0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Brexit: zűrzavaros brit méhimport

Évtizedek óta importálnak méheket az Egyesült Királyságba melegebb éghajlatú országokból, hogy feltöltsék a szigetországi állományt. A brexit következtében azonban a méhek importálása tiltottá vált.

Egy kenti méhész, Patrick Murfet szerint ez hatalmas csapás, és már bánja, hogy a brexitre szavazott – írja az euronews.com.

– 40 éve vagyok a szakmában, sosem hittem volna, hogy így pórul járok egy olyan fejlemény miatt, amely nem csak nekem, de az ország számára is hátrányos. Nevetséges az egész. Még tavaly márciusban megrendeltük a méhrajokat, erre most azt mondják: állj!

15 millió példányt tenyésztettek nekünk Olaszországban, a számlákat pedig nekem kell fizetnem – mondja a méhész.

A férfi terve az volt, hogy a nyitott ír határon keresztül hozatja be a méheket az Egyesült Királyságba, majd Észak-Írországon keresztül Angliába.

– Azt mondták, így is visszafordítják a méheket, elpusztítják őket, ellenem pedig eljárást indítanak a behozatalukért. Erre kértem a jogszabályt, hogy mi alapján járnának el így, de nem kaptam semmit, mert nincs erre vonatkozó jogszabály – panaszkodik tovább a méhész.

– Ezek a körtefák néhány hónapon belül virágba borulnak, a farmerek Patrick méheitől is várnák, hogy beporozzák őket. Amennyiben nem így lesz, az 20 százalékos visszaesést jelent a termésben – mondja helyszíni tudósító, Luke Hanrahan.

A méhész szerint a korlátozás nem csak nekik és a termelőknek lesz rossz, de a vevőknek is, mert a hazai gyümölcs helyett európait kell importálni. Nagyon szerencsétlen helyzet.

– Hogy lehet egy egész iparágat így tönkre tenni? Ez a méhészet halálos ítélete. Lehetetlen az import méhrajokat hazaiakkal pótolni – mondja Paul.

A jelenlegi jogszabályok szerint rajokat nem, csak méhkirálynőket lehet az Egyesült Királyságba importálni. A brit kormány már jelezte, keresi a megoldást a kialakult helyzetre.

Forrás: euronews.com