Közéjük tartozik Illés Sándor, szekszárdi méhész is. A sokunk számára is újdonsággal bíró technológiájáról beszélgettem vele.
Mi az oka annak, hogy egy új, az egész méhészkedését alapvetően befolyásoló technológiai elemet vezetett be a méhészetében?
– Remélem, nem fogom untatni sem önt, sem az olvasókat, de elég sokat kell beszélnem az előzményekről, hiszen ez az alapja annak, hogy megértsük a sok munkával, befektetéssel járó technológiai fogást, amit már 3 szezonban használok nagy megelégedéssel.
Hiszen csak az egészséges családoknak van esélyük kiteljesedni. Még élt apám, amikor is már elkezdődött az a folyamat, hogy egyre több munkaidőt fordítottunk arra, hogy a korábban leírt maximális erősséghez szükséges egészség meglegyen. Egyre kevesebb időnk maradt az egyéb technológiai fogások elvégzéséhez, melyek egyébként nélkülözhetetlenek voltak az anyanevelés, a méztermelés sikeréhez. De nyilván, mindennek az alapja a családok erőssége, így egészsége volt – ezért részesítettük előnyben e cél eléréséhez szükséges munkákat. De sajnos, az egyre több munka nem hozta meg a kívánt célt, a családok az évek teltével észrevehetően egyre gyengébbek voltak.
„Vakartam a fejem”, mit lehetne csinálni, mert éreztem, hogy a problémát, csak még több munkával (amitől nem félek, de egy nap csak 24 órából áll!), még több méhcsalád „harcba” állításával lehet megoldani. 2017 őszén vendégünk volt egy román méhész, Bratu Cristian méhanyanevelő, aki szinte ugyanazt mondta el, amit én tapasztaltam és ő megtalálta a megoldást: évente rajállapotba hozza az állományának egy részét, a másik részét pedig a következő évben. Ezeknél a családoknál teljes lépkészletet cserél és fiasmentes állapotot hoz létre. Fertőtleníti a kaptárt, atkamentessé teszi a méheket, egyszóval egy teljesen higiénikus új családot hoz létre, mely a beavatkozás után „szárnyalni” fog.
Kipróbálták és valóban, a három év tapasztalata az, hogy „szárnyalnak” ezek a családok?
– Igen. Ezt elmondani nem lehet, látni, tapasztalni kell.
De még második évben sem kell az atkairtáson és a rutin beavatkozásokon kívül mást tenni ahhoz, hogy erősek maradjanak. Öröm velük dolgozni, más az illatuk, mint a régi lépeken lévő családoknak. Nyilván, nekem semmi érdekem sincs abban, hogy becsapjak bárkit, azt ajánlom, hogy a méhészet nagyságától függően, próbálják ki 10-20-30… családdal. Nem csak a varroa elleni harc miatt fontos – nyilván ez is egy kiemelt szempont -, hanem a kaptárban, a lépek bábingjében, a viaszban lévő sok-sok kórokozó csíraszáma és a lépekben felhalmozódott káros anyag csökken le, elvileg nullára. Mi az a csíraszám? Egy kórokozó adott területre vonatkozó életképes sejtszámáról ad tájékoztatást. Tudniuk kell a méhészeknek, hogy akár a 2-3 éves lépben, de a több évesben pláne, millió nagyságrendű a csíraszám.
Nyilván a szaporodás a lényeg a rajzás folyamatában, de ne felejtsük a vészrajokat: manapság főleg az atka, de régebben az új lépek, a higiénikus otthon céljából hagyták el a méhek lakásukat.
Mikor, az év mely részében végzi el a rajállapotba helyezést?
– Kipróbáltam szinte az év minden részében. Mindenkinek a saját körülményeihez kell igazítania. Nyilván, alapvető dolgokkal tisztában kell lenni az időzítéssel kapcsolatban. Például: 1. A rajállapotba helyezéssel egyidőben, amennyiben nincs jelentős mennyiségű hordás, azonnal etetni kell nagy mennyiségű sziruppal, amit csak repülésre alkalmas és természetes hordásos időszakban ajánlott végezni. 2. A műlépekre helyezett család első újszülött méhe 21 nap múlva fog kibújni a sejtből, minimum kell 2 hónap, hogy a család elvehető mennyiségű mézet termeljen.
3. Az adott évben minél korábban végezzük el a műveletet, annál kevesebb méh elegendő ahhoz, hogy betelelésre alkalmas, erős családokat kapjunk. 4. Megfelelő időzítéssel, egy munkamenetben, az anyacsere is megoldható. 5. Megfelelő időzítéssel, egy munkamenetben a pergetés is megoldható. 6. Készíthetünk söpört rajokat is az év során, de méhcsaládokat is egy az egyben átfejleszthetünk. És még lehetne sorolni az érveket, hogy miért nincs egyetlen kifejezetten ajánlott időpontja a rajállapotba helyezésnek.
Érdekességként mesélem el, hogy amikor meghallgattam és utána több órán át beszélgettem Bratu Cristiannal (tolmács segítségével, hiszen ő, mint mondtam, román méhész, nem pedig Romániában élő magyar méhész), ősz volt, de annyira magával ragadott az, amiket mesélt, hogy nem bírtam magammal és 2018-ban, már egy nagyon korai tavaszi időpontban rajállapotba helyeztem több méhcsaládomat.
Szóval, a nagy beavatkozás után 2 héttel néztem meg először a családokat: minden fészeklép ki volt építve, teli fiasítással! A méhek egészségesek voltak, és mivel nem vesztettek jelentős mennyiségű fiasítást azok elvételekor (hiszen kora tavasz volt), de jobban fejlődtek, utolérték a régi lépeken lévő „nem piszkált” családokat és több akácmézet hoztak, nem beszélve a nyári mézek többletmennyiségéről. Ezek fejlődését látva abban az évben akácig az összes méhcsaládunknál teljes lépcserét végeztünk ilyen módon.
Az egyik kedvenc időpontom a higiénikus családok létrehozására az akácvirágzás. Két héttel a nyílás előtt bölcsőt kapnak a családok. Elveszem nyilván a régi anyát, hiszen már úgysem tudna jelentős mennyiségben több „bogarat” adni az akácvirágzás maximális kihasználásához.
Akác alatt nincs fias a fészekben, ahol pörgetéskor lecserélem a lépeket műlépre: a nagy mennyiségű méh gyorsan kiépíti, az új anya gyönyörűen bepetézi azokat. A méztéri fiókokat pedig, pergetés után nem adom vissza, hanem csak műlépes fiókokat kapnak. Így, akácmézveszteség nélkül, etetés nélkül, teljesen új lépekre kerülnek a családok, új anyával. Minimálisan esik vissza a méhcsalád népessége, hiszen az akácvirágzás alatt (különösen, ha jól sikerül) összeszorul a fiasítás amúgy is.
Nagyon helyesen, véleményem szerint, anyakorlátozás nélkül nem lehet eredményesen akácmézet termelni Magyarországon. Nyári fiasításmentes állapot létrehozása nélkül nem tudjuk méheinket megvédeni az atkától kemikáliák nélkül.
Említette a söpört raj készítést is, mint lehetőséget.
– Igen, kipróbáltam ezt is. Anyanevelő vagyok, van bőven gyakorlatom a söpört méhekkel végzett munkával, hiszen a pároztatók telepítésekor kell velük dolgozni. Amikor úgy érezzük, hogy a méhlegelőnk nem kíván sok méhet a kaptárban (különösen állóméhészek esetében igaz ez), nyugodtan lerázhatunk 1 vagy 1,5 kg méhet családonként egy rajládába. Amennyiben termelő családot akarunk létrehozni, akkor a május eleje a legoptimálisabb időpont a 3,6 kg-os műrajok elkészítéséhez.
A következő évben ezek lesznek a legjobb családok a méhesünkben!
Milyen hatóanyaggal és hogyan végzi a műlépre helyezett méhek teljes atkamentesítését?
– A méheket a kaptárból egy speciálisan erre a célra készített rajládába rázzuk (1. kép). A rajláda azért speciális, mert könnyen fertőtleníthető. Perforált saválló lemezből készült (2. kép). Amikor benne vannak a méhek, oxálsavas sziruppal megpermetezzük őket (3. kép). Kézi permetezőt használunk, kimértük pontosan, hogy amikor nyomom a pisztolyt, mennyi ideig kell számolnom magamban, hogy éppen 50 ml mennyiséget kapjon egy család méhe. Az oldat összetétele: 1 l víz + 1 kg cukor + 64 gramm oxálsav. A permetezés után öntöm be a méheket az előre elkészített, fertőtlenített kaptárba (4. kép).
Amikor termelő családokat rázunk le, akkor egyszerre három dolgot végzünk el és érünk el a műlépre helyezéskor (5. kép): 1. higiénikus környezetbe kerülnek a méhek, 2. eltávolítjuk az összes atkát kíméletes módszerrel, 3. anyát cserélünk. Akác után, pláne, akik olyan helyen folytatnak állóméhészkedést, ahol a napraforgó sem mézel, remek módszer ez arra, hogy a következő évben, ha az időjárás is engedi, sok akácmézet pergessenek (6. kép).
Zárásként, mit üzen a méhésztársaknak és egyáltalán, miért üzen a méhészeknek? Ön előadásokat is tartott erről a témáról addig, míg a vírushelyzet engedte, mi volt a célja ezzel?
– Kezdem kérdésének a második felével. Édesapám országos hírű méhész volt, úgy nőttem fel, hogy naponta számtalan méhész járt hozzánk anyákért, és apámmal, de a méhészek egymás között is, folyamatosan megosztották a tapasztalataikat. És ez az ország minden részén így volt, más anyanevelő kollégáknál is. Így alakult ki a mai magyar méhészeti ágazat, így, egymástól tanulva haladtunk előre.
Sokan úgy tartják, hogy a méhész magányos, magának való ember. Szerintem ez nem igaz. Mint a méheink, mi is társas lények vagyunk. Mi is átadjuk egymásnak önzetlenül az információt, így működik, működhet egészségesen méhésztársadalmunk.
Mi az üzenete ennek a technológiai fogásnak? A méhegészségügy közös érdek. Sok munkának tűnik az adott pillanatban, amikor megcsináljuk, de óriási munkát spórolunk vele később, hiszen a teljesen egészséges, higiénikus méhcsaládjaink megtáltosodnak, nem lesz velük a rutin munkákon kívül dolgunk, csak pergetni kell. Amióta kétévente „megújítok” egy családot, amióta nincs két évnél öregebb lép a méhesben, ha hiszi, ha nem, én is meg vagyok újulva! A méhes levegőjében érezni az öröm és a tisztaság jelenlétét. Ezt az érzést kívánom minden méhésztársamnak!