0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az íze és az állaga olyan, mint az igazié

A Redefine Meat „a világ legnagyobb” vaktesztjeként jellemezte a cég 3D nyomtatással készült alternatív húsának kóstolóját. A teszttel a húsevőket célozták meg, és az eredmények szerint a fogyasztók 90 százalékban elfogadták a műhúst. A tesztet a koronavírus járvány miatt hozott korlátozó intézkedések idején rendezték meg egy tel-avivi sétányon.

Soha nem látott sikerként tekint a „legszélesebb körben” elvégzett, húsevőket megcélzó nyilvános vaktesztjére az izraeli növényi eredetű alternatív húspótlót előállító Redefine Meat nevő startup vállalkozás – közölte a cég közleménye alapján a foodnavigator.com.

Tesztjüket a Best Meiser elnevezésű izraeli húskereskedelmi céggel együtt végezték el, ahol egy mozgóbüfében (food truck) „új hús a városban” szlogennel árulták a műhúsos ételeket.

A tervük az volt, hogy Tel-Avivban két nap alatt 200 adag ételt kóstoltatnak meg.

A büfé a cég konyhakész mediterrán húspótlóból készült ételeit kínálta készre sütve kevés fűszerrel és extrával, hogy a vásárlók a proteinkészítmény megjelenésére, ízére és állagára koncentrálhassanak.

Közleményük szerint a büfé felülmúlta minden várakozásukat: 600-nál többen keresték fel, és 6 óra alatt közel ezer adagot adtak el. Hangsúlyozzák, hogy ezzel bebizonyították, hogy a húsimádók is szerethetik az alternatív húspótlókat elsősorban az ízük és az állaguk miatt, nem pedig azért, mert aggódnának a környezet vagy az állatok jóléte miatt.

Amikor a tesztelőkkel közölték, hogy növényi alapú húshelyettesítőt esznek, a textúrája és a szájban keltett érzete alapján 90 százalékban elfogadták azt.

„Úgy gondoljuk, hogy az alternatív húspótlónak olyan jó ízűnek kell lennie, mint az állati húsnak – ilyen egyszerű.

A Redefine Meat minden tesztelt termékkel elérte, hogy az alternatív húshelyettesítőről szóló beszélgetés az egészségről és a fenntarthatóságról átváltott arra, hogy „ez tényleg közel van” vagy arra, hogy „hú ez a húshelyettesítő nagyon finom.” – hangsúlyozza a közleményben a cég társalapítója, Eshchar Ben-Shitrit.

Forrás: foodnavigator.com