0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 6.

Elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás és fejlesztés programjából támogatva, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. 5 ország 6 egyeteme vett részt a munkában, melyet most közreadunk. A tanulmány előző részeiben a varroózisról, a vírusokról, az amerikai- és európai költésrothadásról olvashattunk. Most következzen a nozéma.

Előző cikkeink a témában:

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat folytatása

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 3.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 4.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat 5.

A nozemózis betegségről röviden

A nozemózis egy méhbetegség-csoportot jelöl, amelyet a Nosema nemzetséghez tartozó Microsporidia (kis spórás) elnevezésű parazita okoz. Ezek az egysejtű organizmusok spórával szaporodnak, mely spórák képesek ellenállni a környezeti hatásoknak, így jutva el az egyik gazdatestből a másikba. Napjainkig három microsporidia fajt sikerült azonosítani, amelyek képesek megfertőzni a mézelő méhet, ezek: a Nosema apis és a Nosema ceranae, melyek a világ bármely táján előfordulhatnak, valamint a Nosema neumanni, amelyet eddig még csak az afrikai Ugandában jegeztek fel.

A nem túl régen történt azonosítása miatt jelenleg meglehetősen keveset tudunk a N. neumanni-ról, míg a másik két alfajról, amelyek az „A” és „C” típusú nozemózist okozzák, már sokkal mélyrehatóbb tudásunk van.

Mindegyik változat okozta megbetegedés különböző klinikai tünetegyüttessel jár, melyek – függően azok fertőzőképességétől és sűrűségétől – különböző módon érintik a méhcsaládokat és különböző következménnyel járnak a családok életképességére nézve.

A két ismertebb fajról szólva, mindkettő a mézelő méh gyomrát támadja meg, viszont spóráik alakjában, illetve genom­méretüket tekintve eltérőek. Úgy tűnik, hogy a N. ceranae sokkal jobban képes alkalmazkodni a különböző hőmérsékleti viszonyokhoz és sokkalta fertőzőbb is, mint a N. apis.

Újabb keletű felfedezések szerint – melyek során más hártyásszárnyúakban is azonosították – a N. ceranae által okozott nozemózis sokkalta szélesebb körben lehet fertőző, kevésbé fajspecifikus és sokkal alkalmazkodóbb más fajokhoz,

családokhoz és rendekhez, mint társa, minek következtében a N. ceranae virulenciája a világ minden pontján felfelé ívelő stádiumot mutat.

Diagnózis a terepen

A nozemózis egy olyan betegség, mely nem produkál könnyen azonosítható, egyértelmű klinikai jeleket, így ebből a szempontból kissé különbözik a mézelő méh egyéb megbetegedéseitől. Amint arról már szót ejtettünk, a N. apis és a N. ceranae a mézelő méh gyomrát támadja meg és így gátolja azoknak az anyagoknak a működését, amelyek segítségével a méh képes megemészteni a virágport és a mézet. Amint a nozéma spórája megfertőzi a méh gyomrát, a parazita sejten belül elkezd szaporodni és a fertőzés az egész szervre kiterjed.

Az így megfertőzött gyomor már képtelen ellátni megfelelően a feladatát, amely ennek következtében járulékos megbetegedésekhez vezet.

A fertőzés következtében megváltozik a szénhidrátok metabolizmusa (emésztése), amely így kihatással lesz a röpképességre, a fertőzött méhnek nehezére esik visszatérni a kaptárba. Mindezeken felül, a méhek méregtelenítési képessége és így az immunválasz is sérül, ezért sokkal érzékenyebbé válnak az olyan mérgekre is, mint a peszticidek (rovarirtó szerek). A méhek feromonjai is megváltoznak, ami megmagyarázza, hogy a fertőzött fiatal méhek miért kezdik el idő előtt ellátni idősebb társaik munkáját, mint például a nektárgyűjtést. Végül, de nem utolsósorban, a nozémával fertőzött méhek élettartama jelentősen lecsökken. Ezek a fertőzött méhek aztán bármelyik másik méhet képesek megfertőzni, azonban az is érdekes tény, hogy míg a dolgozók és a herék sokkal inkább ki vannak téve a fertőzés esélyének, addig a méhanya nagyságrendekkel kevésbé.

Mindebből láthatjuk, hogy a fent említett tünetek következtében a méhek valamiféle klinikai tünetet biztosan fognak produkálni, amelyet a kaptárvizsgálat során azért fel lehet fedezni.

Ilyen tünetek:

  • A család gyors gyengülése a fertőzött méhek elveszésének következtében.
  • A virágpor- és nektárgyűjtés hatékonyságának csökkenése, amely a beporzó tevékenységet és a termelékenységet is csökkenti. Ez a fertőzött méhek elveszésének következménye, valamint így a fiatal méhek kénytelenek átvenni idősebb társaik feladatait, azonban az ő nektár-, illetve pollengyűjtő képességük még elmarad az idősebb társaikétól.
  • Másodlagos fiasításbéli fertőzések, mivel a kaptáron belül dolgozó méhek száma is csökken és így azok nem képesek a továbbiakban megfelelően ellátni feladataikat.

Amennyiben a fent említett következmények jelentkeznek és a hiányt (csökkent méhállomány, hiányzó táplálékmennyiség) nem pótoljuk (kiegészítő etetés, fiasítás behelyezése másik, egészséges családból, stb.), akkor a megbetegedett család annyira le fog gyengülni, hogy végül biztosan elpusztul.

Az ily módon elpusztult családban az anyát könnyen megtalálhatjuk, mivel már csak néhány méh veszi őt körül egy kis, még megmaradt fedett fiasításon.

A N. apis és a N. ceranae fertőzés közötti különbség a fertőzőképességben rejlik. Míg a N. apis-szal leginkább tavasszal és ősszel, a mérsékelt hőmérsékleti körülmények között találkozhatunk, és csak ritkán üti fel a fejét nyáron, ezért a családok életére gyakorolt hatása elenyésző, addig a N. ceranae egész éven át fertőzőképes és így fertőzőképessége a N. apis-nál sokkalta magasabb.

Több alkalommal is próbálkoztak már a terepen is alkalmazható, fertőzöttséget azonosító teszt megalkotásával, azonban ezek a mai napig kereskedelemben nem kaphatók. Ahhoz, hogy megbizonyosodhassunk a nozéma-fertőzöttségről a méhészetünkben, össze kell fognunk pár dolgozót – minthogy ezek vannak legjobban kitéve a fertőzésnek –, majd el kell távolítanunk a gyomrukat. Ennek elvégzéséhez kézzel ragadjuk meg a méh potrohát a 7. szelvény felett, a másik oldalról pedig egy csipesszel óvatosan húzzuk ketté azt úgy, hogy a bélcsatorna alsó része láthatóvá váljon.

A fertőzött méhek gyomra általában fehéres megjelenésű és törékeny, míg az egészséges egyedekben ugyanez a rész ellenállóbb és barnás színű.

Mindezt azonban nem tekinthetjük egyértelmű patológia jelként, mivel a fiatal, illetve egyéb fertőzésben szenvedő méhek is rendelkezhetnek hasonló tünetekkel. Mindent kizáró módszer csupán a laboratóriumi vizsgálat lehet, mely során teljes bizonyossággal meg lehet állapítani a vizsgált mintául szolgáló méhek tápcsatornájában lévő spórák sűrűségét. Végül, de nem utolsósorban azt is tudnunk kell, hogy habár a nozemózist hagyományosan összekapcsoljuk a családokban előforduló hasmenés jelével, ez a tünet nem minden esetben jelenik meg, illetve egyéb betegségek is okozhatják ezt a tünetet.

A diagnózis laboratóriumi módszerei

A kimondottan specifikus klinikai jelek hiányában csupán a megfelelő laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni a spóra jelenlétét és így igazolni a betegség meglétét.

Az egyik, napjainkban is használatos eljárás a mikroszkópos spóraazonosítás.

Ebben az esetben idősebb méheket kell használni, mivel ezek a fertőzésre a legérzékenyebbek. Ennek érdekében szedjünk össze 60 gyűjtő méhet közvetlenül a kaptár bejáratából – vagy gyűjtő méhek hiányában felnőtt méheket a fiasítás nélküli keretekről – ahhoz, hogy a mintául vett méhek 5%-ánál 95%-os biztonsággal meg tudjuk állapítani a betegség meglétét. Vegyük az egész potrohot, vagy csak az emésztőrendszer adott traktusát és készítsünk belőlük vizes oldatot. Vizsgáljuk meg az oldatot tárgylapon (400-szoros nagyításban) lehetőség szerint egy sztereó mikroszkóp alatt. A spórák hőállóak, jól kivehető sötét széllel rendelkeznek.

A N. ceranae spórái kisebbek a N. apis spóráinál, az utóbbiak oválisak.

Egyébiránt a családokban akár mindkét fertőzés is egyszerre felütheti a fejét, ezért a kettő közti különbségtétel nehéz lehet, ehhez molekuláris azonosításra van szükség.

(Folytatjuk)

Forrás: Méhészet