Back to top

Országos Állatvédelmi kerekasztal-beszélgetés sorozatot indított a miniszteri biztos

Fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a megújuló Nemzeti Állatvédelmi Programba - hangsúlyozta a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az idei év első kerekasztal-beszélgetését követő sajtótájékoztatón, Győrben.

Ovádi Péter elmondta, hogy eddig négy egyetértési pillér alakult ki a megbeszéléseken. Az egyik ilyen pillér az ivartalanítási program fontossága, ennek folytatásáért helyben az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek segítséget kell nyújtani.A második pillérként említette, hogy a felelős állattatásról már óvodai, iskolai környezetben is beszélni kell a gyermekeknek, mert lényeges, hogy helyes képük legyen róla.

A harmadik, hogy az illegális szaporítók ellen fel kell venni a harcot, a telepeket fel kell számolni, mert a kóbor állomány nagy részben ezekről a telepekről kerül ki - folytatta. Hozzátette,

az egyik legfontosabb pillér a területen tapasztalt problémák hatékony megoldásában az állatvédelem gerincét alkotó civil szervezetek célzott támogatása, amelyben a személyi jövedelemadó felajánlható egy százaléka és a lakossági támogatások mellett az állami szerepvállalásnak továbbra is fontos szerepe van.

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy Székesfehérvár és Zalaegerszeg után Győr a harmadik olyan város, ahol országjárása keretében megbeszélést folytatott a helyi hatóságok, civil szervezetek és önkormányzatok képviselőivel.

Győr és térsége az állatvédelmet tekintve jól áll, felkészült csapat foglalkozik az állatvédelemmel a hatóság, a civil szervezetek és az önkormányzat részéről - fogalmazott.

Simon Róbert Balázs, Győr és térsége országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az állatok védelmének központi szerepe van az emberek életében.

Hozzátette, hogy a megyeszékhelyen és környékén mintegy harminc éve zajlik szervezetten az állatmentés. Több civil szervezet is működik, amelyek az állatvédelemmel eredményesen foglalkoznak.

Nagy Péter, a győri Emberek az Állatokért Alapítvány menhelyvezetője azt mondta, hogy az állatvédelemnek kezd rangja lenni a társadalomban. Az alapítvány menhelyén évente mintegy hatszáz állatot gondoznak, emellett csaknem háromszáz állat ivartalanításában segítenek.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Májinka András: Menekülés

„Gyermekkorom óta életem része volt a természet szeretete, a növények, állatok, tájak megismerése. Szüleimmel sokat kirándultunk, ez azóta is az egyik kedvenc elfoglaltságom. Tősgyökeres alföldiként mindig is vonzottak a hegyvidéki tájak."

Hasznos kölcsönhatások a talajban

A talaj összetett élő rendszer, amelyben fontosak a fizikai összetevők és kémiai folyamatok, termékenysége viszont a benne zajló biológiai folyamatoktól függ. Sajátos élővilágát baktériumok, algák, gombák és különböző állatok alkotják az egysejtűektől a gerincesekig, de ide soroljuk magukat a gyökereket is.

Zöld sziget a Gellért-hegyen

Az idén országos díjat kapott Gellért-hegyi kertjére Molnár István Mihály, cikkünk szerzője. Fajtákról és növényvédelemről osztja meg tapasztalatait.

A magyar akácméz „titka”

A világon sehol másutt nincsenek a magyarországihoz fogható hatalmas, egybefüggő akácos állományok, melyek azonban nemcsak ebből a szempontból tekinthetők különlegesnek. Értéküket növeli, hogy a fák virágaiból hazánk egyik keresett exportcikke, az akácméz készül, mely 2014-ben került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, s amely nemcsak a fogyasztók, hanem a méhészek szívéhez is közel áll.

Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos - közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője hétfőn az MTI megkeresésére.

Folytatódik a Nébih élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül

2021. február 25-én, online zárókonferencián összegezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának legfontosabb eredményeit.

Kiből lesz állatkínzó?

Az állatbántalmazók profilját igyekeztek megrajzolni az Állatorvostudományi Egyetem szakmai napján. A program az Állatkínzás és az emberekkel szemberni erőszak összefüggései című egyetemi képzés folytatása. Az előadók többsége elsősorban jogi, bűnügyi szempontból közelített a témához, de szó volt a korai felismerés és a rehabilitáció lehetőségéről és arról, mit tehetünk az agresszív gyerekekkel.

Újra látták 180 év után a titokzatos madarat a borneói esőerdőben

Száznyolcvan évvel azután, hogy utoljára látták a verébfélékhez tartozó titokzatos feketeszemöldökű madarat, a Malacocincla perspicillatát, helybéliek újra láttak és befogtak egy példányt a borneói esőerdőben.

Érdemes figyelni a túrázóknak a vaddisznók ellési időszaka miatt

Az Agrárminisztérium (AM) a Facebook-oldalán a túrázókat arra figyelmeztette, legyenek óvatosak, ha csíkos kismalacot látnak. Fontos, hogy a turistautakról ne térjenek le, a kutyát pórázon sétáltassák, és sötétedés előtt hagyják el az erdőt - áll a bejegyzésben.

Harmincezer gyertyánnal ültették be az épületet

Több mint 30.000 gyertyánnal ültették be a Düsseldorf központjában, a jól ismert Königsallee közelében található üzlet-, és irodaházként működő Kö-Bogen II épületegyüttes homlokzatát és tetőterét. A város zöld szíveként jellemzett új Kö-Bogen II projekt fő célja, hogy példát mutasson: így is lehet küzdeni az éghajlatváltozás ellen.