0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

A mindennapi életben már sok tapasztalatot szereztünk a technikai sportok negatív hatásairól, melyeket röviden szinte lehetetlen összefoglalni. A száguldó motorok, quadok, terepautók tönkreteszik az alapkőzetet és a talajt, emellett még a tehergépjárműveknél is nagyobb mértékben szennyezik a levegőt és az élővizeket. Felborítják a mikro-életközösségek kényes egyensúlyát, lepusztítják a patakpartokat, helyrehozhatatlan károkat képesek okozni a gyepekben és az erdőkben is.

Sok esetben ritka, magas természetvédelmi értékű növény-, illetve állatfajok esnek áldozatául ennek a tevékenységnek.

Ezáltal közvetve és közvetlenül is hozzájárul az élőhelyek minőségének romlásához, egyúttal az ott található életközösségek sokféleségének csökkenéséhez.

A természeti értékekről köztudott, hogy előfordulásuk nem korlátozódik csupán a védett vagy fokozottan védett természeti területekre. Védelmük minden magyar állampolgár törvények és jogszabályok által előírt kötelessége. Természeti területen a járművel való közlekedést az erdőtörvény, a Natura 2000 területekre vonatkozó rendelet és a természetvédelmi törvény szabályozza, melyek joggal korlátozzák ezen tevékenységek, mint a terepmotorozás, quadozás, off-roadozás gyakorlását a természetben.

A rendészeti feladatok ellátására hivatott szervezetek, mint a rendőrség, a természetvédelmi őrszolgálat, a hivatásos vadászok, az erdészek, illetve az illetékes hatóságok kapacitásainak hiányában,

a természeti területeken a crossmotorozás, quadozás, off-roadozás visszaszorítására tett erőfeszítések ez idáig nem hoztak tartós eredményt.

Mivel az utóbbi időben aggasztó méreteket öltött főként a terepmotorosok, valamint az egyre nagyobb számban megjelenő quadozók és hobbi terepjárózók tevékenysége, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálatai az illetékes vadásztársaságokkal, erdőgazdálkodókkal és a rendőrség munkatársaival együtt rendszeres ellenőrző járatokat szerveztek az ország számos pontján. Az ellenőrzések eredményeként több quados, motoros, valamint terepjáróval és személyautóval közlekedő személy ellen indult közigazgatási és szabálysértési eljárás.

A helyszínen feltartóztatott illetők tetemes pénzbírságra számíthatnak.

Az akcióra a természeti területek felelős és jogszerű használatának betartatásában érdekelt csoportok – a vadásztársaságok, az erdőgazdálkodó és a hivatásos természetvédelem – között kibontakozó együttműködés részeként kell tekinteni, mely a Magyar Motorsport Szövetség támogatását is élvezi, és mindehhez a rendőrség is gyakorta segítséget is nyújt.

Az összefogás végső célja, hogy olyan hosszú távú, civilizált megoldást találjanak, amely megfelel a motorsportok rajongóinak, de egyúttal a természetvédelem érdekeit szem előtt tartó csoportok számára is megnyugtató.

Vigh Ilona

Fotók: Horváth László

Forrás: A Mi Erdőnk