Back to top

Borturizmus: az idegenforgalom koronaékszere

„A borturizmust érdemes az élmények tükrében vizsgálni” - magyarázta Ercsey Dániel a Budapesti Metropolitan Egyetem előadója egy online szakmai konferencián. A szakíró számtalan külföldi példát hozott, de emellett nem feledkezett el arról sem, hogy felsorolja azokat a hazai értékeket, jó kezdeményezéseket, melyek már léteznek és arra várnak, hogy kihasználják őket.

„Mindenkire borturistaként kell tekinteni, aki utazása alatt megiszik egy pohár helyi bort” - hangsúlyozta a borszakíró. Az kell elérni, hogy ez olyan élményt jelentsen számára, hogy haza akarja vinni az adott bort, vagy később vissza akarjon térni.

Míg az ezredfordulón a borfesztiválok jelentették a vonzerőt, az évtized második felében már a jó hangulaton és a tanuláson volt a hangsúly, s 2010 után a kapcsolt programok kerültek előtérbe. 2020-ban kétféle borturistát jegyeztek: a borral most ismerkedők a híres borvidékeket (Toszkána, Bordeaux, Napa-Völgy) részesítik előnyben, a tapasztaltabbak számára a hívószó az újdonság, a rejtett kincs. Az utóbbiaknak köszönhetően manapság a top boros úti célok a szaklapok szerint Thaiföld, Szaloniki, Svájc, Moldova, Izrael, Bécs, Dél-Afrika és Argentína.

A legsikeresebbek azok a borvidékek, ahol a természeti környezet, az épített örökség és a borminőség a legjobb arányban van jelen. Ám nem elég az ültetett borkóstoló egy teremben, dűlőtúra, piknik, szelfipont, dűlőkoncert, sztori kell. A bor a jó étel nélkül pedig nem ér semmit, a borvidék gasztronómiai kínálatát is fel kell emelni.

A borturizmus nagy üzlet, aminek legfőbb célközönsége a 35-45 év közötti férfiak. A bormarketing csak akkor ér valamit, ha a célközönségre lövünk vele, megpróbálni mindenkit megszólítani pénzkidobás. Amerika és Nyugat-Európa számára az „organic food and wine” most a kulcsszó, mindenhol ezt keresik.

Ne féljünk tanulni Ausztriától, ahol elképesztő fejlesztést vittek végbe az elmúlt negyed évszázadban. Wachauban, vagyis az „osztrák Dunakanyarban” ma már nincs olyan szállodahajó, amelyik ne állna meg, és az utasok ne szállnának ki legalább egy borbárt meglátogatni. Fertő tó legnagyobb dobása, hogy elérték, Londonon kívül Európában még a ruszti Weinakademie-nél lehet WSET nemzetközi diplomát szerezni. Az itt tanuló nemzetközi társaság később mindenhova elviszi az osztrák borok hírét.

Az átlag külföldi turista semmit nem tud a magyar borokról, de mit várjunk el, ha sok magyar szintén nem ismeri azokat. Megrekedtünk annál, hogy XIV. Lajos tokaji aszút ivott és hogy az egri várvédők a bikavérnek köszönhették a győzelmüket a törökök felett.

A külföldieket fogadó turisztikai szakembereknek képben kell lenniük a borokkal kapcsolatban, a legkülönbözőbb kívánságokra (hol igyon az, aki 50 éves bort, Chardonnay-t, bort hamburgerhez stb. szeretne inni?) is tudniuk kell megoldást kínálni. És mindezt idegennyelveken.

Ercsey Dániel szerint ezek a már létező jó példák itthonról, arra bátorítja a turizmus szereplőit, hívják fel rá a külföldi turisták figyelmét, vagy akár szervezzék bele az itt tartózkodásukba:

Budapest – nem csak a romkocsmák, hanem - a borbárok városa: széles választék, fesztelen hangulat, idegennyelvet beszélő felszolgálók jellemzik. Léteznek pár órás, vezetett budapesti bortúrák, ezeket nyugodtan „promózhatják” az idegenvezetők, hiszen ha a vendég nem tud róla, akkor nem is igényli.

Az egri Szépasszonyvölgy korábbi negatív felhangja csitulni látszik, nagy fejlődésen megy keresztül, egyre több minőségi vendéglátóhelyet nyitnak. Sok borászat már túllépett a sztenderdeken: a villányi Bock Borászat konferenciateremmel is rendelkezik, a Gere Crocus hotelben a wellness legalább olyan hangsúlyos, mint a bor. Megújulóban Tokaj városa is – infarstruktúrális hiányosságokkal, ugyanakkor kiemelkedő kínálattal - , a régió legjobb kávézója itt üzemel, a Hétszőlő tulajdonában lévő Rákóczi pince új életre kelt, a Bodrogot és a Tiszát ellepték a nyaralóhajók.

„A bor a koronaékszer lehet egy jó nyaraláson” - zárta gondolatait Ercsey Dániel.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Vince-napi borünnep Balatonfüreden

A hatékonyságnövelésen, a megújulási képességen és a termelői-feldolgozói-kereskedői együttműködésen múlik az ágazat jövője – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség által szervezett Vince-napi borünnepen vasárnap.

A január ásza: a görögszéna - ízletes, és hasznos szupertáplálék

Január az életmódváltások elkezdésének (és sokaknál egyben befejezésének) a hónapja. Előbbiben segíthet bennünket egy nagyszerű növény a görögszéna, aminek magja fűszer, de tea is készíthető belőle, sőt mikrozöldnek nevelve is ízletes, és hasznos szupertáplálék.

Így készítsünk jó teát

A tea az egyik legelterjedtebb és legkedveltebb ital a világon, amit változatosságának is köszönhető hiszen nem csak a teacserjéből készülhet tea, hanem gyümölcsökből, gyógynövényekből is. És akár gleccservízzel is készülhet…

Az inzulinrezisztencia az utolsó megálló, a végállomás előtt...

Az inzulinrezisztencia egy olyan fülsértő csengetés, mint amilyeneket a viiamosokon hallunk, és arra hívják fel a figyelmünket, hogy az ajtók hamarosan bezárulnak.

A tömjén titkai

Illata belengi a templomokat, de mégsem ismerjük igazán, hogy mi fán terem? Pedig fán terem… És sokkal több mindenre jó, mint gondolnánk.

Az öt legjobb gyümölcs és zöldség a fogyás érdekében

A gyümölcsök és a zöldségek a világ legegészségesebb táplálékai közé tartoznak, mivel vitaminokat, ásványi anyagokat, rostot, antioxidánsokat és más, az egészséghez és a hosszú élethez létfontosságú tápanyagok sokaságát biztosítják.

Fokozottan veszélyes az erdei túrázás

Az EGERERDŐ Zrt. kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy a hétvégén NE TÚRÁZZANAK a Mátra és Bükk erdeiben!

Szuperélelmiszerek: marketingfogás vagy csodaszer?

Egy dietetikus leleplezi a szuperélelmiszerek körül mítoszt, megosztja, hogy mik tartoznak ezeknek az élelmiszereknek a csoportjába, és elárulja hogyan lehet többet beiktatni az étrendbe.

Kosárka József, a nagykövet, a bornagykövet

Kevesen vannak, akik ne ismerték volna a magyar bor hazai és nemzetközi szinten is elkötelezett küldöttét. Kosárka József meghatározó szereplője volt a magyar borszakmának. Alázatos és hozzáértő borszakírói tevékenységével, szakértelmével és tudásának átadásával, oktatói tevékenységével is a magyar borkultúrát szolgálta, egészen az utolsó időkig. Tavaly év végén vettünk búcsút a 71 éves korában elhunyt szakembertől.

A méz bizalmi termék

A jó méz a lehető legnagyobb odafigyeléssel készül, tiszta, finom és nem utolsó sorban megbízható helyről származik, fogalmaz Dienes Attila, aki a Vas megyei Hegyfalun méhészkedik, immár negyven esztendeje.