Back to top

A sárga körtelevélbolha Magyarországon

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetében immáron több évtizedre tekint vissza az autópályáknak mint a kártevők elterjedését segítő létesítményeknek a kutatása. Ennek egyik korábbi eredménye volt a pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) első megtalálása és szétterjedésének nyomon követése.

A vizsgálatok jelenleg is tartanak, és tavaly a sárga körtelevélbolha (Cacopsylla bidens) első kimutatását is eredményezték.

A sárga körtelevélbolhát tavaly azonosították hazánkban
A sárga körtelevélbolhát tavaly azonosították hazánkban

A levélbolhák közismert fitofág rovarok, néhány fajuk pedig jelentős kertészeti kártevő is. Hazánkban eddig majdnem nyolcvan fajt mutattak ki a kutatók, azonban a hazai levélbolhák ismerete korántsem tekinthető teljesnek.

Évről évre újabb fajok kerülnek elő, amelyek többsége csupán tudományos jelentőséggel bír, de fölbukkannak olyanok is, amelyek dísznövények vagy kertészeti kultúrák kártevőiként ismertek.

A hazai körtéket eddig három, egymástól jól elkülöníthető levélbolhafaj károsította, a füstösszárnyú körtelevélbolha (Cacopsylla pyri), a közönséges körtele­vélbolha (C. pyricola) és a nagy kör­televélbolha (C. pyrisuga) okozott számottevő károkat. Sok esetben más sok­tápnövényű, de körtén is előforduló fajokkal is találkozhatunk. A körtele­vél­bolhák nagyszámú lerakott petéiből kikelő lárvák és az imágók szívogatása árt a körtefáknak, növekedésük, fejlődésük üteme lelassul. A körtelevélbolhák károsítása nyomán a levelek torzulhatnak, korai levélhullást és terméshullást eredményezve, és a károsítás miatt a termés minősége is romlik. Ráadásul a bolhák a szívogatásuk során magas cukortartalmú, ragacsos mézharmatot választanak ki, ami beboríthatja a leveleket. Ezen később megtelepedhet a korompenész, így csökken a növény fotoszintézisének hatékonysága.

A kártétel jelentőségét növeli, hogy mindhárom fajnak több nemzedéke van, így a károkozás a tenyészidőszakban folyamatos lehet.

A fajok elkülönítését kissé bonyolítja, hogy az áttelelő egyedek, amelyek az avarban, a fák kérgén, vagy esetleg a nyitvatermőkön telelnek át, alaktanilag (pl. színben, szárnyhosszban) eltérnek a nyári egyedektől.

Fontos feladat a károsító biológiájának pontos megismerése
Fontos feladat a károsító biológiájának pontos megismerése

A nemzetközileg elismert pajzstetűkutató, Kozár Ferenc által elindított autópályakutatások – amelyek célja a károsító ízeltlábúak autópályák menti terjedésének feltárása volt –, eddig is számos fajjal gazdagították a hazai faunát. Ezen vizsgálatoknak köszönhetően került elő a mára már országosan is jelentős kártevővé vált pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii), és ennek keretében lehetett nyomon követni a szétterjedését is. Ennek a kutatásnak az új eredménye lett a sárga körtelevélbolha (Cacopsylla bidens) hazai felfedezése.

A sárga körtelevélbolha megközelítőleg 3,8 milliméter hosszú, a szárnya 2,8 milliméter.

A nyári egyedek jellegzetesen sárgás színezetűek, a téli forma sötétbarna.

Az első szárny vége lekerekített és sötétbarna foltot visel. Megtalálható ez a folt a rokon füstösszárnyú körtelevél­bolhán is, de attól könnyű elkülöníteni az áttetsző szárnyai alapján. A nagy körtelevélbolhán nincs ez a sötétbarna folt, így attól egyszerű az elkülönítése. A sárga körtelevélbolha azonban nagyon hasonlít a közönséges körtelevélbolhára, így e két faj csak mikroszkópi vizsgálatokkal azonosítható pontosan.

Széles elterjedésű faj, Indiából, Mongóliából, a Közel-Keletről, Nyugat- és Dél-Európából, valamint Egyiptomból, Argentínából és Uruguayból is ismerjük a sárga körtelevélbolhát. Különböző körtefajokról mutatták eddig ki (pl. Pyrus communisP. pyraster), általában 3-5 nemzedéke van és kifejlett alakban a körtefákon telel át.

Hazánkból eddig nem jelezték kártételét, de Szerbiából, ahol nagyon elterjedt, intenzív és extenzív körteültetvényekben is károsít.

Mivel nagyon hasonlít a közönséges körtele­vél­bolha nyári egyedeire, lehetséges, hogy sokfelé előfordul Magyarországon, csak részletes morfológiai vizsgálat hiányában jelenlétét és kártételét ez idáig nem különítették el a közönséges körte­le­vélbolháétól.

Hazánkból ismert körtelevélbolha-fajok: a.) sárga körtelevélbolha (Cacopsylla bidens), b.) közönséges körtelevélbolha (Cacopsylla pyricola), c.) nagy körtelevélbolha (Cacopsylla pyrisuga), d.) füstösszárnyú körtelevélbolha (Cacopsylla pyri)
Hazánkból ismert körtelevélbolha-fajok: a.) sárga körtelevélbolha (Cacopsylla bidens), b.) közönséges körtelevélbolha (Cacopsylla pyricola), c.) nagy körtelevélbolha (Cacopsylla pyrisuga), d.) füstösszárnyú körtelevélbolha (Cacopsylla pyri)

Kevés információnk van a sárga körtelevélbolha elleni védekezésről. A rovar biológiája nagyon hasonló a másik három hazánkban is megtalálható levélbolháéhoz, így az azokra vonatkozó védekezési módokat célszerű követni. Ilyen például a vízhajtások eltávolítása, amivel a tojásrakók és a lárvák számára legalkalmasabb helyek számát csökkenthetjük, továbbá célszerű figyelni az optimális hajtásnövekedésre is.

A védekezést, ami jelentheti az olajos lemosó permetezést vagy a kitinszintézis-gátló szerek alkalmazását is, akkor érdemes megkezdeni, amikor a tojások kikelés előtt állnak, vagy amikor fiatal lárvák vannak a növényeken.

A védekezés legfontosabb időszaka a tavasz.

A sárga körtelevélbolha hazai jelenlétének kimutatása után fontos feladat a faj hazai elterjedésének a feltárása, biológiájának minél jobb megismerése, mert ez szükséges ahhoz, hogy megfelelő védekezési módokat dolgozhassunk ki e körtén károsító rovarfaj ellen.

Dr. Kontschán Jenő

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2021/7 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tűzifaprogram: átcsoportosítják a készleteket

Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Kevés és drága az ananász

Az európai piacot jelenleg a Costa Ricából származó ananász fedi le, ám a felhozatal egyre kisebb, az eladási árak pedig számottevően emelkedtek, és ez a tendencia valószínűleg tovább folytatódik.

Dübörög a káposztaszezon

Teljes erővel mennek a káposztaakciók a német áruházláncokban, ahogy az utolsó tavalyi, tárolóból kikerült tételeket leváltja a frissen szedett fehér és vörös fejes káposzta. Tízkilós zsákokban azonban már nem akciózzák sehol a káposztát, mert nem tudnának olyan árat ráírni, amivel megérné.

Az élet mindent újrafest

Előadásokkal egybekötött fajtabemutatót tartott Csólyospáloson a Plant Alliance Hungary. A családi vállalkozás több mint húsz éve foglalkozik egynyári növények szaporítóanyagának termesztésével és forgalmazásával, valamint vetőmagok és tálcás palánták értékesítésével.

Beköltöznek a szobanövények (és a pajzstetvek is)

Az egyre hűvösebb idő beköszöntével el kell kezdeni bevinni az eddig kertben „nyaraltatott” szobanövényeket, és a mediterrán eredetű, a komolyabb fagyokra érzékeny dézsás növények is lassan a teleltető helyükre kerülhetnek. A teleltetéskor gyakori probléma okozói a pajzstetvek, melyek ilyenkor szintén beköltöznek – a növénnyel együtt…

Megállíthatatlanul terjednek a rothadásos betegségek – növényvédelmi előrejelzés 40. hét

A sebzések és gyümölcsmoly-berágások nyomán gyakori a gyümölcsfertőző moníliás megbetegedés. A fertőzés nyomán most inkább a rothadás a jellemző, viszonylag kevés a fán maradó, „múmiásodó” termés. Rothad a szőlő is, sietni kell a szürettel.

Illóolaj, vagy „illatolaj”? Mindkettő illatos, de nem mindegy melyiket használjuk…

Az illóolajokat sokan alkalmazzák az őszi-téli időszakban, hiszen jó szolgálatot tehetnek a felső légúti megbetegedések megelőzésében, kezelésében, de egy stresszes nap után is segíthet ellazulni némelyikük. Ám nem mindegy hogy illóolajat, vagy „illatolajat” veszünk…

Sovány lesz a német burgonyatermés a nyári aszály miatt

Hiába ültettek a tavalyinál több burgonyát Németország-szerte, a betakarított mennyiség, illetve a hektáronkénti hozam is elmarad nemcsak a tavalyitól, de a sokéves átlagáról is. Az ok egyértelműen a forró és száraz nyár; főleg az öntözetlen területeken nagyok a kiesések.

Melyik a legjobb fügefajta?

Házikertekben, védett fekvésben sokfelé terem hazánkban is füge, de egészen más elvárásoknak kell megfelelnie annak a gyümölcsnek, amit piacra termelnek. A közelmúltban Becsehelyen rendezett fügebírálat szempontjait szedtük össze és bemutatjuk azt a két tájfajtát, amelyek felkerültek a Nemzeti Fajtajegyzékre, ezáltal hivatalosan szaporíthatók.

Az aszály ellenére jó évet zártak a dinnyetermesztők

Hazánkban a dinnyeszezon hamarabb kezdődött, mint tavaly; az extrém melegtől hirtelen nagy mennyiség keletkezett a piacon, ám ezek a csúcsok augusztus elejére eltűntek. A termelők végig tudtak belföldre és exportra is értékesíteni, ezért összességében pozitív szaldós volt a mérlegük.