Back to top

Együnk több szőlőt - védi a bőrt is

A szőlőfogyasztás védhet az UV-sugárzás káros hatásaitól, állapította meg nemrég egy amerikai tanulmány. Az Alabama Egyetem kutatói szerint a hatás a szőlőben található polifenoloknak köszönhető: a kísérleti alanyok kevésbé égtek le az UV-sugárzástól. Sejtszinten pedig kevesebb jelét találták a károsodásnak.

A kutatók teljes szőlőbogyóból készült por fogyasztásának hatását figyelték meg, amiből 2,25 csésze friss szőlőnek megfelelő mennyiséget ettek meg naponta a kísérleti személyek, két héten keresztül. A kísérlet előtt és két hét elteltével azt vizsgálták, hogy mennyi UV-fény vált ki bőrpirosodást a besugárzást követő napon. Ezt a küszöbértéket nevezik minimális bőrpír dózisnak (Minimal Erythema Dose, MED).

Megállapították, hogy több UV-sugárzás hatására alakul ki bőrpír a szőlőfogyasztás után,

Fotó: Horváth Csilla
a MED értéke majdnem 75 százalékkal emelkedett. A biopsziával kiemelt bőrmintákban pedig kevesebb DNS-károsodást, elhalt bőrsejtet és gyulladást jelző markert találtak a kéthetes szőlőfogyasztást követően. Ezek a károsodások vezethetnek ugyanis hosszú távon bőrrákhoz, ami az USA-ban minden ötödik 70 évesnél idősebb embert fenyeget. A legtöbb ilyen megbetegedés a sok napon töltött idővel hozható összefüggésbe. A bőröregedés is nagyrészt a napsütés UV-sugárzásának tulajdonítható.

A szőlő tehát ehető napvédőnek tekinthető, ami egy újabb „réteggel” egészítheti ki a trópusi fényre kifejlesztett napozószerek adta védelmet.

A pontos hatásmódot tovább vizsgálják az egyetem szakemberei, miután sikerült meghatározni azt a molekuláris utat, ami a károsodott DNS kijavításához vezet.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/freshfruitportal.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hasznos kölcsönhatások a talajban

A talaj összetett élő rendszer, amelyben fontosak a fizikai összetevők és kémiai folyamatok, termékenysége viszont a benne zajló biológiai folyamatoktól függ. Sajátos élővilágát baktériumok, algák, gombák és különböző állatok alkotják az egysejtűektől a gerincesekig, de ide soroljuk magukat a gyökereket is.

Zöld sziget a Gellért-hegyen

Az idén országos díjat kapott Gellért-hegyi kertjére Molnár István Mihály, cikkünk szerzője. Fajtákról és növényvédelemről osztja meg tapasztalatait.

Éghajlatváltozás miatti módszerváltás a metszésben

Sicz György nyugdíjas békéscsabai kertészmérnök a gyümölcsfái metszését két részben ütemezi be, mivel a most látható jó virágrügy berakódást egy késői fagy megritkíthatja. A klímaváltozás miatt érzékelhető időjárási anomáliák, a rövid időn belül bekövetkező nagy hőmérsékleti különbségek miatt erre számítani kell…

A magyar akácméz „titka”

A világon sehol másutt nincsenek a magyarországihoz fogható hatalmas, egybefüggő akácos állományok, melyek azonban nemcsak ebből a szempontból tekinthetők különlegesnek. Értéküket növeli, hogy a fák virágaiból hazánk egyik keresett exportcikke, az akácméz készül, mely 2014-ben került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, s amely nemcsak a fogyasztók, hanem a méhészek szívéhez is közel áll.

A Mecsek oldalában virágzik a mandula

Az idei nagyon enyhe tél melegrekordokkal búcsúzott február 26-án, az első tavaszi hétvégére viszont visszatér a tél. Milyen állapotban várják a gyümölcsfák a fagyokat? A legmelegebb hazai termőtájakon gazdálkodókat kérdeztük. Pécs környékén és a Balaton déli partján a kajszi rózsaszín bimbós állapotban van, a Mecsek oldalában virágzik a mandula.

Gazdátlan marhák bolyonganak a Földközi tengeren

Két szállítóhajó, fedélzetén több mint 2700 szarvasmarhával bolyong immár két hónapja a Földközi tengeren. A hajók Spanyolországból tartottak Törökországba, ahol megtagadták az állatok kirakodását a kéknyelv betegség gyanúja miatt. A későbbiekben Líbia is elutasította az állatok befogadását.

Jelentősen bővül az ökológiai gazdálkodás területe Magyarországon

Világviszonylatban is jelentősnek számít az ökológiai gazdálkodásba vont terület nagyságának bővülése Magyarországon - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.

Magyarország lemaradt a drónok üzleti célú hasznosításában

Nemzetközi színtéren a pilóta nélküli repülőgépek üzleti és ipari alkalmazásában számos országban és szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben. A magyar drónökoszisztéma mindeközben visszafogott mértékben fejlődött, ami komoly lemaradást okozott – áll a PwC Magyarország elemzésében.

Szorongásra ölelgessünk tehenet

Az ötlet egyszerű: Öleljen meg egy tehenet, hogy megfeledkezzen a problémáiról. A tehenek ölelése lassan világméretű wellnesstrend lesz - Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Svájcban és az USA-ban már van néhány farm, amely ilyen szolgáltatást kínál. Az indiai Gurugramban egy civil szervezet nyitott „bújjuk a tehénhez” központot - írja az India Times nyomán az interestingengineering.com.

Az FMC bemutatja: új hatású rovarölő szer a kertészetben

A kertészetben nagyságrendekkel hatékonyabb termesztés folyik, mint szántóföldön, egy négyzetméteren 20-50, de növényházban 70-100 kilogramm termést is betakaríthatnak. Nagyon célzottan, hatékonyan kell megvédeni a növényeket a fertőzésektől, és lehetőség szerint javítani az erőnlétüket.