0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A tojástermelés kálváriája

Milyen következményekkel jár a takarmány drágulása a tojástermelésre nézve? Erre manapság is többen megpróbálnak válaszolni, de az adatok, sajnos, legtöbbször köszönő viszonyban sincsenek a tényekkel. A tisztánlátás érdekében megkerestük Kollár Csabát, a lajosmizsei Mizsetáp Kft. ügyvezető-tulajdonosát.

Tojásból 100 millió darabot állítanak elő évente, amiből 95 millió „A” minőségű, a fennmaradó 5 milliót pedig ipari célra hasznosítják. Emellett évi 520 ezer vágócsirkét és 150 ezer tojójércét is értékesítenek. A takarmány drágulása ezekre is kihat. A szükséges tápokat saját keverőüzemükben állítják elő. 

A Mizsetáp Kft.-nél 62-en dolgoznak állandó munkaviszonyban, a vállalkozás éves árbevétele 2,7 milliárd forintot tesz ki.

A húscsirke-előállításuk évi 1300 tonna, és a már említett 100 millió tojáson felül évi 150 ezer előnevelt tojóhibridjércét állítanak elő és értékesítenek a saját, mintegy 260 ezres telepi tenyészállat­igényükön túl. A tojótyúkok a 80. élethetükre megtermelnek 365 darab tojást – ezt beólazott létszámra számolják –, az elhullási arány 4,4 százalék. Az egy tyúk által megtojt tojásból kiindulva az ipari tojás aránya 3,6 százalék, ami 12 darabot jelent, ugyanakkor minden egyes tojótyúk után 353 első osztályú, úgynevezett „A” minőségű tojást tudnak eladni. Vegyes tojásról van szó, tehát az S, az M, az L és minden más méret együtt van ebben.

Minden szükséges takarmány-alapanyagot vásárolnak, növénytermesztéssel ugyanis nem foglalkoznak.

Takarmány-alapanyag beszerzésére 1,2 milliárd forintot fordítanak évente, amit előre kell finanszírozniuk. A tápok értékének egyharmadát a búza, a tritikálé és a kukorica teszi ki, másik egyharmadát a növényi fehérje – szója és napraforgó –, míg az utolsó harmadba minden egyéb beletartozik. Átlagosan nézve, egy tojás előállításához 140 gramm tápot használnak fel a tyúkok, ami a jelenleg 118 forintos kilónkénti tojótápárat figyelembe véve annyit tesz, hogy 1 tojás előállításának 16,52 forint a takarmányozási költsége. Ezen kívül a tojás önköltségében benne még van a tenyészállat ára, a telep amortizációja, az energia és munkaerő költsége, a járulékok és adók befizetése, köztük a helyi iparűzési adóé.

A tojástermelésnél nemcsak abból kell kiindulni, hogy mennyibe kerül egy darabnak a közvetlen előállítása, hanem hogy a táp drágulása következtében többe kerül a napos jérce, hasonlóan az előnevelt jérce, majd a beállított tenyésztojó is.

Így megnő az 1 tojásra jutó tenyészállat-amortizációs költség is. Emellett működtetni kell a tojásüzemet, ahol az osztályozás, a válogatás és a csomagolás történik. A Mizsetáp maga foglalkozik a tojásforgalmazással, és ne feledkezzünk meg arról, hogy kialakították a saját brandjüket, a Hírös Tojást.

A tojáspiacon karácsony előtt volt ta­pasz­talható először egy szerényebb áremelkedés, de aztán az új évben, kis árcsökkenést követően, minden maradt a régiben. Közben a takarmány-alapanyagok ára 6-7 hónapja folyamatosan és drasztikusan növekszik. Az extrahált szójadara 5 éves kilogrammonkénti átlagára 100-105 forintra jön ki, most pedig 175-180 forintért lehet megvenni. Az általában emlegetett 25-30 százalékos takarmánydrágulással szemben ez 75 százalékos áremelkedést jelent.

Mivel ez a tápokban egyharmados arányt képvisel, így a szója árnövekedése önmagában már 25 százalékpontos drágulást jelent a késztápnál.

Ilyen esetben a hozzáértő állattenyésztő nem adja meg magát, hanem elkezd gondolkodni. Takarmányoptimalizálással próbálja kordában tartani a költségeket, mert ha valami erősebben drágul, akkor annak az arányát csökkenti, a helyettesítő termékét pedig növeli. Ha drága a szója, akkor rögtön előtérbe kerülnek mások, például több aminosavat kezd használni a tojótyúktartó. Csakhogy ez egy folyamat, nem statikus helyzet: az egyik változás magával hozza a másikat.

Példa erre, hogy tavaly november végén Kollár Csaba vásárolt a gazdaság számára egy kamionnyi lizint.

Ez mára 45 százalékkal már többe kerül, pedig a baromfi takarmányozására elég sokat használnak belőle. Meglehetősen ijesztő, hogy rövid 2 hónap alatt 45 százalékkal felment ennek az esszenciális aminosavnak az ára.

A fehérjénél a napraforgó a másik lehetőség. Ennél még borzasztóbb a drágulás, mint a szójánál, mert valójában nem is csak az árával van gond, hanem azzal, hogy egyáltalán nem vagy nehezen kapható. Egy ideig senkitől sem lehetett extrahált napraforgódarát vásárolni. Most már van eladó készlet, de annak gyengébb a minősége – mégis a korábbi kétszeresét kérik érte. Ami előzőleg 60 forint volt kilogrammonként, most ha lehet szerezni, 115-120 forintot kérnek érte. Ugyanakkor tudni kell, hogy az extrahált napraforgódarának sokkal nagyobb a rosttartalma és kisebb a fehérjekoncentrációja, mint a szójáé, és az aminosav-összetétele meg az emészthetősége is jóval gyengébb.

A fehérje pótlására szerény mértékben a DDGS is alkalmas. A változatosság kedvéért, a többi alapanyag áremelkedésével párhuzamosan, ez is megdrágult. Ugyanis nincs olyan, hogy az egyik áru ára föntebb megy, a másik hasonlóé pedig alapszinten marad, az árdrágulások egymást gerjesztik.

A korpa is beleillik ebbe a sorba. Mint egyszerű malomipari melléktermék, frissen és kellő megfontolással alkalmazva elfogadható táp-fehérjeösszetevő lehet.

A szakma szabályai szerint az őrléstől számítva 2-3 héten belül bele kell tenni a korpát a tápba, hogy mehessen a jószágok elé. Ha nem így történik, akkor a korpa valóságos méreggé válhat. Ilyennel készült tápot tenyészállattal nem szabad megetetni, annyira felszaporodhat benne a toxin.

Tehát megfontolással bár, de lehet a korpát alkalmazni a baromfitápban. Most ezzel is az a baj, hogy hiánycikké vált. Olyan áron viszik exportra, ami eddig elképzelhetetlen volt. Egyes vásárlók öldöklő küzdelmet folytatnak a korpáért. Jellemző adat, hogy az étkezési búzáért aratáskor 45-48 forintot kellett fizetni kilogrammonként. Most a külföldi vevők ennél is 20 százalékkal többet kínálnak – a korpájáért, mint malomipari melléktermékért!

Azért nem mindenki ennyire mohó. A Mizsetáp Kft. két partnere ebben a szorult helyzetben is igyekszik korrekt maradni. Egyikük a Gyermely Zrt. Ők is emeltek az áron, már többször is, de a korpát most is „csak” 44,5 forintért adják kilogrammonként. A másik a Szatmári Malom, amelyik jelenleg 12-15 forinttal olcsóbban adja a korpát Kollár Csabáéknak, mint amennyit a külföldiek kínálnak érte.

A takarmánybúzát tavaly nyáron, az aratáskor tonnánként 45-48 ezer forintért is meg lehetett vásárolni. Aki így tett, mert volt rá pénze, jól járt, mert most tonnánként 70-75 ezer forint között mozog ennek a búzának az ára. Ez 56 százalékos áremelkedést jelent. Annyi pozitívum elmondható, hogy búza legalább kapható itthon – igaz, mélyen a zsebbe kell nyúlni érte.

Szemes kukoricából az elmúlt őszön igen jó lett a termés, betakarításkor, a szezon elején tonnánként 42 ezer forintért is lehetett vásárolni.

Februárra ennek is felment az ára: ma tonnánként 65 ezer forintért lehet venni. Ez 55 százalékos áremelkedés októbertől január végéig.

A 2021. februári árszintet az egy esztendővel korábbival összehasonlítva a tápok áremelkedése 45 százalék körüli. Nagy gond, hogy ennek az erőteljes áremelkedésnek nem látják a végét, mert még mindig napról napra drágul szinte minden takarmány-összetevő – és az idei első félévben biztosan így is marad. Sőt, ha kicsit előbbre tekintünk, akkor az látszik, hogy ezen a télen tonnánként 140 ezer forintért szerződik az új napraforgómagot. Sőt, az ország keleti részében 190 ezer forintot is megfizetnek érte a román vásárlók.

A Mizsetáp Kft. brojlerhizlalással szintén foglalkozik. Ennek a gyorsan pörgő, friss húst adó ágazatnak ugyancsak tekintélyes a takarmányozási költsége. Évente hat turnust nevelnek fel, ami idehaza a szokásos ütem.

A jó nyugat-európai vagy amerikai termelőktől ez jócskán elmarad, ott a turnusok száma eléri az évi 7-7,5-öt.

Nem a magyar csirkéseken múlik ez a hátrány. Míg ott nem fordulhat elő, hogy a vágóhíd nem viszi el a készterméket az előre rögzített menetrend szerint, addig nálunk ez elég gyakori, sajnos. Emiatt csak rátartással lehet fogadni a következő napost. A brojlercsirke-előállításban az önköltség 70-75 százalékát a takarmányköltség teszi ki.

Ilyen helyzetben vajon mennyire éri meg baromfival foglalkozni?

Konkrét példa, konkrét adatokkal. December elején értékesítettek 100 ezer csirkét, aminek az áfa nélküli átlagára 240 forint volt kilónként. Ha a csirkénél elérhető összes támogatást begyűjtik, még azzal együtt is nagyon nulla közeli az ágazat gazdasági eredménye – mégpedig alulról. Ehhez hozzájön, hogy télen lényegesen többet kell fűteni, emiatt a téli előállításban további 20 forinttal magasabb a kilogrammonkénti önköltség. Azaz ha változatlan tápárak mellett lenne 1 kilogramm élő csirke átadási ára 260 forint, akkor nem volna veszteséges a termelés. De ha a takarmánydrágulást figyelembe vesszük, akkor jelenleg alsó hangon legalább 300 forintot kellene kapjon a termelő 1 kilogramm csirkéért!

Ezzel szemben február elején 250-253 forint volt az értékesítési átlagár, ami minden csirkehizlalónak kemény veszteséget jelent.

Ez már nem csupán úgynevezett számviteli és adózási veszteség, hanem akkora ráfizetés, ami likviditási gondot okoz. Ilyenkor nem csupán a jövedelem mérséklődéséről beszélünk, hanem nagyon elkezd apadni a pénz a gazda kasszájában, a hitelmoratórium ellenére is. Példa nélküli, hogy a jó kalászosgabona- és kukoricatermés dacára tartósan drágul a táp.

Vigasztalásul elmondható, hogy a takarmánymész és a takarmánysó nem kerül érdemben többe, mint tavaly ilyenkor.

A munkabér viszont emelkedik, 8-10 százalékkal, bár a többihez viszonyítva ennek az aránya szinte elenyésző. Az első béremelés az év elején megtörtént, de Kollár Csaba arra számít, hogy év közben is hozzá kell nyúlni a fizetésekhez. A külső szolgáltatók szintén drágábban dolgoznak, az eddigi 6800 forintos óradíj helyett 8800 forintot is elkérnek.

A tojáspiac hosszabb ideje alig mutatott jelentős változást. Február 1-jén kezdődött egy komolyabb áremelkedés, de beláthatatlan, hogy ez milyen mértékű és meddig tart. Az áremelkedés oka nem hazai, hanem a lengyelek tojásáremelése van a hátterében. Az Európai Unióban vagyunk, ezért ha valahol többlettermelés van, az rögtön megjelenik valamelyik másik országban – általában dömpingáron. Az ellenkezője is igaz: ha valahol felüti a fejét madárinfluenza, ott azonnal tojáshiány alakul ki, és dráguláshoz vezet.

Az egészben talán az a legszörnyűbb, hogy a gazdálkodók számára ez az egész kiszámíthatatlan. Ebből is adódik, hogy a baromfitermelők 5-8 év átlagában kénytelenek nézni a jövedelmezőségüket.

A tojás kiskereskedelmi fogyasztói ára az 5 százalékos áfával most körülbelül 43-45 forint darabonként. Áfa nélkül tehát 41-43 forint. Ennek az értéknek csupán a fele jut az állattenyésztőhöz, azaz egy átlagos tojásért körülbelül 21 forinttal számolhat a termelője. Aztán erre még jön a csomagolóanyag, a válogatók bére, a technika ára és a kiszállítás költsége. Ha a tojáshoz hozzányúlnak, akkor abból valamennyi el is törik. Ezután következik a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árrés, meg a logisztikai költség, és máris kialakul a bolti ár – ami alig hasonlít arra, amit az állattenyésztő lát belőle.

Megoldást a madárinfluenza ellen!

Nem elég a tápdrágulás, de mint baromfitenyésztőt, a madárinfluenza is állandóan fenyegeti Kollár Csabát. Szerencsére szó sincs arról, hogy az ő telephelyükön megjelent volna a fertőzés, ők mentesek maradtak, ennek ellenére nekik is meg kell fizetniük a madárinfluenza-járvány következményeit. Tojóhibrideket állítanak elő és értékesítenek, de mivel a vevői körükben és azok környezetében a fertőzést kimutatták, ezért nekik nem szállíthattak. A jércét felnevelték, kész lett, de a betelepítésre a szerződött vevőnél nem adták ki az engedélyt, ami végül a Mizsetápnál csapódott le. Emiatt a termelés biztonsága szenvedett csorbát, de ilyen módon naposcsibe-előállítással és tenyészállat-forgalmazással se lehet megnyugtató módon foglalkozni, mert megszűnt az állategészségügyi biztonság.

Tavaly tojójércét állítottak elő exportra a horvát és a román piacra.

Mivel Magyarország érintett volt a madárinfluenzában, a magyar hatóság nem engedélyezte a kivitelt, annak dacára sem, hogy a Mizsetápot egyáltalán nem érintette a betegség. Ilyenkor a jobb félni, mint megijedni elvet alkalmazzák – leállítják a kivitelt. Menet közben a horvátok ugyancsak a madárinfluenza miatt nem engedték be a Magyarországon előállított tojóhibrideket. Emiatt itthon ki kellett irtani a már kész tenyészállat-állományt. Hiába volt mentes minden betegségtől, nem lehetett eladni a jószágot.

Csakhogy az állat nem búza vagy gördülőcsapágy, hogy leteszem a raktárba, és legfeljebb később értékesítem.

Amikor készen van az állat, el kell szállítani, termelésbe kell állítani – vagy ha ez nem megy, akkor a járványvédelem okán le kell ölni a tyúkokat.

Közben a szándékolt vevőnél hiányzik a tyúk, nem tud termelni. A szaporítónál hiába van készen a tojó, a tilalom miatt nem tudja eljuttatni hozzá. Ebben a helyzetben, amikor a madárinfluenza ennyire determinál mindent, felvetődik a kérdés: merjen-e a cég tenyészállat-előállításra szerződni, vagy csökkentse a kockázatot, termeljen kevesebbet, ha nincs meg az állategészségügyi biztonság. A bizonytalanság arra ösztönzi őket, hogy fogják vissza a gazdálkodásukat. Azaz kontraproduktív, mérpedig ez nemzetgazdasági szinten is nagyon káros.

Kollár Csaba hosszú ideje aktív a madárinfluenza-járvány anomáliái miatt, sok helyre fordult már, hallatja a hangját.

Némi biztatást kapott is néhány szakembertől, mégsem nyugodt. A Baromfi Terméktanácsnál, azon belül a Brojler Szövetségnél és a Tojás Szövetségnél is kezdeményezte a rendszer átfogó felülvizsgálatát. Ugyanis me­g­győződése, hogy a madárinfluenzáról mint betegségről sokat tudunk ugyan, viszont a járványtana nincs kellően felkutatva és kidolgozva. Szerinte ebben a témában mind az állattenyésztők, mind a hatóságok eléggé tudatlanok. Ugyanis ott is megjelenik a madárinfluenza, néha hirtelen, néha gyakrabban, és igen sokszor ugyanott, visszatérően, ahol elő sem fordulnak vadmadarak. Erre hiteles magyarázatot még senki sem adott, ezért a védekezés sem lehet kellően megalapozott.

Kollár Csaba azt mondja, a madárinfluenza járványtani kutatására államilag finanszírozott akadémiai programra volna szükség, aminek az eredményeit azonnal közkinccsé kell tenni. Jelenleg ugyanis inkább csak tudogatásról, tapogatózásról van szó, de egzakt magyarázat nincs rá, hogy miért tör ki valahol látszólag ok nélkül a betegség, és dagad rövid idő alatt járvánnyá.

Vajon tudjuk-e, hogy melyik vírusgenom van itt vagy ott, ismerjük-e az eredetét?

Egyáltalán, mennyire vagyunk tisztában a kórokozó pandémiájával? Valószínű, hogy inkább csak úgy gondoljuk – legalábbis a médiában ezt hangoztatjuk –, hogy nagyon értünk a madárinfluenzához. De az eredmények, vagyis inkább a veszteségek azt mutatják, hogy az önbizalmunk – a PR-munkánk – a nagy, nem a hozzáértésünk, a szakmai munkánk.

Kollár Csaba másik javaslata, hogy mindennemű gazdasági haszonállat tartását állategészségügyi és állattenyésztési téren is tegyék engedélykötelessé. Jelenleg ilyen előzetes engedélyezési kötelezettség csak a környezetvédelem és az építésügy terén van, az állategészségügy-állattenyésztés terén nincs.

Az állategészségügyi-állattenyésztési engedélyezés teljesen független szervezethez tartozzon és önálló jogszabály (lehetőleg törvény) alapján működjön. Ugyanis súlyos járványügyi gond, hogy haszonállattartó telepet bárki létesíthet vagy fenntarthat, semmi nem korlátozza abban, hogy a szomszédtól akár 10 méterre építsen valaki saját istállót. Pedig járványvédelmi okból jól tennénk, ha 2 kilométeres izolációs távolságot írnánk elő két telep között. Úgy, ahogy a környezetvédelmi követelményeknél ez létezik – csak az sajnos kizárólag lakóépületekre vonatkozik.

A fertőző betegségek nagyon könnyen átjutnak egyik telepről a másikra, akár a széllel, akár rágcsáló kártevőkkel, például egérrel, vagy épp rovarokkal. Az izolációs távolságot is lehetne rugalmasan kezelni.

Például a Mizsetáp Kft.-nél légtömör kerítéssel zárják körbe a jércetelepeket. Lemezből építik, az alját a talajba süllyesztik. A kerítés magassága szélirányból 250 centiméter, a többi oldalon 220 centiméter lesz. Nemhogy a kártevők, de még egy macska sem tud átjutni rajta. Megfogja a szél által hozott, esetlegesen fertőző anyagokat. Ahol ilyen kerítés van, ott lehetne csökkenteni a telepek között előírt izolációs távolságot.

Kollár Csaba tapasztalata szerint egyes térségekben komoly termelési kultúra alakul ki, aminek következtében ugyanott jelentős koncentráció is kialakul, például megnő az állatsűrűség. Ahogy egyre többen kezdenek foglalkozni ugyanazzal, egyre nagyobb méretekben, a járványtani védekezést legtöbbször továbbra is csak egy drótfonat kerítés szolgálja, ami legfeljebb a kistestű kutyákat tartja vissza az átjárástól.

A széllel, az egérrel, a legyekkel, a macskával a betegség – benne akár a madárinfluenza kórokozója is – nagyon könnyedén átterjed az istállók közelsége miatt.

Ha már létező telepekről van szó, akkor célszerű volna átmeneti időt (1, max. 2 év) meghatározni, hogy az ottani gazdálkodók állategészségügyi-állattenyésztési engedélyt szerezzenek, vagy másik helyre vigyék tevékenységüket – esetleg hagyjanak fel vele. A meglévő állapotokat nem szabad konzerválni. Ahol nincs biztosítva a szakszerű izoláció, ott ne lehessen működési engedélyt kiadni!

A telepek áttelepítésére létre kellene hozni egy állami kártalanítási alapot, ami kezdőtőkét adna az újrainduláshoz, hogy az érintett telepek ne váljanak betegségek, és majdan járványok gócpontjaivá. Végeredményben 2-3 év alatt eljuthatnánk oda, hogy a jól kezelt, izolált állatsűrűség nem veszélyezteti túlságosan a termelést és az ország exportképességét.

Van-e erre forrás, miből lehetne ezt finanszírozni? Tavaly közel 18 milliárd forintjába került az államnak a 2020-as influenzajárvány részleges gazdasági kártalanítása. Ha ezt nem utólag, hanem előre gondolkozva adnánk oda a gazdáknak a felvázolt kártalanítási alapból, mindenki jobban járna, és feltételezhető, hogy a kisebb-nagyobb rendszerességgel visszatérő madárinfluenza nagyon is kézben tarthatóvá válna. Ez javítaná a termelés biztonságát, ami nemzetgazdasági érdek.

Ehhez komoly intézkedésekre és az azokat megalapozó törvényre van szükség, amit aztán keményen és konzekvensen végre kell hajtani. Az építésügyi és a környezetvédelmi engedélyezésnek van történelmi múltja, kialakult szervezete, kultúrája. Az állategészségügyi-állattenyésztésit annak a mintájára kellene létrehozni – de nem az állatorvosok és az állategészségügyi szakigazgatás felügyeletében. Ugyanis Kollár Csabával azt mondatja több mint 3 évtizedes szakmai gyakorlata, hogy ezek a szakemberek nincsenek olyan helyzetben, hogy az objektivitásukat és függetlenségüket minden körülmények között megőrizzék.

Az állatorvos sokszor a szakigazgatásban dolgozik, de ugyanaz a személy a gyakorlati állattartásban is részt vehet, máskor gyógyszerforgalmazással is foglalkozik – netán mindezekkel egyszerre.

Ezért független, úgynevezett techno­krata személyekre van szükség a telepek állategészségügyi-állattenyésztési engedélyezéséhez, akik semmivel nem kikezdhetők; a jövedelmük még közvetve sem az állattartásból vagy az állategészségügyből származik.

Ezzel megszűnhetne a mostani tarthatatlan helyzet, amiben nem létezik jogszabály a telepek egymástól való izolációjára, és arra se, hogy milyen műszaki feltételek mellett lehet adott állatot tenyészteni.

 

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság