Ezért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetői úgy döntöttek, hogy minimális számú résztvevővel szervezik meg a szomszédos Tiszacsomán az első kárpátaljai disznótoros napot, és a nap eseményeiről a médián keresztül tájékoztatják a közönséget.
Paraszti őseink a sertés feldolgozása terén igencsak maradandót alkottak, fogalmazott Rázsó Lajos, az alkalom főböllére.
A disznótoros napon a Kárpátalja különböző térségeiből érkezett hét csapat mutatta be, hogy náluk milyen étkeket tálalnak fel az év végi disznóvágáskor. A beregvidékiek például királyi, tizenkét fogásos menüvel készültek, melyben a kocsonyától kezdve a hagymás velőn, az abált szalonnán, az orjalevesen, a sült oldalason, a májas és véres hurkán, valamint a kolbászon át a szalagos fánkig minden helyet kapott. A felső-Tisza-vidékiek a náluk ilyenkor elmaradhatatlan, húsgombóccal megspékelt káposztalevessel kínálták a vendégeket.
Az izsnyéteiek (Munkácsi járás) például a sertés orjára bontásának előnyeit mutatták be, ilyenkor ugyanis a sertésgerinc egyben marad, és csak a háziasszony kreativitásán múlik, hogy hányféle fogást készít belőle.
A Felső-Tisza-vidékről érkezőktől további érdekességeket is megtudhattunk. Kőrösmezőn például a levágott hízót számos helyen ma is hatalmas fateknőben forrázzák le, és az állat testén átvetett láncon forgatják, míg a bőrének a tisztítása folyik. Ugyanitt szokásban volt az is, hogy a levágott sertést szalma híján az erdőszélen növő, decemberre már elszáradt páfránnyal perzselték meg.
