Back to top

Minden nehézséget legyőzve haladunk tovább

A Kincsem Nemzeti Kft. a Covid19-világjárvány, a felfüggesztett versenyszezon, az elmaradt kiemelt rendezvények és a zárt kapus versenyek ellenére is sikeresen be tudta fejezni a 2020-as versenyszezont.

Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója büszke rá, hogy a „békeidőben” vállalt feladatokat hiánytalanul el tudta végezni az állami versenyszervező, így nem esett csorba a versenyszezonon, a sport meg tudta őrizni az 1827 óta tartó hazai folytonosságát. A fogadásszervezésben is komoly lépéseket tettek, az év utolsó negyedévében bevezették a kézi Kincsem+ játékot a lottózókban.

 A sikeresen lezárt év után már lehet tervezni a 2021-es versenyszezont, ami sok izgalmas sporteseményt, galopp-, ügető- és agárversenyeket, valamint a négyesfogat-hajtó Európa-bajnokság megrendezését jelenti a Kincsem Park számára.

Mintha kisimultak volna a ráncai a tavalyi utolsó versenyek után. Mennyire volt nehéz a 2020-as esztendő?

Nem szeretek panaszkodni, mert nem szoktam, és mert mindenkinek vannak nehézségei – kezdi évértékelőjét Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója. – A panaszkodás helyett szívesebben beszélek az elért eredményekről, a magyar lóversenysport aktuális helyzetéről, a Szerencsejáték Zrt.-vel való egyre szorosabb közös munkáról és a magyar versenylovak sikereiről.

A pandémia tavasszal megakasztotta az ügetőszezont, a galopp és az agár szakág el sem tudott indulni. Ami a lényeg, hogy a versenynaptár átszervezésével a teljes szezont meg tudtuk menteni, az előre eltervezett versenyeket, az összes fontos versenyt le tudtuk futni mind a két lóversenyszakágban. Ebben partnerek voltak a szakmai szereplők, és partner volt az állami tulajdonos.

Ilyen kritikus helyzetben mutatkozott meg, hogy mennyire jó és biztos kezekben vagyunk, hogy figyelnek ránk, foglalkoznak velünk.

Szinte példa nélküli Európában, hogy a jelentős versenydíjtömegünket nemhogy tartani tudtuk, de még emeltünk is rajta. Pontosan azért, hogy biztosítani tudjuk ebben a nehéz időszakban is az ágazat működőképességét. Több olyan lépést, pénzügyi könnyítést hoztunk a partnereink számára, amiben nélkülözhetetlen volt az állami tulajdonos támogatása. Az ágazatot felügyelő két miniszteri biztos, Dallos Gyula és Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója ismerik a problémáinkat, értékeinket és a lehetőségeinket. Az ő segítségük elengedhetetlen volt a tavalyi sikerekben.

Szakmai szempontból hogyan sikerült az év?

Kijelenthetjük, hogy a második világháború utáni újrakezdés óta nem volt még ilyen „különleges” versenyszezonunk. Szakmai szempontból minden igényt kielégített a 2020-as év. Van néhány olyan mutatónk, ami európai viszonylatban is szinte egyedülálló: emelkedett a versenydíj- és prémiumtömeg, a versenydíj–tartásdíj arányában a legjobbak között vagyunk, minden versenynapot megtartottunk, nőtt az online fogadási bevétel, fejlesztettük a fogadási kínálatunkat.

Minden kérdésre választ kaptunk, a legjobb lovak nyerték a nagyversenyeket, a nemzetközi versenynapunk régiós szinten is egyedülálló volt.

Két versenyt szeretnék külön is kiemelni. A magyar tulajdonú, de német színekben futó Victory Knick győzelmét a Marschall József Emlékversenyben, hazánk egyetlen black type versenyében, és a nemzetközi Kincsem Díjat, ahol egyedülálló módon három ország öt Derby-nyerője indult.

Szakmai szempontból véleményem szerint a legnagyobb előrelépést az állatjólét területén értünk el, az előzetes állatvédelmi szűrővizsgálat bevezetésével. Különböző okok miatt a bevezetésekor a kelleténél nagyobb vihart kavart, de az eltelt idő és az eredmények minket igazoltak, mára bebizonyította a vizsgálat a létjogosultságát.

Hogyan érintette a járványhelyzet a Kincsem Parkot, a rendezvényeket?

Természetesen negatívan. A négy fesztiválból hármat nem tudtunk megtartani. Nyár elején, majd novembertől zárt kapuk mellett rendeztük a futamokat. Egyedül csak a Derby és Divat Hétvégét tudtuk megtartani augusztus végén. Szakmai szempontból az októberre átrakott nemzetközi hétvégénk kiemelkedően sikerült. Közép-Kelet-Európa legjelentősebb versenyhétvégéjét tartottuk.

A hazai és nemzetközi versenyek hiánya hogyan érintette a fogadásszervezést?

Fogadási vonalon a nehéz év ellenére tovább erősödtünk. Az internetes fogadás a bet.lovi.hu oldalon folyamatosan nőtt.

Mennyire partner a Szerencsejáték Zrt. a lóversenyfogadás fejlesztésében?

A Szerencsejáték Zrt. nélkül elképzelhetetlen a jövő lóversenyzése. Ami még ennél is fontosabb, hogy a legnépszerűbb termék, a Kincsem+ TUTI okos gépi játék mellett ősszel bevezettük a Kincsem+ kézi változatát az ország összes lottózójában.

Rendkívüli érdeklődéssel tekintünk a Szerencsejáték Zrt. pilot projektjére, ami most tavasszal indul.

Fél éven keresztül az ország minden pontján, hetven fogadóhelyen meg fog jelenni a lóversenyfogadás teljes hazai és nemzetközi kínálata. Mindennap 30-35 futamra lehet játszani, hétvégenként pedig a Kincsem Park versenyeire, ez éves szinten mintegy 12 ezer futamot jelentene, így a legnépszerűbb versenyekre és napokra, mint például az Ügetőszilveszter, az egész ország fogadhatna. Ez a program csúcspontja lehet a lóverseny és a hazai lottótársaság több éves együttműködésének, és megvalósulna a lóversenyjátékok teljes integrálása a lottózók játékkínálatába.

A közelmúltban értékelte Dallos Gyula miniszteri biztos lapunkban a Kincsem Nemzeti Lovas Program első évtizedét. A lóversenysportban a tíz év alatt mit sikerült megvalósítani?

Nagyon sok mindent, a lóverseny jól áll a megfogalmazott célok és feladatok megvalósításában. A magyar lóverseny Széchenyi öröksége 1823 óta, a Kincsem Park régiós szinten vezető pályának számít. Vigyáznunk kell rá, és fejlesztenünk kell. Csakúgy, mint Alagot.

A Kincsem Nemzeti Lovas Program tízéves revíziójának is köszönhetően újra lendületet kapott a lóversenyzés kormányzati támogatása.

Ennek köszönhetően 2021-re már bátrabban tudunk tervezni. Már tavaly nyilvánosságra hoztuk a versenynaptár-tervezetünket, ami 98 versenynapot tartalmaz a három szakágban (46 ügető-, 32 galopp-, 20 agárverseny-nap).

Ha már a tervekről beszélünk, akkor a lóversenysport mellett a lovassport is komoly lehetőséget kap idén a Kincsem Parkban.

A tavalyi év tapasztalatait figyelembe véve módosítunk a galopp versenynaptáron. A megszakítás nélküli, erőltetett versenyzés nem szerencsés a telivéreknek. Idén jobban széthúzva ugyan, de öt szakaszra bontjuk a szezont. Bízunk benne, hogy május második hétvégéjén a legszebb napokat idézve tudjuk fogadni a közönséget a Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show-n, majd év közben a többi nagy fesztiválon.

Új sportággal bővülünk. Május utolsó hétvégéjén Dunakeszi-Alagon nemzetközi militaryversenyt rendezünk, és mi leszünk a házigazdái augusztus végén a fogathajtó Európa-bajnokságnak is.
Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2021/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Családias pagony

A Rábaköz igazi kis ékszerdoboza a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő Göbös-major. Eldugott zug, ahová az aktív pihenésre vágyók, valamint csendre és nyugalomra kiéhezett városiak egyaránt szívesen jönnek.

Így készülünk mi...

Távlovasaink újult erővel kezdtek neki 2021-nek, szinte mindannyiuk bizakodva és várakozva tekint az új esztendőre, a tavalyi pandémiás helyzet reméljük, lassan már a múlté lesz. Új év, új remények – tartja a mondás.

Gyerekek fejlesztése lóháton

Eger határában van egy tanya, ahol egyensúlyzavarban szenvedő, beszédhibás, mozgássérült, hiperaktív, hallássérült vagy épp autista gyerekek kis időre megfeledkeznek a hátrányaikról – képességeiket lóháton fejleszti egy elhivatott óvodapedagógus.

Ugrólovak sérülésmentesen

A World of Showjumpingon jelent meg egy érdekes cikk dr. Jan-Hein Swagemakers tanácsaival, aki 2009-től a német díjugratócsapat állatorvosa, FEI-állatorvos, saját klinikával is rendelkezik, emellett ló-kiropraktőr is. Arról beszélt, hogyan lehet elkerülni egy kis odafigyeléssel az amúgy nagyon gyakori, tipikusan az ugrólovakat veszélyeztető sérüléseket.

Szatmári ízek és pillanatok

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye látványosan fejlődik, igazi vendégcsalogató régióvá vált az utóbbi időben. Az itt élők közül egyre többen találják meg benne a számításukat, és előre tudnak lépni. Erre találtam jó példákat a 2317 lakost számláló Nyírcsaholyban. Sokan bejárnak dolgozni az öt kilométerre lévő Mátészalkára, de amellett saját kis házi birtokon is tevékenykednek.

A jó tulajdonosok és a jó csapat alapvetően fontos

Először öt éve készült interjú a Pegazusban Stanislav Georgievvel, aki akkor, kisebb szünet után ismét zsokésampion címet nyert. Ezt azóta sem tudta senki elvenni tőle, sőt, két éve teljesült a nagy álma és Magyar Derbyt nyert, majd tavaly a zsokésampionság mellé a trénerbajnokságot is megnyerte. Hogy mi a sikerének a titka?

Változások a díjlovas szakágban

Nagy port kavart a Magyar Díjlovagló Szakbizottság december 31-én megjelent szabályzatmódosítási terveinek tartalmi kivonata. Bár a megjelent írás közel sem a véglegesnek szánt verzió volt, mégis heves indulatokat váltott ki, és a díjlovaglás szakmai és érdeklődő közönsége is megragadta a véleményalkotás lehetőségét.

Leendő állatorvosok hetesi gyakorlata

Egy új megállapodásnak köszönhetően, ezentúl nem lesz olyan végzős az Állatorvostudományi Egyetemen, aki ne látta volna, milyen munkálatokat kell elvégezni egy mezőgazdasági üzemben. A hallgatók két mintagazdaságban három állatfajjal ismerkedhetnek meg a Mezőhegyesen eltöltött egy hét során.

Mezőhegyesen megkezdődött ez ellési idény

Február 7-én éjjel rögtön két kiscsikó születésével kezdődött meg a 2021-es ellési szezon a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság ménesében. Az első éjszaka mérlege két őshonos állat, egy kanca- és egy méncsikó.

Nincs pihenő 2021-ben

Idén a rendkívüli helyzet miatt elmarad a Díjugrató Szakág közgyűlése, ezért Szotyori Nagy Kristófot, a szakág elnökét kértük, hogy ossza meg olvasóinkkal, ami a közgyűlésen elhangzott volna.