0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Turistaparadicsom a Mátra szívében

Bár a 964 méter magas Galyatető az ugyancsak a Mátrában található Kékes és Hidas-bérc után csak a harmadik csúcsa hazánknak, mégsem érheti vád, hogy ő lenne a legkisebb királyfi. A tetején trónoló Galya-kilátó teraszáról 360 fokos körpanoráma nyílik: kelet felé a kéklő Bükk, nyugatra a Börzsöny és a Cserhát, északra pedig a szlovák hegyvonulatok láthatók.

A kilátó közvetlen közelében az ötéves Galyatető Turistacentrum (GTC) intelligens, környezetbarát házként működik, és 5 különböző kényelmi fokozatú szállással – fürdőszobás szoba, apartmanház, bakancsos fülke, bivak szolgáltatás a kilátóban, sátorhely – és a modern köntösbe bújtatott, klasszikus fogásokat kínáló Galya bisztróval várja a kirándulókat.

A 960 méter magasan álló Péter-hegyese kilátó 1934-ben épült, öt évvel megelőzve a galyatetői Nagyszálló átadását.

Eredetileg 17 méter magas volt, néhány éve még rozsdás és rozoga belső csigalépcsőn lehetett feljutni a tetőteraszára, a kilátást több oldalról is akadályozták a környező fák koronái. A megújított és 13 méterrel megemelt, mára Galya-kilátóra keresztelt épületet a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) 2015 szeptemberében adta át a nagyközönségnek.

„Ha Kékes a Mátra feje, úgy Galya annak dereka.” – írta az 1909-ben megjelent gyöngyösi kalauz. A Mátra Egylet már a múlt század végén, 1894-ben épített itt menedékházat, amely az első világháború előtt tönkrement, az 1921-24 között felhúzott új épületet pedig a második világháború döntötte romba. Galyatetőn az 1960-as években kezdődtek a grandiózus fejlesztések, tucatnyi vállalati üdülő, hétvégi pihenőház épült meg. Az öt éve épített Galyatetői Turistacentrum mára a kirándulók országosan népszerű találkozóhelyévé vált.

„ A 21. századi turistaház kialakítása példaértékű”, magyarázta Balog Zoltán, hogy mindenki megtalálja a maga igényének megfelelő – olcsóbb és igényesebb – szállást.

Az apartmanház főként a családokat, míg a bivak a kihívások kedvelőit vonzza.

Szeletelt füstölt libamell, vörösboros körtével

Hozzávalók (4 személyre):

20 dkg füstölt libamell, 4 körte, 2 dl vörösbor, 15 db szegfűszeg, 2 rúd fahéj, 2 db csillagánizs, 2 evőkanál méz, 20 dkg salátakeverék.

Málna dressinghez: 15 dkg málna, 0,5 dl cherry ecet, 1 evőkanál balzsamecet, 1 dl víz, 05,5 dl olívaolaj

A körtéket meghámozzuk. A boros, fűszeres elegyet felforraljuk. Forráskor a körtét belehelyezzük. 5 percig együtt főzzük, majd a lében hagyjuk kihűlni. A hozzávalókat ízlésesen a tányérra helyezzük. A málna dressinget az olívaolaj kivételével felforraljuk, majd alacsony lángon a felére sűrítjük. Leszűrés után kihűtve, az olívaolajjal elkeverjük.

„Egy négycsillagos, superior szállodát cseréltem fel a Turistacentrumra, mert megláttam benne a lehetőséget” – jegyezte meg az idegenforgalmi múlttal rendelkező szakember, aki 2016 szeptembere óta vezeti a házat. Megérintette a Galyatető egyedi hangulata, amihez kitalálta a legmegfelelőbb koncepciót. A szállás kialakítására készen voltak a tervek, a vendéglátás viszont nem volt kidolgozott. „Aki bejön a hidegről, vagy egy fárasztó nap után szeretne egy jó ételt, egy jó italt, itt megtalálja” – fogalmazta meg, hogy míg korábban csak melegítőkonyhájuk volt, lépésről lépésre felszerelte a legkorszerűbb eszközökkel.

Ehhez verbuvált szakembereket, konyhai csapatot, akik nemcsak munkahelynek tekintik, hanem kicsit a sajátjukként is kezelik a házat.

A munkatársak sokoldalúak, a recepciósok foglalásokat rögzítenek, de rendeléseket is felvesznek, ellátnak pultos és felszolgáló feladatokat, minden vendéggel felveszik a kapcsolatot a megérkezéstől a hazautazásig. A ház ennek is köszönhetően önfenntartó. Emellett nagyon sok szakmai segítséget kapnak az MTSZ-től és az EGERERDŐ Zrt.-től.

Budapest alig több mint egy órányi távolságra van, ebből kifolyólag a fővárosiak rendszeres vendégnek számítanak, akik megszokták a minőségi ellátást. Galyatetőn nem csalódnak. A közeli termelő és kereskedő beszállítók mindig friss, jó minőségű alapanyagokkal látják el a konyhát, hogy a legkiválóbb ételek, mátrai borok, valamint pálinka- és sörfőző mesterek termékei kerülhessenek a vendégek asztalára.

Megvalósították a fine-bisztro stílust, ahol ugyan az ételeken van a hangsúly, ám azokat kötetlenebb formában, oldottabb hangulatban tálalják, mint egy szorosabb értelemben vett étteremben.

Ugyanakkor azzal is tisztában voltak, hogy Palócföldön nem lehet levenni az étlapról a hagyományos ételeket: a palóclevest, a palócgulyást, a babgulyást vagy éppen a juhtúrós sztrapacskát.

De mindig ott szerepel a vegyes erdei gombakrémleves és a tárkonyos vaddisznó raguleves is.

A legmenőbb éttermekben megtalálható eszközöket használják, a krémlevesek hőbontással – Thermomixel – készülnek, így minden ízt megőriznek, a húst pedig szuvidálják, hogy porhanyós legyen, s benne maradjanak az értékes alkotóelemek. „Amikor megtervezték a házat, nem gondolták, hogy ilyen nagy lesz a konyha forgalma” – mutatott rá Balog Zoltán, hogy helyhiánnyal küzdenek. Ez ugyanakkor előny is, hiszen kicsi a tárolóterük, így a beszállítók kétnaponta friss alapanyagot hoznak. Olyannyira népszerű a konyhájuk, hogy ma már – nem lebecsülve a szállás jelentőségét, de – az a turistacentrum legfőbb vonzereje. Van olyan hétvége, amikor naponta 900 ember fordul meg az étteremben.

Sokan úgy jönnek a Mátrába kirándulni, hogy célpontként az éttermet is betervezik.

Galyatető négy évszakos, a turistacentrum 364 napon át, napi 13 órában várja a vendégeket, csak december 24-én, szentestén zárnak be. A folyamatosság és kiszámíthatóság fontos, amit a forgalom is visszaigazol, hiszen van rá igény.

Sütőtökös Rétes Trilógia

Hozzávalók (4 személyre):

30 dkg magozott meggy, csipetnyi őrölt fahéj, 25 dkg túró, 1 citrom,

1 csomag vaníliás cukor, 6 dkg porcukor, 2 evőkanál tejföl, 15 dkg darált mák,

20 dkg gyalult sütőtök, 1 dl tej, 2-3 evőkanál méz, 1 evőkanál mazsola,

1 csomag réteslap, olaj a készítéshez, 1 evőkanál rum.

A tölteléket a szokásos módon elkészítjük. A konyharuhára kiterített réteslapot olajjal bekenjük, rúd alakban ráhelyezzük a túróréteget. A konyharuha segítségével hengerelünk, utána a mákos tölteléket helyezzük rá, újra hengerelünk, majd a sütőtökös töltelék következik. Külsejét olajjal bekenjük, sütőben 170 Celsius-fokon 25 percig sütjük.

A turisztikai központ intelligens házként működik. A szekrények, a zuhanyzó, illetve maga a bejárat is mágneskártyával nyitható. A fűtés hőszivattyús rendszerű, padló- és falfűtés működik, a közös helyiségben pedig alkalmanként a nagy kandalló szolgáltatja a meleget. A szállás emellett környezetbarát is, a tetőn napkollektorokat, az udvaron napelemeket helyeztek el, ezek felelnek a meleg vízért és az áramért. A földszinten a recepció, bisztró mellett mosdók, sítároló, konyha, valamint kiszolgáló helyiségek találhatók, és kialakítottak egy fürdőszobával ellátott akadálymentesített szobát is.

Az első emeleten 5 darab 2-4 ágyas, mosdóhelyiséggel ellátott szoba, a második emeleten pedig a dormitórium, a bakancsos szálláshely kapott helyet.

Itt 4 ágyas fülkéket alakítottak ki közös fürdőszobával. De aki szeretne, a turistaháznál kempingezni is lehet.

Az épület megjelenésében és felszereltségében egyaránt egyedülálló az országban, nem véletlen, hogy 2015-ben elnyerte a Média Építészeti Díját és az Architizer A+ Awards közönségdíját Renováció kategóriában. Az igényes környezet a turistát is arra ösztönzi, hogy óvja azt és vigyázzon rá. Az erdőből nem lehet tiszta bakanccsal kijönni, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaság fenntartására. Több szinten és kategóriában egy időben mintegy száz embert tudnak elszállásolni. A vándortábor program feléledésével pedig egész nyáron fiatalokat látni a sátorozó helyen, idén kétnapi váltásokkal mintegy 750 diák fordult meg náluk.

Sokan választják a centrumot családi vagy vállalati rendezvények helyszínéül, de autómárkák is szerveznek oda bemutatót – az egyedi helyszín mindenkit megigéz.

A járványügyi korlátozások miatt az idén „csak” öt esküvőnek voltak a házigazdái. A kilátó melletti Felhőterasz – ahonnan belátható az egész Mátra – az esküvői ceremóniák kedvelt helyszíne, de Magyarország legmagasabban fekvő kilátóján egybekelni is extra élmény.

„A kutyásoknak rendszeresen szervezünk túrát” – hívta fel a figyelmet Balog Zoltán, ugyanis valamennyien nagy állatbarátok, olyannyira, hogy az étterembe is beengedik a házi kedvenceket. Igény esetén még a szállásra is felvihetik, természetesen megfelelő higiéniás megkötésekkel. A szakember a túrázásban lejátszódó generációváltásról is szót ejt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre több fiatal érkezik, kiváló felszerelésekkel, anyagi biztonságuk pedig megengedi, hogy Galyatetőn szálljanak meg, sok esetben háziállatukkal. „Van, hogy több a kutya az étteremben, mint a vendég” – mosolyog Zoltán.

Terveik szerint kéthavonta gasztronappal lepnék meg vendégeiket, ahol borászatokat vagy borvidékeket mutatnának be.

Ehhez lehetne megfelelő ételsort összeállítani, a szállás pedig helyben megoldott.

Galyatető nem egynapos kirándulóhely, az év minden szakában találni látnivalót. Az sem mellékes, hogy 964 méter magasra nem ér fel a szmog, szinte harapni lehet a levegőt. „Sokakat alig lehet előcsalni a szobájukból, akkorát alszanak” – meséli a szakember. Nincsen szükség a szálláson klímaberendezésre, éjszakára a legmelegebb nyári időben is visszahűlnek a házak. Szomszédságukban sportboltot üzemeltetnek, hogy aki menet közben kapna kedvet a túrázáshoz, vagy valamit otthon felejtett, az is élvezhesse a Mátra nyújtotta lehetőségeket. Szinte minden megtalálható, ami a fesztelen kiránduláshoz szükséges.

„Nagyon sok teljesítménytúrának a cél- vagy rajtállomása vagyunk” – jegyezte meg Balog Zoltán,

az Országos Kéktúra a valóságban is a létesítményünkön halad át”. Már csak ebből kifolyólag is kijelenthető, hogy Galyatető turistaszempontból megkerülhetetlen. Olyan országos ismertségnek örvendő látnivalók és helyszínek sorakoznak a Kéktúra mátrai vonala mentén, mint például a mátraverebélyi római katolikus templom, a 789 méter magas Ágasvár, a felső-mátrai szent falvak, Piszkéstető és Galyatető, Mátraháza és országunk csúcsa, a Kékes, a Sas-kő, a Nagy-Szár-hegy, Oroszlánvár, a Gazos-kő vagy éppen Sirok.

Kézműves szarvasburger

Hozzávalók (4 személyre):

40 dkg szarvasgerinc, 30 dkg szarvasnyak, 15 dkg bükkfán füstölt csemege szalonna,

2 gerezd fokhagyma, só, bors ízlés szerint, 8 szem borókabogyó, 1 evőkanál mustár,

1 evőkanál ketchup, 1 evőkanál extra szűz olívaolaj, 4 fekete szezámos burger zsemle, 1/2 fej jégsaláta, 3 paradicsom, 1 fej lilahagyma, 4 tojás, 8 szelet vörös chedar sajt,

25 dkg szeletelt bacon.

Az öntethez: 0,5 dl majonéz, 0,5 dl ketchup, 1 evőkanál mustár,

1/2 csokor metélőhagyma, 2 csemegeuborka, 1 fej lilahagyma, só, bors ízlés szerint.

A húst ledaráljuk, fűszerezzük, hűtőben 3 óra hosszát pihentetjük. Majd négy egyenlő részre osztjuk, és a húspogácsákat grillezzük. Az öntethez az uborkát, lilahagymát apróra kockázzuk, majd a többi hozzávalóval összekeverjük. A tojásokból tükörtojást sütünk, a bacont is megsütjük. A húspogácsát, a tükörtojást és a sült bacont a megpirított zsemlébe helyezzük a zöldségekkel együtt. Ízlés szerint hasábburgonyával , barbecue szósszal tálaljuk.

 

Forrás: A Mi Erdőnk