Back to top

Érdemes mielőbb nyilatkozni az adókedvezményekről

Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.

Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek - tette hozzá a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára

Elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium immár negyedik éve tart tájékoztatási akcióprogramot, amelynek eredményét mutatja: egyre többen veszik igénybe már év elejétől a nekik járó adókedvezményeket.

A januári bérszámfejtési, illetve nyilatkozat-átadási határidőt lekésve, a januári adókedvezmény összege legkorábban 2022-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.

Ám így az adóhivatal által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni, vagyis az időben leadott nyilatkozat nemcsak magasabb januári nettó bért, hanem kevesebb adminisztrációt is jelent - összegezte Izer Norbert.

A kormány több, az Európai Unióban is egyedülálló adókedvezményt biztosít a családoknak, a lakosságnak - emelte ki az államtitkár.

Ilyen, nemzetközi szinten is példaértékű az első házasok kedvezménye, amely 24 hónapon keresztül havi ötezer forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak. A családi kedvezménnyel pedig az egy gyermeket nevelőknél 10 ezer, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 ezer, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 ezer forinttal több kerülhet havonta a családi kasszába.

Januárban havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít - sorolta az államtitkár.

Izer Norbert kitért a 2020. január 1-én debütált, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezményére is, amelynek révén az érintettek mentesülnek a személyi jövedelemadó alól. Megjegyezte, hogy a koronavírus-válság ellenére jelentősen nőtt a kedvezményt igénybevevők száma: míg 2020 januárjában 38 ezer legalább négygyermekes anya élt a kedvezménnyel, addig novemberben már 46 ezer. A négy vagy több gyermeket nevelő anyák 11 hónap alatt összességében 17,6 milliárd forinttal többet vihettek haza.

Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltését jelentősen megkönnyíti az adóhivatal alkalmazása, az úgynevezett ONYA. Az online nyomtatványkitöltő alkalmazással (https://onya.nav.gov.hu) az adóelőleg-nyilatkozat online is kitölthető.

A beérkezett nyilatkozatokat az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek, és mivel nincs szükség többek között nyomtatásra és irattárolásra sem, így nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös az ONYA használata, hanem a munkáltató adminisztrációs terheit is csökkenti.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Javult-e a nők helyzete a mezőgazdaságban?

Az agrárvállalkozások egyre befogadóbbak a nemek és a faji sokféleség szempontjából, és bár növekszik az egyenlőség tudatossága az ágazatban, még mindig több a tennivaló egy új felmérés szerint.

Növeli a munkavállalói elégedettséget a céges kert

A szakemberhiány és a munkavállalók megtartása olyan témák, amelyek jelenleg szinte minden iparágat érint. Egy tanulmány szerint, a munkahelyen kialakított zöldfelület, vagy kert jelentősen hozzájárulhat az ott dolgozók elégedettségének növeléséhez.

A sikeres szövetkezés bizalmi tőkéje

Aki nem hajlandó legalább minimális szinten szövetkezni, az napjainkban nem marad életképes. Keczkó Péter, a Penta Família Szövetkezet vezetője, a 20 éves elismert TÉSZ irányítója fogalmazott ilyen határozottan és magabiztosan Nagycserkeszen.

Indiában továbbra sem csillapodnak a kedélyek

Indiában november óta gazdálkodók tízezrei táboroztak Új-Delhi külvárosában, és három elfogadott törvény visszavonását követelik, amelyek célja az ország mezőgazdasági ágazatának liberalizálása.

Sokakat ért kellemetlen meglepetés a napokban

Sok vállalkozó meglepődött, amikor arról értesítette őket az agrárkamra, hogy tagdíjat kellene fizetniük, mivel azt sem tudták, hogy tagjai a szervezetnek.

Egy hónapig még akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása

Még egy hónapig, március 16-áig akár SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében.

Megduplázódott a NAV-hoz beérkező számlák száma

Tavaly decemberben hétköznaponként átlagosan egymillió online számla érkezett az adóhivatalhoz, az elmúlt héten ez a szám a duplájára nőtt, csütörtökön 2,3 milliós napi rekord született, vasárnap pedig beérkezett a 200 milliomodik online számla a hivatalhoz - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Csökkentek az orosz búza exportárai a növekvő hazai kínálat miatt

Az orosz búza exportárai a második egymást követő hétben csökkentek, a helyi gazdák aggódnak az exportadó emeléstől. - közölték elemzők hétfőn.

Az indiai gazdák tovább folytatják a tüntetést

Az indiai gazdák nagyon dühösek a hétfőn bejelentett agrárreformok miatt, ugyanis az éves költségvetés rájuk nézve nem túlságosan kecsegtető. Nem esett szó sem a jövedelememelésről, sem pedig az új munkahely teremtésekről. A tiltakozás folytatódik tovább.

Meddig tart a munkaidő a home office-ban?

Védené a munkavállalók azon jogát az Európai Parlament, hogy munkaidőn kívül hátrányos következmények nélkül távol maradhassanak az elektronikus munkahelyi hálózatoktól.