0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Lengyelország az EU legnagyobb málnatermelője

Tíz év alatt megduplázta málnatermő területét Lengyelország és az Európai Unió legnagyobb termelőjévé lépett elő. Tavaly már 29 300 hektáron termett málna az országban, és az előző évinél jóval több termést takarítottak be. A termőterület 10%-kal csökkent az előző évhez képest. Összesen 116 ezer tonna málnát szedtek, ami 53%-kal haladta meg a 2019-es termést.

A lengyel málna 80%-át földolgozzák, lekvár és lé készül belőle, de számottevő mennyiség kerül a fagyasztóiparhoz is, ahonnan a készárut a tagországokba exportálják.

A legtöbb üzemben nem öntöznek, tehát ki vannak szolgáltatva az időjárásnak.

Tavaly Lengyelországban is erős fagyok voltak tavasszal, ez a málnát alig érintette hátrányosan, szemben más bogyósokkal. A tavaszi száraz időszak után az esők is megérkeztek május-júniusban, ami elősegítette az őszi fajták fejlődését. Ezek a sarjon termő fajták adják a teljes termés 60%-át, és októberig szedhetők.

A koronavírus-járvány a lengyel termesztőket is érintette, mert nem találtak elég ukrán vendégmunkást a kézi szedéshez. Ez pedig növelte a termelési költségeket.

A többi bogyós gyümölcs termését kedvezőtlenül érintették az említett fagyok és a tavaszi szárazság, ennek ellenére csak a szamóca országos hozama csökkent.

Fekete, piros és fehér ribiszkéből összesen 130 ezer tonna a termés, aminek a legnagyobb része a fekete ribiszke a maga 93 ezer tonnájával.

Szamócából az előző évinél 9%-kal kevesebbet, körülbelül 160 ezer tonnát takarítottak be.

A köszmétetermés 9%-kal lett több, mint 2019-ben, meghaladta a 10 ezer tonnát.

Sok új áfonyaültetvény fordult termőre, ahol magas hozamokat értek el, emiatt 18%-kal nőtt a termés. de számszerűen csak egyéb bogyósokként adták meg az összesített termést, ami 99 ezer tonna lett.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/freshplaza.com/agricultor.md