból származó Képes Krónikában, vagy Újfalvi Sándor székely országgyűlési képviselőről készült lovas portréin is. A II. világháború után hatalomra került román rezsimek vezetői – különösen Ceausescu – ellenséget láttak a vadászkutyákban, különösképpen a magyarsághoz kötődő erdélyi kopóban, így dúvadnak minősítve ahol érték, irtották. 1968-ban túlélő egyedeket csempésztek be Magyarországra, aminek köszönhetően megindult a fajta rekonstrukciós célú tenyésztése.

Az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállításon óriási sikert aratott, amit jellemez a rendezvény alkalmából megjelent bélyegsorozat is, amelynek egyik darabján ott van a fajta sárga változata is.

Két, csendesen lezajló évtized után újra mentésre szorult a zsemlesárga fajtaváltozat, ebben pedig elévülhetetlen szerepe volt Mikó Diánának, a fajta iránt elkötelezett képzőművésznek és tenyésztő társainak.

A közelmúlt történelme

Mikó Diána hivatása iránt szobrászművész, saját magát nem tartja ebtenyésztőnek, sokkal inkább fajtamentőnek. Nála van a legtöbb vérvonalat és egyedet számláló állomány, néhány társával pedig elszánt harcot folytat azért, hogy az erdélyi kopó zsemlesárga változata visszakapja a régi magyar fajtának méltán kijáró elismerést.

– Amikor elvégeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, szerettem volna egy kutyát – idézi vissza a közelmúltat Mikó Diána –; lapozgattam a könyveket, így akadtam az erdélyi kopóra.

Talán azért ragadott meg a fajta, mert igen komoly művészettörténeti vonatkozásai is vannak, ami nagyon felkeltette az érdeklődésem.

Egy (ritka) jó társ

Fotó: dr. W. Huber
–Dió a család negyedik tagja, valamint a környék legismertebb és legkedveltebb kutyája – kezdi beszámolóját dr. Bogdánné Nagy Viktória, miközben a zsemlesárga erdélyi kopó kan végigszimatolja az asztalon lévő vendégváró falatokat, játékot hoz finom célzásként, lelkesen üdvözöl egy járókelőt, majd újra szimatol. – Amikor kertes házba költöztünk, nagyobb testű kutyát kerestünk, és természetesen magyar kutyafajtát szerettünk volna. Szinte azonnal az erdélyi kopóra esett a választásunk, eleganciája és határozott karaktere miatt. Az első kutyánk Basa, egy hatalmas, fekete cser erdélyi kopó lett. Amikor 10 évesen meghalt, szabályosan belebetegedtünk. Egy év után, amikor új kutya után néztünk, már nem is jöhetett más szóba, csak az erdélyi kopó. Ekkor találkoztunk először a zsemlesárga változattal Mikó Diána kenneléből, így lett Dió az új családtag. Ennek már immáron hét éve. Rá is igaz, ami az összes kopóra: szuper intelligens, alkalmazkodó, nagyon kedves és elegáns. Gazdáinak minden mozdulatát lesi, legyen az akár karon ülő csecsemő, vagy aggastyán. Erdélyben az arisztokrácia kutyája volt, hisz amíg az ordas és cser színű társai a medvét hajtották, addig a sárgák inkább az udvarházak, kastélyok lakói voltak. Talán ezért sajátja az arisztokratikus jellem – tőle tehát nem szabad rossz néven venni, ha az asztalhoz ül vacsorakor. Más kutyákkal barátságos, a vérében munkáló falkaszellem itt is megmutatkozik. Bundája öntisztuló, mosdatni vagy kefélgetni nem kell – annál többet seperni és porszívózni. Dió sohasem volt még beteg, állatorvossal csak a kötelező oltások alkalmával találkozott. A fajtánál genetikai vagy civilizációs betegség nem ismert. Mindennek ellenére kezdő gazdiknak nem ajánlanánk, mert az erdélyi kopó nem végrehajtó, hanem múltjából fakadóan önállóan gondolkodó és döntő vadászkutyafajta. Aki rutintalanabb, az akár kezelhetetlennek vagy butának is bélyegezheti az első találkozás után. Pedig a kopóra éppen ezen tulajdonságok ellenkezői igazak, csak rá kell szánni az időt és az energiát, hogy a kutya pozitív energiáit a magunk irányába fordítsuk. Dióval is így voltunk, mára kezes, figyelmes, az utasításokat gondolkodás nélkül végrehajtó társ. Sajnos a zsemlesárga erdélyi kopót nagyon kevesen ismerik, ennél fogva alig van belőle néhány tíz darab az országban, igazi ritkaság. Bár ne lenne az…

Annyira, hogy a művész szabályos dokumentációs tevékenységbe kezdett, elolvasta a fellelhető fajtaleírásokat, meglátogatott tenyésztőket, keresett művészeti alkotásokat, olvasott vadásztörténeteket, kutatott nemesi családok levéltáraiban. Mindezek után nyilvánvalóvá vált számára, hogy az erdélyi kopó fajta (legalább) két színben létezik. Amikor a sárga egyedeket kereste, azt a választ kapta sok helyről, hogy az a változat kiveszett. Az igazság azonban az volt, hogy sárga kölykök mindig is születtek, nemzetközileg elismert, zárt, ősi soros törzskönyves, elismert fekete cser színű erdélyi kopó szülőpároktól.

A sárga szín tehát atavisztikusan ki-kihasad az uralkodó színű egyedek párosításából,

ez is arra utal, hogy egy ősi színről van szó. Erdélyben ma is van kennel, amelyik hirdet zsemlesárga kiskutyát eladásra.

Új aranykor

A ’90-es évek elején járunk, amikor is Mikó Diána klasszikus értelemben vett fajtamentésbe kezdett; megvásárolta a fellelhető sárga egyedeket, két segítő kísérőtársával pedig 80 ezer kilométeres erdélyi túrával megmaradt egyedek után kutatott. Erdélyben, akkor egyetlen hely kivételével nem leltek már sárga színű kutyára, csak az elbeszélések adtak hírt a múltról. De Magyarországon – igen csekély számban ugyan – még élt a színváltozat.

A törzsállomány stabilizációja után jogos igény merült fel arra, hogy önálló sztenderdje legyen külön a fekete és külön a sárga színű erdélyi kopónak.

Ugyanis így lehetőség nyílhatott arra, hogy az erdélyi kopó fajtán belül, önállóan bírálható fajtaváltozat legyen a sárga (hasonlóra egyébként sok példa van, például az uszkárnál, vagy a tacskónál is). 1994-ben dr. Bodó Imre professzor vezetésével összeült a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Tenyésztési Tanácsa, ahol elfogadták mint fajtaváltozatot, ezáltal a zsemlesárga erdélyi kopó átkerült a „kihalt” kategóriából a „veszélyeztetettbe”. Ekkor határozták meg a zsemlesárga szín elnevezést is, hogy ebbe minél több árnyalat beletartozhasson, az élénksárgától az őzes ordasig.

Egészen 2000-ig szép sikereket ért el a fajtaváltozat, szerepelt hazai és romániai kiállításokon, világkiállításon már két alkalommal is jelen volt, a zsemlesárga színű egyed az év legeredményesebb szukája lett

– egy egyed, hat hónaposan, első próbálkozásra aranyérmes vércsapa vizsgát is produkált. Mi több, megindult az erdélyi repatriálás is. 2000-ig üstökösként haladt a fajtaváltozat karrierje, aztán történt „valami” máig megfoghatatlan dolog.

Törölve a fajtasztenderdből

2000-ben a nemzetközi kinológiai szövetség (FCI) kezdeményezte a tagországok fajtasztenderdjeinek egységesítését. Ez az alkalom jó lehetőséget biztosított volna arra, hogy az erdélyi kopó zsemlesárga változata önálló fajtasztenderddel bekerüljön a nemzetközi fajtaleírások közé – de sajnos nem ez történt.

Máig ismeretlen okból a fajtaváltozat tenyésztőit senki nem hívta meg a témában döntést hozó ülésre,

a hivatalos erdélyi kopó tenyésztőszervezet részéről pedig nem volt hatékony képviselete a zsemlesárga kopókak. Kommunikációs csőd, nemzetközi szintű blamázs: az FCI törölte a fajtasztenderdből a zsemlesárga erdélyi kopót…

Erdélyi kopó

Bozótharc a megmaradásért

Az elmúlt húsz évben elkötelezett kutyabarátok próbálják fenntartani a fajtát, immáron hivatalos törzskönyvezés és származási lapok kiadása nélkül. Azóta is születnek almok, szőrmintákat tesznek el az összes kutyától, hogy adott esetben laboratóriumi vizsgálattal is igazolni lehessen a genetikai hátteret, tehát bizonyíthatóvá váljon, hogy nem keverék kutyák születnek. Emellett zajlik a fajta újbóli elismertetésének folyamata is, egyelőre kevés sikerrel, mert amikor végre némi eredmény mutatkozna, akkor megint történik „valami”.

2016-ban a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) már mutatott hajlandóságot arra, hogy elismerjen egy önálló egyesületet, ami kizárólag a zsemle­sárga változatot tenyésztené.

Aztán méltatlan körülmények között ez a lehetőség is kútba esett, a MEOESZ a hivatalos tenyésztőszervezetre, azaz FCI-re, az FCI pedig a nemzeti partnerére mutogat. Megoldás nincs, az idő megy, az állomány öregszik, a biológiai óra ketyeg.

– Veszekedésre nincs energia. Az utolsó pillanatokban vagyunk a fajta megmentéséhez – fogalmaz Mikó Diána. Mindeközben Romániában elindult a nemzetközi szintű lobbitevékenység, hogy elérjék az erdélyi kopó mindkét (!) változatának román fajtaként történő elismerését. Már most is van a közösségi hálón olyan hirdetés, ami az erdélyi kopót, mint „Erdélyből származó román kopót” írja le.

Erdélyi kopó

Új remény

– Nemrég már ott tartottam, hogy elmenekítem Magyarországról a fajtát – fogalmaz keserűen Mikó Diána, aki gyorsan hozzáteszi, ennek a fajtának itthon a helye, hiszen egy régi, történelmi, erdélyi magyar fajtáról van szó, amely kötődik a magyarsághoz és a magyar földhöz.

Szerencsére néhány elkötelezett ember segíti a megőrzés munkáját, az Agrárminisztériumhoz benyújtott beadványt pedig pozitívan fogadta a szaktárca.

Több törvényes módja is lehet, hogy a fajta szervezett és talán támogatott körülmények között teljesedhessen ki, persze az igazi az lenne, ha egyszerűen visszakerülne az erdélyi kopó fajtasztenderdjébe a zsemlesárga szín elfogadott színként.

MMG - Terelőkutyák, kuvaszok, termelői piacok és főállású őstermelők

 

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2020/12 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Hungarikum Bizottság támogatta a kuvaszt népszerűsítő könyvet

Nemzeti kincsünk a kuvasz címmel jelent meg könyv a Hungarikum Bizottság támogatásával. Ebből az alkalomból beszélt a magyar kutyafajták népszerűsítésének támogatásáról a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hétfőn, sajtótájékoztatón. V. Németh Zsolt leszögezte, hogy az Agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését.

Dúvadgyérítés régen

A dúvadgyérítés a vadgazdálkodás egy sarkalatos pontja. Legyen szó szőrmés vagy tollas kártevőről, kordában tartásuk, állományszabályozásuk elengedhetetlen. Így volt ez több mint száz évvel ezelőtt is. Manapság puskán kívül főként különféle csapdákkal lehet tizedelni állományukat, de hathatós módszer napjainkban nincs igazán, egyebek mellet köszönhetően a nem elégséges időráfordításra.

Megjelentek az egységes vadkárfelmérési útmutatók

A vad által okozott károk felmérésében és értékelésében nyújt segítséget a szakértőknek és ezen keresztül a gazdálkodóknak az év elején megjelent Erdei Vadkárfelvételi és Értékelési Útmutató, valamint az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutató.

Szubkulturális babonák

Új év – tiszta lap; ilyenkor sokan fogadalmat tesznek, amit inkább kevésbé, mint többé próbálunk betartani (a szerző magából indul ki), de az mindenképpen elmondható, hogy pszichésen egy új kezdet nagyobb valószínűséggel ígér változásokat. A vadászok is fogadkoznak, ám a vadászbabonák sokszor keresztbe húzzák számításaikat. Lássuk, milyen elfeledett babonái vannak a vadászembernek.

Miként védhető meg a jószág?

Farkasok portyáznak az északi megyékben, s már nemcsak a vad­állományt, de a juhokat és szarvasmarhákat is tizedelik. A fokozottan védett nagyragadozókat lelőni tilos, de védekezni valahogy kellene ellenük, hasznos lehet például a kuvasz és a villanypásztor együttes segítsége.

Ha jön a farkas vagy a medve

Szlovákiából kis számban, de egyre gyakrabban érkeznek hozzánk barnamedvék. Az elmúlt években a Heves és Nógrád megye északi részén tapasztaltak arra engednek következtetni, hogy a faj megtalálta élőhelyét nálunk, immár folyamatosan jelen van. A farkas pedig egyre stabilabb állományban fordul elő Észak-Magyarországon, de felbukkanhat már az Alföldön éppúgy, mint a Dunántúlon.

A kihalás szélén az erdélyi kopó - Bevonható-e a terelővadászatba?

Az erdélyi kopó a kihalás szélére került – hangoztatta Simicskó István (KDNP) még október elején, amikor a Parlament a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és vadászatról szóló törvény módosítását tárgyalta. A jogszabály előterjesztője hangsúlyozta, hogy egy nemzeti érték megmentése érdekében fogalmazódott meg a javaslat.

Mit nyer a természet egy tűzijáték és petárdák nélküli szilveszteren?

Rengeteg szemét a városi tereken, elhullott madarak a járdákon, menekülő megzavarodott kutyák és macskák a tűzijátékok és petárdák robbanása után - így néz ki a táj a hangos szilveszteri mulatságok után. A világjárvány miatti kijárási tilalom lehetőséget nyújt a természetnek egy kis fellélegzésre.

Papírja nincs, de esküsznek rá - a pásztorok kutyája

Amíg lesznek pásztorok, megmaradnak a sinkák is – vallják a Hortobágyon több emberöltő óta a juhászok arról a gulyások által használt és alakított szívós kutyafajtáról, amelynek „pedigréjét” nem papíron, hanem a fejükben őrzik a pusztában élők.

Ősi gyógymód Indiából - alternatív állatorvoslás

Ha a szkeptikus állattartó az alternatív gyógyászat kifejezést hallja, akkor azt általában csak varázslatnak vagy teljesen hatástalan módszernek bélyegzi. Ennek gyakorta az az oka, hogy nincs kézzel fogható, látványos eszköze a gyógymódnak. Nos, az ajurvédikus gyógyászatról talán mások a vélemények, mert a gyógyítás alapját részben távoli vidékeken termő gyógynövények jelentik.