Back to top

A járvány ellenére nőtt az utasok száma a Pálházi Állami Erdei Vasúton

Felemás esztendőn vannak túl az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csökkent, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) viszont növekedett az utasok száma, a 2019-es esztendőhöz viszonyítva. A LÁEV szerelvényein több mint 152 ezren utaztak, a PÁEV-nél pedig meghaladta a 43 ezret a jegyet váltók száma.

Ez utóbbi mintegy hét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

A koronavírus járvány miatt tavasszal csaknem két hónapon keresztül nem közlekedtek a vonatok egyik kisvasút vonalán sem, majd májustól is csak csökkentett kínálattal, fokozatosan indult újra a menetrend szerinti forgalom.

A LÁEV-nél ez behozhatatlan kiesést okozott, viszont a PÁEV-nél a nyári hónapok megnövekedett forgalma pozitívra fordította az utasszám mérlegét.

Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.
A kieső időszakban több, előzetesen tervezett program – például a LÁEV 100 éves fennállására tervezett eseménysorozat – is elmaradt, mint ahogyan nem tartották meg télen a Diósgyőri Mikulásvonat elnevezésű rendezvényt sem, amin általában több mint 20 ezren szoktak részt venni.

Népszerű program volt viszont ősszel a Vadászkürt Expressz, valamint a Szarvasbőgés-hallgató vonatozás.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút 2019-ben megkezdett átfogó korszerűsítése az ütemterv szerint idén tavasszal a pályafelújítás szakaszába lép, ami jelentős forgalomkorlátozásokkal jár majd. Az utasforgalmi és üzemi terek megújítása érinti Miskolc-Dorottya utca állomás felvételi épületét, Diósgyőr-Majláth forgalmi telepet, a lillafüredi Ökoturisztikai Központot, illetve a garadnai végállomást is, melyeket várhatóan márciusban vehet birtokba az utazóközönség és a kisvasút személyzete.

Forrás: 
ÉSZAKERDŐ Zrt. közlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

A fa a 21. század építőanyaga

Sopronban a III. Erdei Szabadegyetem – döntéshozóknak című két napos eseményen június elején a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az építőipar szereplői és irányítói körüljárják a fa, mint megújuló nyers- és építőanyag alkalmazási lehetőségeinek kérdéseit.

Egyre több problémát okoznak a medvék Románia keleti részében

Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Jó hír a Kéknyelű szerelmeseinek: az év legnagyobb kóstolója Badacsonyban

A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Badacsonyi Kutató Állomása, valamint a Vinum Vulcanum Badacsonyi Borlovagrend szervezésében idén június 3-án, harminckettő, Kéknyelűt termelő badacsonyi borászat részvételével, kulturális programokkal, zenével, kiváló borokkal és ízletes fogásokkal az év legnagyobb Kéknyelű kóstolójára várják a Badacsonyba érkezőket.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.