0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

34. Bábolnai Gazdanapok – a tradíciót követve

A több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás az agrárium kiemelkedő eseménye, nemcsak hagyományt teremtett, de értéket is képvisel. A rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok méltán büszke az elismertségre, melynek ékes bizonyítéka, hogy a kiállítók és a látogatók döntő többsége évről évre visszatér, számon tartja a rendezvényt.

Bábolna város és a régió egésze igyekszik még vonzóbbá tenni ezt a három napot a szakma és a közönség számára. A kiállítás élvezi az Agrárminisztérium és a meghatározó szakmai szervezetek támogatását.

A mezőgazdaság mára elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy a gazdálkodóknak erőforrásaikat összpontosítva, azonos földterületen kell nagyobb mennyiségű terményt megtermelni. Ez a tény robbanásszerű változást hozott a mezőgazdaságban, megindult a digitalizáció, és a fejlesztések középpontjába a precíziós, okos megoldások kerültek.

A precíziós gazdálkodás gépesítési háttere az utóbbi idők egyik legfontosabb kérdése a gazdálkodók körében.

Ez a hatékony és költségtakarékos gazdálkodás alappillére. A Bábolnai Gazdanapok sajátossága, hogy minden évben színvonalas mozgógép-bemutatókat láthatnak az érdeklődők. A meghatározó gépforgalmazóknak és gépgyártóknak lehetőségük van működés közben bemutatni az újdonságokat, újításokat, különös tekintettel a precíziós növénytermesztéshez szükséges gépekre, eszközökre. Így az érdeklődő gazdálkodók láthatják, hogy mi szükséges az lehető legjobb gépesítéshez és az inputanyagok optimalizálásához. A gépbemutatókat szakemberek navigálják és igyekszenek rámutatni a gépek érzékenységére és használatuk szükségességére. A gazdasági megtérülési arányokról is tudnak tájékozódni az érdeklődők.

A precíziós gazdálkodás gépeinek bemutatása során az erőforrás-felhasználás csökkentésére is hasznos tanácsokat tudnak adni a szakemberek. A kiállításon létesített szaktanácsadási ponton pedig gondolatot cserélhetnek a gazdák a komplett farmmenedzsment-megközelítésről is.

A klímaváltozás hazánkban is a szántóföldi növényfajták újragondolását eredményezi.

Az idei gazdanapokon is segítünk a gazdáknak a tájékozódásban egy fajtakísérleti sor bemutatásával. Reményeink szerint több kutatóintézet és vetőmag-forgalmazó cég állít be kísérleti parcellákat kukorica-vetőmagokból.

A kiállítás súlypontját tehát a mezőgazdasági gépek és berendezések képezik, de bemutatásra kerül minden egyéb mezőgazdasághoz köthető termék és szolgáltatás, valamint jelen lesznek az oktatáshoz és kutatáshoz köthető intézmények is.

Az elmúlt évben is nagy sikert aratott a talajszelvény, ahol a talajművelő eszközök munkáját „szemmagasságból” láthatták az érdeklődők. Terveink szerint ebben az évben a talajszelvényen még több talajművelő eszközt tudunk összehasonlítani.

Idén is megrendezzük a Szakiskolai Napot, melyre közel 1000 középiskolás szakiskolai diákot várunk, akiknek szervezett programot és traktor-tesztvezetési lehetőséget biztosítunk.

A generációváltás jegyében a fiatal gazdáknak is tervezünk programokat, és az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségével közösen igyekszünk megszólítani őket.

Színes családi programokkal is várjuk a nagyközönséget, a kikapcsolódásra vágyó családokat. Lovasbemutató, sétakocsikázás és népművészeti, hagyományőrző gyermekparadicsom is helyet kap a programban.

A Bábolnai Gazdanapok sikeres és eredményes megrendezésén túl a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok legfontosabb feladatai között szerepel a történelmi lótenyésztés, a génmegőrzés folyamatosságának biztosítása, a műemlékegyüttes fenntartása, valamint a hagyományok ápolása. A látogatók szervezett csoportokban, idegenvezetéssel idén is megtekinthetik a ménesbirtok történelmi értékű épületegyüttesét és híres Shagya-arab lóállományát is.

A Bábolnai Gazdanapok immár szállóigévé vált jelmondata ismét tartalommal telik meg. Arasson sikert!

Burgert Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság vezérigazgatója több mint 50 évvel ezelőtt úgy vélte, hogy ha az amerikaiak Iowában hektáronként 8-10 tonna kukoricát tudnak termelni, akkor az oly hasonló magyar éghajlaton is sikerülhet ugyanez. Ez a gondolat vezérelte a Corn Production System (CPS) megalkotásában, melynek sikere immár történelem. A rendszer keretében megteremtették a feltételeket arra, hogy a nagy hozamot biztosító kukoricatermesztési technológiával ne csak termeljünk, hanem versenyképesek is legyünk. Ugyan amerikai mintát követett a CPS rendszer, de magyar sajátosságát adta az, hogy a termelés minden eszközét, feltételét megteremtette. 1971-ben, pontosan 50 évvel ezelőtt 11 gazdaságban, mintegy 30 ezer hektáron kezdődött meg az iparszerű kukoricatermelés kísérleti kipróbálása. Megalakult a CPS – Zug AG, melynek alapító tagja volt a Bábolnai Állami Gazdaság, és a magyar kukoricatermelés rövidesen a világ élvonalához csatlakozott. Erre a mezőgazdasági mérföldkőre emlékezik az Ikr Agrár Kft. és az AGROTEC Magyarország Kft. a 34. Bábolnai Gazdanapokon.

 

társrendezvény

Forrás: Magyar Mezőgazdaság Kft.