Back to top

A gazdák megélhetése a tét - történelmi méretű tüntetés Indiában

Az indiai kormány újra tárgyalásokat folytat az Új-Delhiben állomásozó több tízezer tüntetőből álló tömeg vezetőivel. Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el.

A Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a mezőgazdasági szektorban dolgozók tiltakozásának középpontjában álló három mezőgazdasági törvény végrehajtását. A bíróság egy szakértőkből álló testületet hozott létre, akiknek a feladata, hogy a felek között a megállapodást elősegítsék.

Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el. A három törvényt még szeptemberben fogadták el és november 26-a óta tízezrek tüntetnek az indiai fővárosban.

Az indiai gazdálkodók a megtermelt gabonát idáig, még ha nem is sokért, de a kormány segítségével fix áron tudták értékesíteni – ez a náluk jelenleg működő "Mandi" rendszer. Ezen felül a gazdák közvetlen értékesíthettek más piaci magánszereplők számára is, de a kormány által szabott felvásárlói ár mindig ott volt mentsvárnak.

Az új törvények viszont sokkal nagyobb teret engednek a piac szereplőinek, a gazdák pedig félnek attól, hogy teljes mértékben ki lesznek szolgáltatva a multik által szabott áraknak. Ezenfelül a gazdák azt sérelmezik a legjobban, hogy a velük való egyeztetés nélkül, a koronavírus járvány közepette, csendben fogadták el és próbálták érvénybe léptetni ezen törvényeket.

A reformok - legalábbis papíron - lehetőséget adnak a gazdáknak arra, hogy ezen az úgynevezett "mandi rendszeren" kívül is értékesítsenek. Viszont nem világos, hogy ez a valóságban hogyan fog kinézni. A gazdák sok államban már egyébként is kereskedhetnek magánszereplőkkel.

A gazdálkodókat elsősorban az aggasztja, hogy végül a nagyvállalatok fogják szabni az árat, vagyis, ha nem elégednek meg a magánvevő által kínált árral, akkor a tárgyalások során nem térhetnek vissza a mandihoz.

November óta tízezrek élnek sátrakban India fővárosában, Új-Delhiben. Az időjárás viszontagságai miatt már többen megfagytak, megbetegedtek és legkevesebb 4 gazdáról lehet tudni, hogy a helyszínen öngyilkosságot követtek el, ezzel is felhívva a figyelmet a gazdálkodók megélhetését veszélyeztető törvényre. A gazdák békés tüntetést folytatnak, de addig nem hajlandóak hazamenni, amíg a törvényt egy az egyben vissza nem vonják.

Január 15-én az indiai kormány bejelentette, hogy új tárgyalásokat kezdeményeznek a tiltakozók vezetőivel. Korábban már számtalan tárgyalás folyt a gazdák és a kormány között, de egyik sem hozott megállapodást.

Narendra Modi miniszterelnök felszólította az Új-Delhiben tartózkodó gazdákat, hogy hagyjanak fel a tüntetésekkel. A kormány nyitott a megállapodásra - közölte Narendra Singh Tomar, a Földművelésügyi és mezőgazdasági gazdálkodási, valamint a vidékfejlesztési miniszter.

Az indiai Legfelsőbb Bíróság kedden, határozatlan időre felfüggesztette a törvény hatályba lépését és egy 4 tagú független testületet nevezett ki a gazdákkal való együttműködés élére. A bíróság az elhúzódó tüntetések és a megnövekedett halálesetek száma miatt avatkozott közbe.

A fő ellenzéki kongresszusi párt január 22-re, péntekre tüntetéseket szervez az államok fővárosaiba, hogy ezzel is támogassák az Új-Delhiben állomásozó gazdákat.

Nemrég a The Guardian forgatott a tüntetés helyszínén:

Feeding India's protesting farmers: 'Modi's policies are doing nothing for the poor'

 

 

Forrás: 
agriculture.com/The Guardian

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

Környezet, táj és a gazda

A nyitrai agráregyetemen beszélgettem Fehér Sándor professzorral, aki szomorúan konstatálja, hogy a napokban megszűnt náluk a környezetgazdálkodási szak. A tantárgyak némelyike szerencsére megmarad, de már csak a régiófejlesztési és a vidékfejlesztési szakokon oktatják őket.

A holland miniszterelnök elítélte a mezőgazdasági dolgozók napok óta tartó tüntetését

Mark Rutte holland miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mezőgazdasági dolgozók a múlt szerda óta tartó tüntetés keretében útblokádot alkalmaztak és politikusokat fenyegettek meg - számolt be a DutchNews hírportál kedden.

Negatív aratási rekordok várhatóak Békés megyében

Az aszály miatt negatív aratási rekordok várhatók őszi árpából Békés megyében; az őszi búza hozama is alig fele a tavalyinak, ráadásul a sok apró szem a vetőmag ellátottságra is kihathat majd - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatósága által az MTI-nek kedden elküldött adatsorokból.

Tűzvészek pusztítják Tunézia gabonatermést - a gazdák inkább idő előtt kezdik az aratást

Idő előtt kezdték meg az aratást a gazdák Tunéziában, mivel az extrém hőség országszerte gabonatüzekkel fenyeget. Inkább kevesebb és rosszabb minőségű terményt takarítanak be, mintsem elvesszen mindenük.

Előbb kezdődött meg a nyári betakarítás a földeken

Országosan is megkezdődött az aratás, az extrém meleg időjárás különös figyelmet igényel a gazdálkodóktól – közölte Nagy István agrárminiszter.

Amikor a kekszbúza méhek és lepkék között növekszik

Nemcsak a kekszbúza minőségének és termelési arányának erősítése, hanem a méh- és lepkepopuláció növelése is a célja a Mondelez International fenntartható búzatermesztési programjának.

Újra lendületesen drágul a termőföld

A 2020-ban mért 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra emelkedett az eladott termőföldek átlagos hektárára – írja keddi számában a Világgazdaság (VG) az OTP Termőföld Értéktérkép című kiadványának adatai alapján.

Gödöllőn ismerte el a gazdák fejlődését és újításait a Digitális Agrárakadémia

A Digitális Agrárakadémia konzorciuma digitális bemutató gazdaság tematikus versenyt hirdetett meg, lehetőséget biztosítva a gazdaságoknak arra, hogy sikereiket és tapasztalataikat bemutathassák. A Digitális Bemutató Gazdaság Díjakat 27 díjazott részére adták át a MATE gödöllői Szent István Campusán.

A meleg miatt több a mezőgazdaságot érintő tűz

Idén eddig már 10493 tűz keletkezett a szabadban, csaknem kétszer annyi, mint tavaly ilyenkor. A leégett terület nagysága 331 négyzetkilométert tesz ki, ami majdnem tízszerese a 2021-ben leégett terület nagyságának. Csak júniusban 971 szabadtéri tűz keletkezett, ami tavaly júniushoz képest 9 százalékos emelkedést jelent.