Back to top

Az eddig véltnél jóval veszélyesebbek a bálnákra a halászhálók

Jóval nagyobb eséllyel kavarodnak bele a bálnák halászhálókba, mint azt eddig vélték - állapította meg egy új vizsgálat.

A kanadai Szent Lőrinc-öbölben, az állatok nyári táplálkozási helyén a kék bálnák mintegy 60 százaléka kerül kapcsolatba halászhálókkal és kötelekkel - állapították meg kutatók drónok segítségével az állatok sérüléseiről készített felvételek alapján.

A bálnák megfulladhatnak vagy éhen halhatnak, ha fennakadtak a halászok eszközeiben.

Korábbi becslések szerint évente 300 ezer bálna és delfin pusztul el, miután a más fajok kifogására kivetett hálók vagy egyéb eszközök megsebezték - írja a bbc.com.

A skóciai St. Andrews Egyetem szakértői azonban kétségbe vonták ezeket a becsléseket. A Szent Lőrinc-öbölben végzett vizsgálataik szerint a kék bálnák 60 százaléka, a barázdásbálnák mintegy fele beleakad egy hálóba élete során.

Több adatra van szükség a kockázat mértékének megállapításához, hiszen a hálókba akadásból okozta elhullás hozzájárulhat a populációk csökkenéséhez.

"Az eredmények alapján felül kell vizsgálni az állományok javulását célzó terveket és stratégiákat, a halászat ugyanis eddig nem szerepelt a jelentős veszélyt jelentő tényezők listáján e két faj esetében"

- mondta Christian Ramp, a St. Andrews Egyetem munkatársa.

A simabálnák és a hosszúszárnyú bálnák esetében az egyedek 60-80 százaléka keveredik bele halászhálóba élete során.

A nagyobb bálnákról, mint a kékbálna és a barázdásbálna, korábban úgy vélték, hogy ez csupán 10-ből egy állatnál fordul elő, mivel erősebbek, valamint a partoktól és a halászflottáktól távolabb élnek. A szakértők eredményeiket az Endangered Species Research című tudományos folyóiratban mutatták be.

A bálnák életét rengeteg emberi tevékenységből eredő tényező veszélyezteti, mint például a műanyagszennyezés, az élőhelyek elvesztése, a vadászat, a klímaváltozás és a hajókkal való összeütközések.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mit játszik az Ökocsiga?

Egy természetszerető óvónő és egy fáért rajongó, ügyes kezű ezermester találkozásából és színes ötleteikből született az Ökocsiga játszóház. A fantáziadús családi vállalkozást legegyszerűbben talán természet-, gyerek- és állatbarát tevékenységként lehetne bemutatni.

Hogy visszaálljon az eredeti állapot

A Peszéri-erdő a Duna-Tisza köze fajokban leggazdagabb erdeje, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület.

Határon innen

Minden magyar ember szíve hevesebben dobog a Trianon szó hallatára, hiszen az I. világháború után aláírt szerződés tragikusan megpecsételte Magyarország sorsát. A Magyarbirodalom 325 ezer négyzetkilométeres területének elcsatolták a 72 százalékát, és idegen uralom alá került a lakosság kétharmada. Az erdeink megcsonkítása ennél is csúfosabb képet mutat.

Ha sok az autó az erdőszélen

A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is érezteti hatását. A fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódást kínáló, Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága rekordot döntött 2020-ban. A helyzet több helyen hasonló az országban.

Már hetven éve nyelik a halak a mikroműanyagot

Már az 1950-es évek óta nyelik le a mikroműanyagokat a halak, ezek koncentrációja pedig folyamatosan növekedett a beleikben - írja a PhysOrg-com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Kutatók múzeumi gyűjteményekben megőrzött példányok beleiben is találtak műanyagot.

A vadászkrónikás

A művészetet a művészlélek táplálja, a természet iránti szeretetet pedig egy ősi ösztön diktálja. A kettő egy emberben ölt alakot dr. Koncz István személyében, aki orvosi hivatása mellett a vadászat, az irodalom és a képzőművészet szerelemese.

Csak lánycsibéket keltetnek

Kikelt az az első 150 000 csibe, melyekből csak tojók lesznek. A csibéket egy új technológiája használatával keltették ki, amelynek eredménye az állatbarát nemi meghatározás.

Válaszd a természetet, válaszd a kartont!

A Tetra Pak, az élelmiszer-feldolgozás és -csomagolás egyik vezető vállalata "Válaszd a természetet, válaszd a kartont!" elnevezéssel indított kampányt, amelynek célja, hogy klímasemleges, teljes egészében megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készült csomagolásokat hozzon létre.

A pálmaolajmentes termékeket keresik a magyarok

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói részletesen megvizsgálták a pálmaolajat tartalmazó termékek fogyasztói megítélését. A magyar fogyasztók ezen ismeretei meglehetősen szűkösek, a fogyasztók a vásárlások során mégis a pálmaolajmentes termékeket keresik – írja a Sustainability szaklapban frissen megjelent tanulmány.

Június közepéig ijesztegethetik az embereket a fiókáikat védelmező varjak

Június közepéig lehet számítani lakott területeken a fiókáikat védelmező madarak, elsősorban a varjúfélék, azon belül is a dolmányos varjak olykor félelmet keltő támadásaira - írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfői közleménye.