0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egy galamb átrepült Oregonból Ausztráliába, meg akarják ölni

Egy galamb tizenháromezer kilométert tett meg az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. A hatályos ausztrál előírások szerint a Csendes-óceánt átszelő madarat meg kellene ölni.

Az ausztrál Kevin Celli-Bird elmondása szerint december 26-án az udvarán egy kimerült galambot fedezett fel. A férfi megállapította, hogy a madár gyűrűje szerint utoljára október végén az Egyesült Államok nyugati részén fekvő Oregonból tűnt el , ahol galambversenyen vett részt.

Az ausztrál férfi a megválasztott amerikai elnök után, Joe-nak nevezte el a madarat.

Joe bravúrja felkeltette az ausztrál média, de a köztudottan szigorú ausztrál karantén- és ellenőrző szolgálat figyelmét is. Celli-Bird elmondta, hogy a karanténhatóságok csütörtökön felhívták, hogy megkérjék a madár befogására.

Azt mondják, ha Amerikából származik, akkor aggódnak a madárbetegségek miatt” – mondta. – Meg akarták tudni, hogy tudnék-e segíteni rajtuk. Azt mondtam: hogy őszinte legyek, nem tudom elkapni. Elmondta, hogy a karanténhatóságok most megfontolják a hivatásos madárfogó szerződtetését.

A biológiai biztonságért felelős Mezőgazdasági Minisztérium szerint a galambnak nem szabad Ausztráliában maradnia, mert veszélyeztetheti Ausztrália élelmezésbiztonságát és a vadon élő madarak populációját. Közvetlen biológiai biztonsági kockázatot jelent az ausztráliai madárvilág és baromfiiparunk számára

– áll az osztály közleményében.

Kevin Celli-Bird arról számolt be, hogy a galamb által viselt gyűrű alapján sikerült megállapítani, hogy a madár tulajdonosa az alabamai Montgomery egyik lakója, akivel eddig még nem tudott kapcsolatba lépni.

Az ausztrál férfi galambeledellel ette a legyengült madarat. amely úgy döntött, hogy otthonául választja az udvart.

Az Ausztrál Nemzeti Galambszövetség titkára, Brad Turner szerint valódi félelmek vannak az Egyesült Államok galambjaitól, amelyek egzotikus betegségeket hordozhatnak, és egyetértett azzal, hogy Joe-t meg kell semmisíteni.

Elmondta, hogy hallott már arról, hogy Kínából galambok érkeztek Ausztrália nyugati partjára, de ilyen hosszú utat még soha nem tett meg egyik sem.

A pigeonpedia.com szerint egy galamb leghosszabb távolsági repülési rekordját 1931-ben jegyezték fel, amikor a madár 11 600 kilométer megtétele után 24 nap alatt eljutott Franciaországtól Vietnámig.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/washingtonpost.com