0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Csökkenő burgonyatermés Romániában

Meghaladta a kétmillió tonnát a tavalyi burgonyatermés Romániában, de ez a mennyiség 21 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 2,62 millió tonnát takarítottak be – derül ki a mezőgazdasági minisztérium által közzétett adatokból.
A Krónikaonline szerint a hektáronkénti termésátlag a 2019-es 15,44 tonnáról
12,56 tonnára csökkent 2020-ban, a burgonyatermő terület pedig 4394 hektárral lett kevesebb.

Az elmúlt öt esztendőben azonban 200 ezer hektárnál kisebb területen termeltek burgonyát – számolt be az Agerpres.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2018-ban 3,02 kg-ra volt tehető az egy főre jutó havi burgonyafogyasztás Romániában. A belföldi fogyasztást összesen mintegy
2 millió tonnára becsülik, amelyhez még hozzáadódik továb­bi 500 ezer tonna, vetőgumó feldolgozásra, illetve takarmány­nak szánt burgonya. A múlt év novemberében 1,06 szá­zalékkal csökkent a krumpli ára októberhez képest,
2019 decemberéhez mérten pedig 30,2 százalékos visszaesést jegyeztek – derül még ki az INS adataiból.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/kronikaonline.ro