0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szalmonellás csirke vetett véget a profi focista pályafutásának

A volt német válogatott focista, Anrdré Schürrle néhány hónapja fejezte be végleg pályafutását, amiben közrejátszott egy szalmonellával fertőzött csirke étel elfogyasztása. A történetét a napokban az angol The Sun című lap idézte fel. A német középpályás 2013-ban csatlakozott a Chelsea-hez. Bár első szezonja nagyon sikeres volt, a következő szezonban már nem tudta hozni a formáját.

A futballista szerint a legfontosabb pillanat az az esemény volt, amely 2014 októberében, Varsóban, az emlékezetes Lengyelország és Németország meccs előtt történt, amelyet a lengyelek nyertek 2-0-ra.

– Rosszul lettem egy szalmonellás csirke ételtől, amelyet az edzőtáborban ettem a lengyelországi idegenbeli meccs előtt.

A mérgezés nagyon rossz volt, nem tudtam felkelni az ágyból. Fogytam néhány kilót, és amikor felépültem, még akkor is annyira gyenge voltam, hogy képtelen voltam ismét helyet szerezni a Chelsea fő csapatában – teszi hozzá Schürrle.

A szezon közepén közölték vele, hogy már nincs helye a Chelsea-nél,

ezért visszatért Németországba, Wolfsburgba. Aztán a Borussia Dortmund, a Fulham és a Spartak Moscow csapatában játszott. 2020-ban aztán, mindössze 29 éves korában Schürrle úgy döntött, hogy befejezi karrierjét.

Az egykori futballista elmondta azt is, hogy az emlékezetes és szerencsétlen lengyelországi látogatása óta nem került csirke a tányérjára. Sőt, azóta áttért a vegetáriánus étrendre.

Forrás: magyarmezogazdasag/thesun.co.uk