Előző cikkeink a témában:
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat folytatása
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 3.
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 4.
Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 5.
A nozemózis betegségről röviden
A nozemózis egy méhbetegség-csoportot jelöl, amelyet a Nosema nemzetséghez tartozó Microsporidia (kis spórás) elnevezésű parazita okoz. Ezek az egysejtű organizmusok spórával szaporodnak, mely spórák képesek ellenállni a környezeti hatásoknak, így jutva el az egyik gazdatestből a másikba. Napjainkig három microsporidia fajt sikerült azonosítani, amelyek képesek megfertőzni a mézelő méhet, ezek: a Nosema apis és a Nosema ceranae, melyek a világ bármely táján előfordulhatnak, valamint a Nosema neumanni, amelyet eddig még csak az afrikai Ugandában jegeztek fel.
Mindegyik változat okozta megbetegedés különböző klinikai tünetegyüttessel jár, melyek – függően azok fertőzőképességétől és sűrűségétől – különböző módon érintik a méhcsaládokat és különböző következménnyel járnak a családok életképességére nézve.
A két ismertebb fajról szólva, mindkettő a mézelő méh gyomrát támadja meg, viszont spóráik alakjában, illetve genomméretüket tekintve eltérőek. Úgy tűnik, hogy a N. ceranae sokkal jobban képes alkalmazkodni a különböző hőmérsékleti viszonyokhoz és sokkalta fertőzőbb is, mint a N. apis.
családokhoz és rendekhez, mint társa, minek következtében a N. ceranae virulenciája a világ minden pontján felfelé ívelő stádiumot mutat.
Diagnózis a terepen
A nozemózis egy olyan betegség, mely nem produkál könnyen azonosítható, egyértelmű klinikai jeleket, így ebből a szempontból kissé különbözik a mézelő méh egyéb megbetegedéseitől. Amint arról már szót ejtettünk, a N. apis és a N. ceranae a mézelő méh gyomrát támadja meg és így gátolja azoknak az anyagoknak a működését, amelyek segítségével a méh képes megemészteni a virágport és a mézet. Amint a nozéma spórája megfertőzi a méh gyomrát, a parazita sejten belül elkezd szaporodni és a fertőzés az egész szervre kiterjed.
A fertőzés következtében megváltozik a szénhidrátok metabolizmusa (emésztése), amely így kihatással lesz a röpképességre, a fertőzött méhnek nehezére esik visszatérni a kaptárba. Mindezeken felül, a méhek méregtelenítési képessége és így az immunválasz is sérül, ezért sokkal érzékenyebbé válnak az olyan mérgekre is, mint a peszticidek (rovarirtó szerek). A méhek feromonjai is megváltoznak, ami megmagyarázza, hogy a fertőzött fiatal méhek miért kezdik el idő előtt ellátni idősebb társaik munkáját, mint például a nektárgyűjtést. Végül, de nem utolsósorban, a nozémával fertőzött méhek élettartama jelentősen lecsökken. Ezek a fertőzött méhek aztán bármelyik másik méhet képesek megfertőzni, azonban az is érdekes tény, hogy míg a dolgozók és a herék sokkal inkább ki vannak téve a fertőzés esélyének, addig a méhanya nagyságrendekkel kevésbé.
Ilyen tünetek:
- A család gyors gyengülése a fertőzött méhek elveszésének következtében.
- A virágpor- és nektárgyűjtés hatékonyságának csökkenése, amely a beporzó tevékenységet és a termelékenységet is csökkenti. Ez a fertőzött méhek elveszésének következménye, valamint így a fiatal méhek kénytelenek átvenni idősebb társaik feladatait, azonban az ő nektár-, illetve pollengyűjtő képességük még elmarad az idősebb társaikétól.
- Másodlagos fiasításbéli fertőzések, mivel a kaptáron belül dolgozó méhek száma is csökken és így azok nem képesek a továbbiakban megfelelően ellátni feladataikat.
Amennyiben a fent említett következmények jelentkeznek és a hiányt (csökkent méhállomány, hiányzó táplálékmennyiség) nem pótoljuk (kiegészítő etetés, fiasítás behelyezése másik, egészséges családból, stb.), akkor a megbetegedett család annyira le fog gyengülni, hogy végül biztosan elpusztul.
A N. apis és a N. ceranae fertőzés közötti különbség a fertőzőképességben rejlik. Míg a N. apis-szal leginkább tavasszal és ősszel, a mérsékelt hőmérsékleti körülmények között találkozhatunk, és csak ritkán üti fel a fejét nyáron, ezért a családok életére gyakorolt hatása elenyésző, addig a N. ceranae egész éven át fertőzőképes és így fertőzőképessége a N. apis-nál sokkalta magasabb.
Több alkalommal is próbálkoztak már a terepen is alkalmazható, fertőzöttséget azonosító teszt megalkotásával, azonban ezek a mai napig kereskedelemben nem kaphatók. Ahhoz, hogy megbizonyosodhassunk a nozéma-fertőzöttségről a méhészetünkben, össze kell fognunk pár dolgozót – minthogy ezek vannak legjobban kitéve a fertőzésnek –, majd el kell távolítanunk a gyomrukat. Ennek elvégzéséhez kézzel ragadjuk meg a méh potrohát a 7. szelvény felett, a másik oldalról pedig egy csipesszel óvatosan húzzuk ketté azt úgy, hogy a bélcsatorna alsó része láthatóvá váljon.
Mindezt azonban nem tekinthetjük egyértelmű patológia jelként, mivel a fiatal, illetve egyéb fertőzésben szenvedő méhek is rendelkezhetnek hasonló tünetekkel. Mindent kizáró módszer csupán a laboratóriumi vizsgálat lehet, mely során teljes bizonyossággal meg lehet állapítani a vizsgált mintául szolgáló méhek tápcsatornájában lévő spórák sűrűségét. Végül, de nem utolsósorban azt is tudnunk kell, hogy habár a nozemózist hagyományosan összekapcsoljuk a családokban előforduló hasmenés jelével, ez a tünet nem minden esetben jelenik meg, illetve egyéb betegségek is okozhatják ezt a tünetet.
A diagnózis laboratóriumi módszerei
A kimondottan specifikus klinikai jelek hiányában csupán a megfelelő laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni a spóra jelenlétét és így igazolni a betegség meglétét.
Ebben az esetben idősebb méheket kell használni, mivel ezek a fertőzésre a legérzékenyebbek. Ennek érdekében szedjünk össze 60 gyűjtő méhet közvetlenül a kaptár bejáratából – vagy gyűjtő méhek hiányában felnőtt méheket a fiasítás nélküli keretekről – ahhoz, hogy a mintául vett méhek 5%-ánál 95%-os biztonsággal meg tudjuk állapítani a betegség meglétét. Vegyük az egész potrohot, vagy csak az emésztőrendszer adott traktusát és készítsünk belőlük vizes oldatot. Vizsgáljuk meg az oldatot tárgylapon (400-szoros nagyításban) lehetőség szerint egy sztereó mikroszkóp alatt. A spórák hőállóak, jól kivehető sötét széllel rendelkeznek.
Egyébiránt a családokban akár mindkét fertőzés is egyszerre felütheti a fejét, ezért a kettő közti különbségtétel nehéz lehet, ehhez molekuláris azonosításra van szükség.
(Folytatjuk)