0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nő a belvizes területek kiterjedése

A talaj felső egy méteres rétege országszerte telített, az Alföldön többfelé áll a víz a földeken. A folytatásban pedig újabb és újabb csapadékhullámok érkeznek, így a belvizes területek kiterjedésének növekedésére lehet számítani a következő napokban.

A múlt hét közepe óta intenzív felmelegedés, majd lehűlés, aztán újabb jelentős enyhülés jellemezte időjárásunkat. A hőmérséklet hullámvasút-szerűen ingadozott, egyik napról a másikra 10-15 fokos változások is előfordultak a napi hőingást leszámítva.

Csütörtök és hétfő reggelre alakult ki ezen a télen már jelentősebbnek nevezhető fagy (-5, -10 Celsius fok), de egyes éjszakák teljesen fagymentesek voltak.

Amíg kedden alig haladta meg a nappali hőmérséklet a 0 fokot, addig szombaton és a mai nap országszerte +10 és +15 fok között alakult a maximum.

A talajhőmérséklet 5 cm-es mélységben jelenleg +2 és +8 fok között változik, az elmúlt néhány fagyos éjszakán is csak vékony rétegben fagyott meg a talaj.

A jelentős hőmérsékleti ingadozást gyakori csapadék is kísérte: csütörtökön és pénteken északkeleten hullott 1-6 cm hó, másfelé akkor eső esett. A szombati felmelegedés során ez a hó gyorsan elolvadt, majd vasárnap az ország délnyugati és déli részén hullott pár centiméteres fehér lelep.

Ez a hóréteg sem bizonyult tartósnak, szerdára síkvidéken már nem maradt belőle. Összességében az elmúlt egy hét során többnyire 5 és 20 mm közötti csapadék hullott, a több északnyugaton, délen, valamint a Tiszántúlon.

Az őszi vetések jellemzően fejletten és jól telelnek. Az Alföldön és északkeleten a belvízfoltok jelenthetnek problémát.

Az őszi búza +4 Celsius fok alatt bírja a vízborítást, 5 fok fölött azonban már csak mintegy három hétig.

A növényeknek a túlzottan enyhe idő nem tesz jót, túlságosan korán indul be a nedvkeringésük. A déli országrészben már virágzik a mogyoró, de északon is már kezdi szórni a pollent. Növényvédelmi szempontból is jól jönne, ha tartósabban beállna a téli idő, mert a rövid fagyos időszakokban, amiket meleg periódusok követnek nem ritkul számottevően a kórokozók és a kártevők állománya.

A következő egy hét során is változékonyan alakul időjárásunk. Ugyanis Európa északi részén nagy mennyiségű igen hideg levegő halmozódott föl, melyet egy hosszan elnyúló, hullámzó vonal választ el a déli enyhe levegőtől.

A két légtömeg határán sorra alakulnak ki a légörvények, melyek hazánk fölött is átvonulnak, de a számítások szerint egyelőre mi a meleg oldalon maradunk.

Sok lesz a felhő és gyakran fog esni is, a legtöbb valószínűleg vasárnap-hétfőn. Főleg esőre számíthatunk, de északon átmenetileg ónos eső, hó is hullhat.

Összességében jövő csütörtökig nyugaton 5-10, keleten akár 15-30 mm csapadék is hullhat, de az előrejelzés bizonytalansága nagy, ezért érdemes folyamatosan figyelni legfrissebb előrejelzéseinket.

Mivel a talaj telített, főleg az Alföldön a belvizes területek növekedésére lehet számítani. A hőmérsékletben nagy különbségek lehetnek majd az országrészek között: délen maradnak a 10 fok körüli, időnként a fölötti maximumok, míg északon napközben is jellemzően 5 fok alatt marad a hőmérséklet. Komolyabb éjszakai fagy (-5 fok alatt) nem valószínű. A következő egy hét során 22 perccel hosszabbodnak a nappalok.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu