0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Sokakat ért kellemetlen meglepetés a napokban

Sok vállalkozó meglepődött, amikor arról értesítette őket az agrárkamra, hogy tagdíjat kellene fizetniük, mivel azt sem tudták, hogy tagjai a szervezetnek.

Januárban küldte ki az agrárkamara az egyenlegközlő leveleket a tagjainak, és elég sok embert ért kellemetlen meglepetés – írja a napi.hu a hvg.hu cikkére hivatkozva. Akadt, akinek a tagdíjhátralék mértéke volt újdonság, másoknak eleve az is újdonság volt, hogy ők is tagjai az agrárkamarának (teljes nevén Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara, rövidítve NAK).

A kamara szerint a most kiküldött egyenlegközlő célja a (korábbi) tartozások ismertetése, ezzel összefüggésben új tagdíj megállapítására most nem került sor.

Ez persze nem jelenti, hogy ne érhetett volna senkit meglepetés – például azokat, akik valamiért elmulasztották az októberi bevallási időszakot.

Az, hogy valaki egyszer csak megtudja, hogy tagja a kamarának, azért állhat elő, mert az agrárkamarai tagság bizonyos vállalkozói tevékenységekkel kötelező, attól függetlenül, hogy az érintett vállalkozó beregisztrál-e a kamarához. Ha a NAK valamilyen külső, közhiteles forrásból úgy értesül, hogy egy vállalkozó vagy vállalkozás a tagja kellene, hogy legyen, de nem az, akkor felveszi a tagjai közé és kiírja a tagdíjakat.

Azoknak, akiket újdonságként ért, hogy tartoznak a kamarának, a NAK nem sok időt hagyott.

Az egyenlegközlő leveleket januárban postázták, a megállapított tartozásokat alapesetben február 15-ig kellett rendezni. Aki vitatta a megállapított tagdíjat vagy valamilyen kedvezményt akart igénybe venni, az október 31-ig kérhet felülvizsgálatot, de ebben az esetben kapásból 20 százalék pótlékot is ki kell fizetnie. A február 28-ig kiegyenlítetlen tagdíjtartozásokra öt százalék késedelmi pótlék is ráugrik. A tagdíj köztartozásnak minősül, amit a NAV adók módjára behajt, 10 ezer forint behajtási pótlékkal megfejelve.

Forrás: Napi.hu