Back to top

Ha nem lesz jelentős csapadék, a belvíz nem okoz problémát a mezőgazdasági évkezdésre

Az elmúlt csapadékos napok tetézték a talajok vízzel való feltöltöttségét, emiatt országszerte sokfelé belvízfoltok alakultak ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat információ szerint pedig már nem hiányzott több nedvesség a talajoknak, a felső egy méteres réteg már év eleje óta több helyen telített állapotban van.

Fotó: MTI
Azonban először is különbséget kell tenni a belvíz, illetve a károsan átnedvesedett talajok között. Előbbi a síkvidékek időszakos, de meglehetősen tartós és viszonylag nagy területre kiterjedő jelensége, sajátos vízfajtája. Csapadékból, megemelkedett talajvízből a mélyebb területeken felgyülemlő víz. Míg a károsan átnedvesedett talajnál nem jelenik meg nyílt vízfelület, de agrotechnológiailag a talaj vízzel való telítettsége ugyanúgy megnehezíti a növények életfeltételeit.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatott minket arról, hogy jelenleg 52 ezer hektárnyi terület van elöntés alatt, ebből 30 ezer vetés-szántó, a károsan átnedvesedett területek nagysága pedig ennek a kétszerese is lehet.

Nagyobb elöntések főként a Nyírségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és az Alföld középső-déli részén jelentkeztek.

A belvíz és a károsan átnedvesedett talaj is problémákat okozhat a talajra és a növényekre. A károsodás mértékét az adott időszak, a víz tartóssága, és a növény fajtája határozza meg, hiszen az egyes növények különböző mértékben viselik el az elöntés tartósságát.

Továbbá a téli belvíz sokkal kisebb gondot okoz, mint a tavaszi, mert még nem indult meg a növények fejlődése, illetve nem kezdődtek meg a tavaszi munkálatok.

Az ellene való védekezés elsősorban a mezőgazdasági szakemberek feladata, hogy eljuttassák a földjeiken megrekedő vizet a csatornákig.

Fotó: MTI

Ennek érdekében a gazdáknak árkokat kell kialakítaniuk a lefolyástalan területeken keletkező vizek csatornába történő bevezetése érdekében.

Ezután a vízügyi igazgatóságok a kezelésükben levő csatornákban levezetik a bennük összegyülemlett belvizet, a szivattyútelepek pedig átemelik azt a befogadókba.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei szerint az elkövetkező hónapok időjárásától függ, hogy miként alakul a belvízhelyzet a jobb idő beköszöntéig.

Jelenleg komoly hótakaró nem borítja a földeket, így a hóolvadás miatt nem kell számolni a belvíz növekedésével.

Az Országos Meteorológia Szolgálat jövő hétre nem jelez számottevő csapadékot, így van esély, hogy a belvízcsatornákban fokozatosan le lehet vezetni az összegyülekezett belvizet. Ha további nagy mennyiségű csapadék nem érkezik, akkor a jelenlegi belvíz a védekezés segítségével nem jelent veszélyt a tavaszi mezőgazdasági évkezdésre.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Talajtakarás homoki ültetvényekben

Néhány hete, a 12. számunkban írtunk az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet szőlőültetvények talajtakarásával foglalkozó előadásairól. Mint elhangzott, minden ültetvényben a helyi körülményekhez kell igazítani a takarónövények fajösszetételét. Cikkünk szerzője évtizedek óta foglalkozik a homoki szőlők sortakarásával.

Kutatási eredmény: Nő a hőmérséklet, csökken a GDP

Közel ötödével is csökkenhet a globális GDP 2050-re abban az esetben, ha a világnak nem sikerül megfékezni az éghajlatváltozást - figyelmeztetett tanulmányában a Swiss Re svájci viszontbiztosító társaság. A kutatás szerint Ázsia van különösen veszélyben.

Május közepéig még nem dőlhetünk hátra - Hideg és fagy okozta károk a kertekben

A fagykár esetén elsősorban a téli hideg okozta problémákra gondolunk, de május 10-ig számítani lehet még talaj menti fagyokra, azután jön a jégeső szezon. A télálló növényeknek általában nem okoz gondot a téli hideg, mert mélynyugalomban vannak. Sokkal veszélyesebbek az olyan lehűlések, amire nem számít a növény: talaj menti fagyok, őszi korai fagyok, tavaszi késői fagyok, jégesők…

Nehéz fél év vár az állattenyésztőkre

Nem lehet megjósolni, hogy a takarmány ára meddig marad ilyen magas. Sok múlik azon, hogy kedvez-e az időjárás az idei termésnek, illetve hogy meddig bénítja még a globális piacot a pandémia. Egy biztos: a következő fél év nehéz lesz az állattenyésztők számára – mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Hollósi Dávid, a Takarékbank Agrárcentrumának ügyvezető igazgatója.

Új elnök a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének élén

Kenyeres Sándor termelőt, a Nyírségi Dohánytermelői Csoport Kft. ügyvezető igazgatóját választotta a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) elnökének a szervezet küldöttgyűlése - tette közzé honlapján a szövetség.

Továbbra is hiányzik a meleg

Bár a már nagyon várt csapadék megérkezett az elmúlt héttől kezdődően, az évszakhoz képest hűvös időjárás azonban a vegetáció fejlődésében eddig egy-két hetes lemaradást okozott. Jelentős felmelegedés a következő pár nap során sem várható, sőt a mai hidegfront lehűlést és péntektől keddig helyenként újabb hajnali fagyokat hoz.

Földpiaci nyitás kérdőjelekkel

Ukrajna a nyár közepén megnyitja termőföldpiacát. A törvényhozók végre belátták, hogy ebben a fontos kérdésben mihamarabb egyértelmű helyzetet kell teremteni, és 2021. július 1-jétől lehetővé válik a termőföldek szabad adásvétele.

Jobb lehetőségek az agráriumnak - Támogatás és megújulás

A következő hét évben az uniós forrásoknak és a megnövelt mértékű nemzeti társfinanszírozásnak köszönhetően a hazai agrárszektorba a korábbiaknál nagyobb mennyiségű forrás jut.

Értéktőzsde: „Oldalazó” árak

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában az április 9–15. közötti öt tőzsdenapon az ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica május–júliusi jegyzése 75 000, a novemberi 59 000 (–1000 forint), a decemberi 60 000 forint/tonna volt. A 2022. márciusi lejáratú terménnyel 61 500 (+1000 forint) a 2022. májusival 63 000 forint/tonnáért kereskedhettek.

A V4+ felhívja az EU figyelmét, hogy hatástanulmányok nélkül ne hozzanak az agrárium jövőjét meghatározó döntéseket

A V4+ országok agrárkamarái átfogó hatásvizsgálat nélkül megalapozatlannak és kockázatosnak tartják a Közös Agrárpolitika reformjának, valamint a „Termőföldtől az Asztalig” és a Biodiverzitás stratégiák véglegesítését.