Back to top

Papagáj és pénztárca

Sokszor, sok helyütt írtak már arról, hogy a kutya- és macskatartás esetében milyen kiadásokra számíthatunk, ám arról már kevésbé esik szó, hogy a többi társállat gondozása sokszor nem kevés pénzbe kerül. Érdemes tehát körüljárni, hogyan csökkenthetők az olykor bizony tetemes költségek.

Mielőtt megvennénk kedvencünket, természetesen szükség van megfelelő férőhelyre és felszerelésre is. Az akváriumok meglehetősen drágák; ha szaküzletben vesszük, akkor 50 literes méretig nagyjából 150 Ft/liter-be kerül, e méret fölött pedig valamivel még drágább.

Viszont az internetes piactereken olykor az üzleti ár töredékéért, sőt, akár ingyen is hozzájuthatunk egy megfelelő méretű medencéhez.

Egy kifejlett zöld leguán elhelyezése és gondozása megterheli a pénztárcát
Fotó: Kovács Zsolt
De megbízható üvegessel is készíttethetünk akváriumot, azonban minden esetben ügyeljünk arra, hogy csak akkor vegyük meg azt, ha nem különösebben régi, és persze karc- és repedésmentes. Viszont inkább szakkereskedésben vegyünk szűrőt, fűtőt és világítótestet, egyfelől, mert a termékek garanciálisak, másrészről a legújabb modellek kevesebb energiát fogyasztanak, mint a régebbiek, és a hatásfokuk is nagyobb, ami hosszú távon szintén pénztárcakímélő lehet. Mindezeket persze megrendelhetjük interneten is, de ez esetben adjuk hozzá a szállítási díjat, illetve probléma lehet, hogy nem tudunk közvetlenül az eladótól tanácsot kérni. Talajt (szitált sódert) magunk is gyűjthetünk, hiszen azt is éppúgy át kell mosnunk, mint a kereskedésben vásároltat.

A dekorációs anyagokra sem szükséges külön költenünk, hiszen szép színű és formájú köveket bárki kereshet. (Persze nem minden kő való akváriumba!)

A terráriumok éppúgy beszerezhetők az internetes piactereken, mint az akváriumok. Az áruk többnyire alacsony, sokszor talajjal, dekorációs anyagokkal és felszereléssel együtt adják őket. Ennek ellenére a talajt mindenképpen cseréljük ki, illetve a terráriumot és a dekorációs elemeket, valamint a technikai eszközöket fertőtlenítsük. (A régi, elavult, sokat fogyasztó technikai eszközöket is előbb-utóbb le kell cserélni, ezzel is kalkuláljunk.) Egy hüllők otthonául szolgáló terrárium üzemeltetése drágább, mint egy azonos méretű akváriumé. Egy modern, LED világítással és keveset fogyasztó szűrővel felszerelt, illetve csak időnként bekapcsoló fűtővel ellátott akvárium energiaköltségét alig érezzük meg, de egy „watt evő” talajfűtő, infra- vagy UV lámpa üzemeltetése már nem csekély költséggel jár.

Kevés a jó kalitka

A díszmadarak számára kapható kalitkákkal nemcsak az a gond, hogy a kereskedésekben drágák, hanem hogy méretüknél fogva kicsik, ezáltal többnyire nem felelnek meg a madarak és gazdáik igényeinek.

A szárazföldi teknősök legfontosabb tápláléka a parkban és kertben szedett zöld eledel
Fotó: Kovács Zsolt

Például az odakapcsolt műanyag alj több okból sem jó: egyfelől takarításkor jelentős stressz éri a madarat, másfelől hatványozottan nagyobb a kirepülés esélye, mint egy hagyományos, ki­húz­ható tepsijű kalitkánál.

Mivel mindig akad valaki, aki felszámolja a madártenyészetét, az internetes piacterek szintén segíthetnek. Sőt, akadnak kifejezett kalitkakészítők is, akik kérésünkre elkészítik a legmegfelelőbb kalitot. Az ár ilyenkor természetesen megegyezés kérdése.

A kisemlősök terráriumaként sokan kiselejtezett akváriumot ajánlanak, ez azonban nem mindig jó megoldás. Az akváriumból kialakított terrárium rosszul szellőzik, lévén nincs szellőzőrács az oldalfalakban, nincs elhúzható frontüvege, ezért csak felülről kezelhető. A megfelelő terráriumot legjobb tehát csináltatni, a benne gondozott faj igényének megfelelően.

Nem mindegy, hol vásárolunk

Kezdjük mindjárt a kisállat megvételénél. A halak árában az egyes állatkereskedések között nagy különbségek lehetnek, van ahol például az átlagosan 280-320 Ft-ba kerülő vörös neonhal 450 forintot kóstál.

Ebből a halfajból (rajkedvelő mivolta miatt) érdemes egyszerre minimum 10-15 példányt vásárolnunk.

Persze minden halfajnál üzletenként más és már az ár. A legjobb, ha speciális szaküzletekben nézünk körül. Az utóbbi időben a vízinövények ára kúszott igen magasra, szerencsések vagyunk, ha egy akvarista ismerősünk épp növényeit készül ritkítani.

Tanácsok dióhéjban

  • A kisállatot és a férőhelyét ne egyszerre vegyük meg. Kedvencünk végleges helyen elhelyezett, műszakilag felszerelt új otthona legyen előkészítve.
  • Csak olyan állatot vegyünk, amelynek a folyamatos takarmányellátása biztosított. Ez különösen a rovarevő állatoknál jelenthet problémát.
  • A drágább olcsóbb, ha megfelelő korú, fiatal állatot veszünk.
  • Mielőtt kisállatra költünk, böngésszük végig a kiválasztott kedvencre vonatkozó szakirodalmat. A könyvek több valós adatot tartalmaznak, mint az internet!

Madarat, kisemlőst, hüllőt a legjobb, ha közvetlenül a tenyésztőtől vásárolunk, hiszen a tenyésztői árak szinte mindig jóval alacsonyabbak a kereskedői áraknál. Ám figyelem, ne az ár legyen az elsődleges szempont! A legfontosabb, hogy egészséges és megfelelő korú állattal térjünk haza. A tenyésztőnél megnézhetjük a kiválasztott állat szüleit, láthatjuk, hogy mivel táplálták addig. A madaraknál fontos, hogy mindig kérjünk abból a magkeverékből, amit addig evett, s fokozatosan állítsuk át a nálunk felajánlott kosztra. (Ez persze csak akkor igaz, ha nem azonos márkájú keveréket adunk neki a továbbiakban.)

Az sem elhanyagolható, hogy egy jó tenyésztő megfelelő tanácsokkal el tud látni – és nem azzal a sok badarsággal, amely oly gyakran olvasható az interneten.

Természetes táplálék

Ha valakinek kisebb papagája, pintye, vagy éppen kanárija van, annak táplálásra alig kell költenie. A nagyobb állatkereskedésekben, állateledel-üzletekben a legkülönfélébb, igazán jó minőségű magkeverékek között válogathatunk, s ugyanott megvásárolhatjuk a kiegészítőket – szépiát, lágyeledelt – is. Emellett kell még némi szedett tyúkhúr, jól megmosott saláta, gyümölcs – és már készen is van a menü.

A kisemlősök számára érdemes a faj igényeinek megfelelő terráriumot készíttetni. Egyiptomi tüskésegér
Fotó: Kovács Zsolt

A nagyobb állományoknál már oda kell figyelni a költségekre. Sok madarász maga állítja össze a magkeveréket, de a különféle magvak beszerzése nem kevés időt és energiát emészt fel. Ám létezik néhány olyan üzlet, ahol nagy, zsákos kiszerelésben szinte minden magevőnek árulnak eledelt, arányaiban sokkal olcsóbban, mint a legtöbb helyen beszerezhető kis mennyiség.

Rovarevők tápláléka

A lisztkukac sokáig olcsó volt, ám az utóbbi időben felszökött az ára. Speciális szakkereskedésekben, nagyobb mennyiségben viszont reális áron meg lehet vásárolni. A lisztkukacot sokáig alaptakarmánynak tekintették, de kiderült, hogy kicsi a tápértéke. Ez leginkább az éheztetett, hűtőben tárolt, frissen megvásárolt lárvákra igaz. Ha „nagy fogyasztóink”, például rovarevő madaraink vannak, nem ússzuk meg a „kukacetetést”. Vásároljunk nagy mennyiségű lisztbogárlárvát, de ne kínáljuk fel őket menten. Néhány napig etessük őket zöldséggel, gyümölcscsel. Amikor pedig kedvencünknek felkínáljuk a napi menázsit, szükség szerint – attól is függően, hogy milyen állatot gondozunk – hintsük meg a lárvákat némi vitaminporral, kalciummal.

Érdemes az internetes áruházakban is körülnézni.

Nagyobb gond a rovarevő hüllők és madarak kosztoltatása. Csupán a lisztkukac egyet­len rovarevőnek sem lehet megfelelő táplálék, ezért más ízeltlábúakkal, például a tücsökkel való (több fajt is árulnak) etetés elengedhetetlen. A tücsök nagyon drága, ám ha speciális élőállat-szaküzletben vesszük (Budapesten több is van, és vidékre is szállítanak), akkor érdemes nagyobb mennyiséget vásárolni, így összehasonlíthatatlanul olcsóbban jutunk hozzájuk. Egy jól záródó és szellőző helyen – például egy úgynevezett zoo-boxban –, megfelelő táplálék mellett (imádják a pitypang levelét, de emellett nagyon sok mindent megesznek) a tücskök hosszabb ideig is remekül tarthatók. Késő tavasztól őszig pedig a mezőn is foghatunk nem védett ízeltlábúakat, például egyenesszárnyúakat (sáskákat) kedvencünknek. Akár hüllőről, akár madárról beszélünk, számára ez a legtermészetesebb és legjobb táplálék.

A szárazföldi teknősök táplálásával szokott a legtöbb gond lenni.

Tulajdonosaik ugyanis gyakran etetik őket gyümölccsel, banánnal, paradicsommal. Nos, a természetben ritkán találnak ilyen táplálékot, ezért ha csak effélét kapnak, bizony hamar el is pusztulhatnak. Szintén gond van a gyakran csigairtóval kezelt fejes salátával is. A legjobb tehát, ha ingyen beszerezhető kosztot kapnak! A parkokban, kertekben például mindenütt szedhető számukra pitypang vagy lóhere. A füvet nem eszik meg, s többnyire idegenkednek a tyúkhúrtól és a lucernától is. Egyszerre nagyobb mennyiségű, egészséges zöld eledelt is szedhetünk, hűtőben tárolva ugyanis napokig friss marad. És persze egy fillérünkbe se kerül!

A zebrapinty tartását mindenki megengedheti magának
Fotó: Kovács Zsolt

Kovács Zsolt

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2021/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Öreg bükk a Stájeroknál

A Kőszegi-hegységben az Országos Kéktúra útvonalon haladva, a Stájer-házak közelében vezet az Öreg bükk Tanösvény. Ha nyugatról az Írott-kő felől, illetve közelebbről a Hörmann-forrástól érkezünk, először ahhoz az állomásához jutunk, ahol forgatható kockák segítségével megismerkedhetünk a Kőszegi-hegységet borító erdők világával.

A japán vállalatok továbbra is fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében

A japán vállalatok továbbra is fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság további növekedésében, és amikor európai piaci terjeszkedésben gondolkodnak, akkor az elsők között tekintenek Magyarországra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Tokióban tárgyalt Nogami Kótaró japán agrárminiszterrel és több vállalat vezetőjével.

Képes kalendáriumok a természet és a madarak rajongói számára

Az év elején két tematikus kalendárium is napvilágot látott az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány gondozásában: „A természet kalendáriuma” az élővilágban egy év alatt lezajló változásokat mutatja be, míg a „Madárkalendárium” az égi vándorok tavaszi és őszi vonulásának naptára. A látványos természetfotókkal illusztrált kiadványok megjelenését az Agrárminisztérium támogatta.

Támogatást igényelhetnek az ebtenyésztők a magyar ebfajták törzskönyvéhez

Egy tavaly év végén megjelent rendelet alapján a magyar ebfajták tenyésztői 2021. január elsejétől nyújthatnak be kedvezményes szolgáltatás igénybevételére irányuló kérelmeket ahhoz a tenyésztőszervezethez, amelynél a tagsági jogviszonyuk fennáll.

A tükröződő felületek eltakarásával megelőzhető a madarak ablaktámadása

A tükröződő felületek eltakarása, a külső visszapillantó tükrök behajtása is megelőzheti, hogy a madarak ezeket a felületeket támadják.

Ilyen az egészséges méz (1.)

A méz a legegészségesebb táplálékaink egyike. A benne található enzimeknek és egyéb összetevőknek köszönhetően a cukortartalma sokkal kíméletesebben szívódik fel, mint a kristálycukor illetve ugyanezeknek az összetevőknek köszönhető gyógyhatása is. De mire kell ügyelnünk, hogy a méz valóban egészséges táplálék legyen?

A magyar bárányok Olaszba mennek… A juhtenyésztők már húsvétra készülnek

Hazánk a megtermelt bárányok 90 százalékát a külpiacokon értékesíti. Az export zöme Olaszországba, a húsvéti ünnepi fogyasztás kielégítésére irányul. Az idei magas takarmányárak mellett várhatóan csak azok a bárányexportőrök járnak jól, akik húsvétra nagysúlyú bárányokat tudnak nevelni.

Olajretek-vetőmag – biztonságosan

Az olajretek-vetőmag termőterülete hazánkban ritkán haladja meg a 10 ezer hektárt. A megtermelt vetőmag túlnyomó része export célú termeltetés, kisebb részét a Magyarországon zöldítésre vetett keverékek komponenseként használják fel.

Magyarország hivatalosan is mentes a kéknyelvbetegségtől

Elismerte az Európai Unió a kéknyelvbetegség-mentesítési program eredményességét Magyarországon. A nyilatkozattal egyidejűleg az ország teljes területén feloldották a betegség miatt elrendelt korlátozásokat. Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a kedvező státusz fő pozitívumaként az élőállat-szállítások folyamatának egyszerűsödését emelte ki.

A tojás továbbra is alapélelmiszer

A hazai tojástermelés jelen állásának átláthatóságáért a hazai tojásfogyasztásról, a tojás származási hely feltüntetéséről, a ketreces és a szabadtartás arányairól, a tojásárakról, a madárinfluenza-járvány tojástermelésre gyakorolt hatásairól, valamint a pandémia idején zajló export-importról kérdeztük Molnár Görgyit, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkárát.