Back to top

Katonákból lettek gazdálkodók - nem is akármilyenek!

Létezik egy szervezet, mely a mezőgazdaság iránt nyitott, leszerelt amerikai katonáknak nyújt segítséget. A veteránok pályázaton keresztül a többi közt tenyészállatokhoz és járművekhez juthatnak hozzá, illetve különféle képzéseken is részt vehetnek.

A Farmer Veteran Coalition (Farmer Veterán Koalíció) nevű nonprofit szervezet 2008-ban alakult, méghozzá azzal a céllal, hogy segédkezet nyújtson azoknak a leszerelt amerikai katonáknak, akik a mezőgazdaságban szeretnék megtalálni számításaikat. Az FVC szerint

a veteránok olyan fizikális képességekkel és jellembeli tulajdonságokkal rendelkeznek, melyekkel nagy hasznukra válhatnak a vidéki közösségeknek, s eredményesen vehetik ki részüket az élelmiszer-előállítás folyamatából.

A szervezet támogatási programján keresztül segít a veteránoknak elindulni a gazdává válás útján. Adataik szerint az elmúlt 10 évben több mint 600 leszerelt katonát támogattak összesen mintegy 3 millió dollár értékben. A 2021-es pályázatra február 14-ig várják a kérelmeket, amiket egy mezőgazdasági szakemberekből álló bizottság bírál majd el a tavasz folyamán. A sikeres pályázók egyebek mellett járművekhez, tenyészállatokhoz, szerszámokhoz és kerítéselemekhez juthatnak hozzá a programban résztvevő partnercégek jóvoltából.

A szervezet alapítója, Michael O’Gorman szavai szerint a veteránok önzetlenek és szolgálatkészek, így nagy örömmel segítenek nekik beindítani a gazdálkodói karrierjüket. A támogatottak között volt Ben Martin egykori tengerészgyalogos is, aki a borászatban találta meg számításait.

Fotó: Susanna Frohman
„Annak idején saját felhasználásra kezdtem bort készíteni, de az FVC támogatásán keresztül beszerezhettem a palackozáshoz és az értékesítéshez szükséges eszközöket.

Máig sem tudom, mihez kezdtem volna, ha nem támogat akkor a szervezet” – emlékezett vissza 2015-re. A Farmer Veteran Coalition fennállását követően közel 25 ezer amerikai veteránnak nyújtott segítséget – nemcsak anyagilag, hanem oktatással és képzésekkel is.

Forrás: 
farmprogress.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

AgroUni agrár-felsőoktatási konferencia

Közös online konferenciát szervezett a Doktoranduszok Országos Szövetségének Agrártudományi Osztálya, a Magyar Tudomány- és Innovációmenedzsment Alapítvány, valamint a Digitális Jólét Program AgroUni – Fókuszban az agrár-felsőoktatás aktuális kérdései címmel.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

Miért is drágul a hús, a tej, a csirkemell?

2021 a totális bizonytalanság évének tűnik a húsipar számára – nyilatkozta húsvét előtt a Hússzövetség elnöke. A húsiparban, de hozzátehetjük a tejipart és a baromfiipart is, emelkednek az önköltségek és az értékesítési árak, ami előbb-utóbb a fogyasztói árakban is megmutatkozik.

A Csatorna-szigetek marhái

A La Manche-csatornában fekvő Csatorna-szigetek nemcsak arról híresek, hogy Victor Hugo itt töltötte száműzetését, de innen származnak a világ legkiválóbb tejelő marha fajtái, a jersey és guernsey.

Őszi kalászosok áttelelés után

Idén húsvét után kétszer is esett a hó. Igaz, gyorsan elolvadt, de április 6–7-én, szinte mentsvárként, lehullott 4–6 milliméternyi csapadék, amikor már valóban szomjaztak a földek. A naptárra nézve az lehet a meggyőződésünk, hogy az ilyenkor szokásoshoz képest az őszi kalászosok lemaradtak a fejlődésben.

A zord időjárás a cukorrépát sem kíméli

Franciaország nagy részén a fagyos hőmérséklet súlyos károkat okozhat az újonnan elültetett cukorrépában, mellyel tovább fokozódnak a növénytermesztési ágazat nehézségei a növénybetegségek és a termések alacsony árai mellett.

Horvátország szenved a fagyoktól

A mínusz 12 Celsius-fokos hideg elpusztította a gyümölcsöket, a cseresznye 90 százaléka oda lett.

Kolozsvári kutatók szerint rovarok is terjeszthetik az afrikai sertéspestist

A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem kutatói szerint rovarok is terjeszthetik az afrikai sertéspestist.

Meglovasították a világ legnagyobb nyulát, aki nemcsak rémisztően hatalmas, de nagyon öreg is

Szombat éjjel otthonából lopták el a 2010-ben hivatalosan is a világ legnagyobb nyulaként elismert, Darius nevű német óriásnyulat, akinek gazdája most 1000 fontot ajánlott fel annak, aki visszajuttatja hozzá az állatot.

Megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Közös érdekünk, hogy az állatvédelem és az állatjólét ügye Magyarországon a jövőben is biztos pillérekre, tudományos és szakmai alapokra épüljön - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakuló ülésén, kedden.