Back to top

Szalmonellás csirke vetett véget a profi focista pályafutásának

A volt német válogatott focista, Anrdré Schürrle néhány hónapja fejezte be végleg pályafutását, amiben közrejátszott egy szalmonellával fertőzött csirke étel elfogyasztása. A történetét a napokban az angol The Sun című lap idézte fel. A német középpályás 2013-ban csatlakozott a Chelsea-hez. Bár első szezonja nagyon sikeres volt, a következő szezonban már nem tudta hozni a formáját.

A futballista szerint a legfontosabb pillanat az az esemény volt, amely 2014 októberében, Varsóban, az emlékezetes Lengyelország és Németország meccs előtt történt, amelyet a lengyelek nyertek 2-0-ra.

- Rosszul lettem egy szalmonellás csirke ételtől, amelyet az edzőtáborban ettem a lengyelországi idegenbeli meccs előtt.

A mérgezés nagyon rossz volt, nem tudtam felkelni az ágyból. Fogytam néhány kilót, és amikor felépültem, még akkor is annyira gyenge voltam, hogy képtelen voltam ismét helyet szerezni a Chelsea fő csapatában - teszi hozzá Schürrle.

A szezon közepén közölték vele, hogy már nincs helye a Chelsea-nél,

ezért visszatért Németországba, Wolfsburgba. Aztán a Borussia Dortmund, a Fulham és a Spartak Moscow csapatában játszott. 2020-ban aztán, mindössze 29 éves korában Schürrle úgy döntött, hogy befejezi karrierjét.

Az egykori futballista elmondta azt is, hogy az emlékezetes és szerencsétlen lengyelországi látogatása óta nem került csirke a tányérjára. Sőt, azóta áttért a vegetáriánus étrendre.

Forrás: 
magyarmezogazdasag/thesun.co.uk

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az Agrárminisztérium 2022-ben is támogatást nyújt a húsgalambok beszerzéséhez

A húsgalamb termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése érdekében a tenyésztők 2022-ben is igényelhetnek támogatást hústermelésre szánt vagy annak előállítását célzó tenyésztési program keretében nevelt galamb vásárlására – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Vásároljanak tudást!

„Az integráció nem más, mint az egymásra épülő tevékenységek összegzése. Ez nem csupán azt jelenti, hogy az egyes tevékenységekben megtermelt eredmények összeadódnak, hanem a gyártási kapacitások összhangját és finomhangolását is célul tűztük ki. Így az egész rendszer állandó és magas teljesítményre képes” – mondta Bárány László, a Master Good cégcsoport alapítója és vezetője.

Kapcsolódási pont a mezőgazdaság és az emberek között

Éppen érkezésem előtt állt be a hajdúszoboszlói családi ház udvarára terepjárójával Juhász Lajos. Kocsijából kiszállva munkásruhája logójáról leolvastam, a Hungarospa Hajdúszoboszló fürdőkomplexumban dolgozik. Főállású munkája mellett állatokat tart két portán is, mintegy ötven rövidszőrű nyúllal gazdálkodik.

Nagy szilveszteri asztalfoglalás – Dél-Afrikában

„Tudtam, hogy otthon esik a hó, mindenki idegesen szaladgál ajándékok után, sütik a bejglit és főzik a káposztát, halászlét, mi pedig a sokadik koktélt rendeljük ki a strandon.” Nagy karácsonyi asztalfoglalás sorozatomban az ünnepi ízeiről, illatairól, élményeiről kérdeztem ismerőseimet, az idő azonban megállíthatatlanul halad.

Rekordösszegért kelt el egy üveg pezsgő. Az ár lélegzetelállító!

A Perrier-Jouët Brut Millésimé pezsgő 1874-ből származik, és a világ legdrágább itala lett, amelyet a Christie's decemberi árverésén a történelem során másodszor adtak el.

Pezsgő, lencse, hangoskodás: mit, miért csináljunk Szilveszterkor?

Az óév elbúcsúztatása és az újév köszöntése mindig ünnepélyes alkalom (kivéve a kutyáknak tűzijáték idején), ezért sok jeles szokás is kapcsolódik ehhez az időszakhoz. De milyen rituálék kellenek ilyenkor a boldog új év érdekében? Az utolsó lesz a legfontosabb!

Az éves virslifogyasztás 20%-a a szilveszterhez kötődik

Tavaly 13%-kal többet, összesen 5,5 milliárd forintot költöttünk virslire, szilveszterkor jellemzően a hipermarketekben kapható, előrecsomagolt, egykilós kiszerelés volt a legkeresettebb. 2020-ban több mint 4 ezer tonna volt a decemberi forgalom. A piacot 57%-kal a sertésvirsli uralja, a baromfi 22%, és a pulyka 19%-os részesedése mellett.

Hogyan lehet tudományos alapon lerészegedni?

Igazán sehogy - de ez így, egy túl rövid cikk lenne. A címbeli kérdés annyiban azonban nem vicc, hogy érdemes ismerni az alkoholnak az emberi szervezetre gyakorolt hatásának lépcsőfokait. Így a kellemes fokozatokban tartható ez a szint, és nem kell átbillenni az öntudatlanul fetrengősbe…

Még több okos péksütemény készül

A december végén befejeződő teszteket követően 2022 januárjában kezdik meg a gyártást a Hajdúsági Sütödék-csoport debreceni új üzemében. A termelés felfutásával – várhatóan másfél éven belül – akár évi 40-50 millió darab kedvező élettani hatású szendvicsalap és péksütemény készülhet itt.

Félre a tippelgetéssel: eláruljuk, mi lesz az új év trendi növényi itala

Nem fogyaszthat tejterméket, de eddig nem elégítette ki a piaci kínálat? Nem szereti a szójaitalt, furcsállja a mandulából készült helyettesítő termékeket? Akkor 2022 az ön éve lesz – megérkezett a burgonyaital. Egy brit hírportál munkatársai le is tesztelték, hogy önnek már ne kelljen.