Back to top

Így rendeltünk ételt és élelmiszert tavaly

Volt, aki napi kétszer rendelte házhoz kedvenc ételeit, de olyan netpincérező is akadt, aki a bevásárlását is szinte csak online intézte a tavalyi évben. Az alkoholrendelések alakulására nagy hatással voltak a járványügyi korlátozások és a reggeli kávét is előszeretettel rendeljük már házhoz.

A tavalyi év az ízlésünkön is sokat változtatott: az örök kedvenc hasábburgonya helyét a sajtburger vette át a képzeletbeli dobogó élén. Desszert tekintetében továbbra is a somlói galuska a favorit, de szívesen fogyasztunk tiramisut és palacsintát is.

Csaknem egy éve változtatta meg a mindennapjainkat a koronavírus megjelenése, ezzel együtt pedig az étkezési szokásaink is sokat alakultak.

A tavalyi évben összesen több, mint 2000 étterem és üzlet jelezte a netpincérhez való csatlakozási szándékát.

Mára már országszerte 4500+ partnerrel várja a cég másfél milliós megrendelői bázisát. A 2020-as év legérdekesebb tapasztalatait gyűjtötték most csokorba a felhasználók rendeléseit górcső alá véve.

Napi kétszer rendelt a tavalyi rekorder

Míg 2019-ben 336 házhoz szállítással tartotta a rekordot a legaktívabb felhasználó, addig 2020-ban ezt a számot az egyik megrendelő nemcsak elérte, de meg is duplázta összesen 687 rendeléssel. A netpincérezők sokszínűségét mutatja, hogy volt, aki tavaly a változatosság jegyében összesen több, mint 150 különböző partner kínálatát próbálta ki. Legyen szó reggeli kávéról, egy finom ebédről, délutáni nasiról vagy akár éjszakai snackről, szinte minden alkalomra találni egy megoldást a NetPincéren.

A változatosságot kedvelő rendelők mellett persze akadtak hűséges típusok is, így például olyan, aki egész évben egyetlen helyről rendelt csaknem 200 alkalommal.

Persze itt még nincs vége a legek gyűjteményének: akadt felhasználó, aki az év során összesen 323 alkalommal rendelt hamburgert, egy sushirajongó netpincérező 176 alkalommal sushizott, egy másik top rendelő pedig 166-szor tett pizzát a kosarába az év során.

Népszerű lett az alkoholrendelés a korlátozások hatására

A NetPincérnél már nemcsak éttermekből, kávézókból vagy cukrászdákból lehet biztonságosan rendelni, de akár a bevásárlást is intézhetjük a felületen megtalálható több, mint 200 üzlet kínálatának köszönhetően, nem beszélve a cég saját üzletláncáról, a NetPincér marketről, amely tavaly decemberben indult hódító útjára.

Az egyik felhasználó olyannyira kihasználta a gyors online bevásárlás lehetőségét, hogy tavaly 200 alkalommal cserélte a sarki közértet NetPincér rendelésre, összesen több, mint 1 millió Forint értékben.

Fotó: NetPincér
2020-ban nemcsak az élelmiszer-, de az alkoholrendelés is népszerű lett, amelyhez minden bizonnyal a járványügyi helyzet is hozzájárult. Már április-májusban is 50%-kal többen szereztek be alkoholt online rendeléssel, majd ez az arány a korlátozások feloldásával némileg csökkent, november-decemberben azonban ismét elérte a tavaszi szintet. A legnépszerűbb tétel a sör volt, ezt követte a bor és pezsgő, a whiskey, a vodka, valamint a gin. A legtöbb alkoholrendelést a fővárosiak adták le, őket követte Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Pest, Veszprém és Fejér megye. Talán a kijárási korlátozások hatására alakult ki a jelenleg 3 stratégiai központból kiszállító NetPincér market esetén is a következő top hármas lista az indulás hónapjában: sör, sós nassolnivalók és édességek. Persze a kínálat ennél sokkal szélesebb és folyamatosan bővül.

Érdekesség, hogy nem csak az esti közös lazulást pótolták online az emberek, a korlátozások első hullámában megugrottak a reggeli – így a kávé – rendelések is, és ez a tendencia azóta is megmaradt a fogyasztók körében.

Sajtburger, sült krumpli és hamburger a dobogón

Míg 2019 TOP3 leggyakrabban rendelt étele a hasábburgonya, a gyros és a hawaii pizza volt, 2020-ban átrendeződött a mezőny és átvette a vezetést a sajtburger, a hasábburgonya a második helyre szorult, a harmadik helyen pedig a hamburger áll, a gyros és a hawaii pizza pedig csak a TOP5 kedvenc között kapott helyet. A desszertek terén még mindig hódít a somlói galuska, azonban tavaly a tiramisu volt a második legnépszerűbb édesség a palacsinta helyett.

A rendelési kedvet tekintve 2020-ban is Budapest állt az élen, azonban vidéken is egyre szívesebben élnek a fogyasztók az online étel- és élelmiszerrendelés lehetőségével.

A 2019-es évhez hasonlóan nyugaton még mindig Győr-Moson-Sopron és Baranya megye viszi a prímet, keleten pedig Hajdú-Bihar megye az abszolút győztes a rendelések számát tekintve.

Fotó: NetPincér

A hasunk mellett mások megsegítésére is gondolunk

A NetPincér már több, mint két éve biztosít felületén adakozási lehetőséget, ma már hét alapítvány részére. A felhasználók támogathatják a hazai ökológiai művelődést, gyermekalapítványokat, állatmenhelyet, nélkülözőket és közösségi erdők ültetését is. A tavalyi évben is megmutatkozott, hogy az emberek törődnek a szívükhöz közel álló ügyekkel, szép példa erre az a felhasználó is, aki csaknem 400 ezer Forintot ajánlott fel a felületen keresztül több jótékony célra is az év során.

Magasabbak voltak a borravalók karácsonykor

Augusztus óta lehetőség van a NetPincér GO rendelések esetében online borravaló adására is, amelyet egyre szívesebben használnak ki a magyarok. A bevezetés óta átlagosan 214 Forint országosan a borravaló mértéke.

A városokat tekintve nagyvonalúságban első helyen áll Kaposvár, őket követi Eger és Székesfehérvár, Salgótarján és Budapest.

Jó hír, hogy karácsonykor adakozóbbak voltak a fogyasztók: az ünnepek alatt átlagosan 20%-kal több borravalót adtak a futároknak. Országos átlagot számolva a NetPincér GO rendelések a tavalyi évben 28.45 perc alatt értek ki a felhasználókhoz, nem számítva ebbe az előrendeléseket.

Fotó: NetPincér

Forrás: 
NetPincér

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Málna és különleges bogyósok

Hagyományos bogyósgyümölcseink mellett megjelennek hazánkban olyan fajok is, amelyek különleges igényeik miatt speciális felkészültséget vagy szerencsés termőhelyet igényelnek, esetleg eddig szinte ismeretlenek voltak.

Fűszernövények: Réspiacból versenypiac

A mintegy nyolcvan éve levélzöldségek és fűszernövények termesztésére és forgalmazására szakosodott Steinki családi vállalkozást immár a negyedik generáció irányítja.

Miniuborka négy hektáron

A Bécs Donaustadt nevű városrészében található Gartenbau Flicker GmbH Ausztria legnagyobb mini­uborka-termesztője, összesen 42 ezer négyzetméter üvegházi felületen szednek miniuborkát, snack­uborkát és egyéb uborkakülönlegességeket.

Túlsúlyos Európa

Olaszország egyike azoknak az országoknak, amelyek híressé tették az egészséges és könnyű mediterrán étrendet. Egy nemrégiben készült tanulmány azonban kimutatta, hogy az olaszok fele elhízással vagy túlsúllyal küzd. Nem jobb a helyzet a többi mediterrán országban sem.

Laboratóriumi szalonna vöröshús-allergiára?

Gyógyhatású szalonna? Nem feltétlenül disznóság. Ugyanaz a laboratórium, ahol genetikailag módosított sertést állítottak elő emberi transzplantációra szánt szervekhez, váratlanul előlépett sertéstermék-szállítóvá olyanok számára, akik egy különleges, kullancs okozta vöröshús-allergiától szenvednek. Máris sok betegen tesztelték a laboratóriumban előállított exkluzív szalonnát.

Bükki konyha extrákkal

Bekénypuszta kincses szigetként bújik meg az erdő mélyén. Kisgyőrből erdészeti magánúton hosszan kanyarogva érjük el az ökoházat, melyet a Turisztikai Látogatóközponttal 2014-ben hozott létre az ÉSZAKERDŐ Zrt. Délbükki Erdészeti Igazgatósága a Bükk-alja egyik legszebb vidékén. Csend, nyugalom, friss levegő, festői szépségű táj, kiemelkedő szolgáltatás, színvonalas étkezés, mini tanösvény. Kell ennél jobb fogadtatás?

A Babits Borászat sárgamuskotálya nyerte a Szegedi Borfesztivál fődíját

A Babits Borászat 2019-es Tokaji késői szüretelésű sárgamuskotálya nyerte a 26. Szegedi Borfesztiválon rendezett borverseny fődíját, az elismerést május közepén adták át a Tisza-parti városban.

Az USA 2,5 milliárd dollárt különít el a globális gabonaellátás biztosítására

Az Egyesült Államok elkülönít 2,5 milliárd dollárt az ukrajnai háború miatt veszélyeztetett globális gabonaellátás biztosítására - jelentette be Tom Vilsack amerikai mezőgazdasági miniszter május közepén Varsóban.

A Rumour by Rácz Jenő nyerte az Év étterme díjat

A budapesti Rumour by Rácz Jenő nyerte a magyarországi gasztronómia egyik legjelentősebb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat a hétfő este Budapesten megtartott díjátadón.

Vajdaságban idejében befejezték a tavaszi vetést

Jó hír, hogy a száraz időjárásnak köszönhetően idén időben sikerült elvégezni a tavaszi vetést a Vajdaságban és egész Szerbiában. A kukorica, a szója, a napraforgó és a cukorrépa szépen kikelt, és egyelőre nem szomjaznak. Rossz hír viszont, hogy az intenzív fejlődésben lévő őszi kalászosok és a virágzó repcevetések már hiányolják a nedvességet, a talaj alsó rétegeiből ugyanis hiányzik a víz. Másrészt az ukrajnai háború miatt nem tudni, mit hoz a holnap.