Back to top

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum elnyerte az Erasmus akkreditációját a következő hét évre

2021.02.18-án tette közzé a Tempus Közalapítvány az Erasmus akkreditációs pályázat eredményeit, melynek köszönhetően a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum 11 iskolája a 2021-2027-es pályázati időszakban könnyített eljárásban pályázhat majd külföldi szakmai tapasztalatszerzésre.

Az Erasmus pályázatokra az iskolák eddig évente pályázhattak egy, vagy kétéves projektekre. Az új uniós ciklusban került be az a lehetőség, hogy a források megszerzésére az intézmények akkreditálhatják magukat, így

a teljes ciklusra biztosíthatják a szükséges források rendszeres lehívását, így kiszámíthatóbbá válik a működés, hosszabb távra lehet tervezni.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolái rendszeresen lehetőséget biztosítanak diákjaik és tanáraik számára – az Erasmus+, a Határtalanul Program, illetve egyéb pályázatok keretein belül – külföldi tanulmányutakon és szakmai gyakorlatokon való ingyenes részvételre. A Centrum fogadó intézményként is funkcionál: a kontinens több országából időről időre vendégül látnak tanulókat, tanárokat szintén az Erasmus+, a Határtalanul! pályázatok keretében, továbbá önkénteseket is fogadnak a világ minden tájáról az AIESEC programnak köszönhetően.

kornyezetvedelmi_szakmai_gyakorlat_spanyolorszag_murcia_2018.jpg

Környezetvédelmi szakmai gyakorlat, Spanyolország, Murcia, 2018
Környezetvédelmi szakmai gyakorlat, Spanyolország, Murcia, 2018
Fotó: Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

Az intézmény elkötelezett híve a nemzetközi együttműködéseknek, így sok olyan projektben vesznek részt, ahol más Európai Uniós országokkal együtt hoznak létre tanulásmódszertant segítő anyagokat, valamint folyamatosan megosztják a jó gyakorlatokat egymással.

Az együttműködések által a diákok és a tanárok mindig új tapasztalatokat szereznek, szakmai és szociális készségeik, továbbá interkulturális ismereteik is fejlődnek.

Az Erasmus pályázatok keretében minden tanévben 180-200 diák és körülbelül 60 oktató utazhat egy másik országba új tapasztalatokat szerezni. Az itt tanuló diákoknak és oktatóknak igyekeznek folyamatos nemzetközi fejlődési lehetőséget biztosítani: a Centrum minden iskolájában és minden képzési területen tudnak gyakorlati helyet, fogadópartnert kínálni nekik.

Mezőgazdasági szakmai gyakorlat, Portugália, Braga, 2018

Fotó: Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

A Centrum szembesült azzal a problémával, hogy vannak diákok, akik tanulási nehézségek miatt nem beszélnek idegen nyelvet, ezért együttműködnek külhoni területekkel is, ahol magyar nyelven teljesíthetnek gyakorlatot a tanulók.

„Az Erasmus-akkreditáció elnyerése azt igazolja, hogy a pályázó – a szervezete fejlesztését célzó átfogó törekvés keretében – tervet dolgozott ki magas színvonalú mobilitási tevékenységek végrehajtására”

- olvashatjuk az Európai Bizottság oldalán.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum jelenleg a következő országokkal ápol élő kapcsolatokat:

Ausztria, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Francia-Polinézia, Hollandia, Izland, Írország, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország, Ukrajna.

lovasz_szakmai_gyakorlat_spanyolorszag_valencia_2017.jpg

Lovász szakmai gyakorlat, Spanyolország, Valencia, 2017
Lovász szakmai gyakorlat, Spanyolország, Valencia, 2017
Fotó: Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

A támogatás segíti a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum stratégiai irányelveit, többek között a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő, korszerű szakképzés biztosítását, illetve az élethosszig tartó tanulás támogatását.

Forrás: 
Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mire érdemes figyelni? - Források gazdálkodóknak

Az év elejétől számos új támogatási forma áll a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, emellett újra elérhetővé válnak már ismert pályázati lehetőségek is.

A kisállattápok ökológiai lábnyoma

Az Egyesült Királyság területének a kétszeresét kitevő termőföldet használunk kisállateledelek előállítására, számították ki brit kutatók. Az éves kisállateledel-forgalom szénlábnyomának elemzéséből az is kiderült, hogy ennek a mennyiségnek az előállítása során több üvegházhatású keletkezik, mint sok ország – például Mozambik vagy a Fülöp-szigetek – kibocsátása.

Megtartani minden áron - Párizsi Mezőgazdasági Kiállítás 2022

A szervezők úgy döntöttek, hogy a 2022-es SIA mezőgazdasági kiállítást az eredetileg tervezett időpontban, 2022. február 26. és március 6. között, a COVID helyzet ellenére is megtartják.

Nyitott tanterem az iskolákban

Megjelent az Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása. A programnak köszönhetően idén országszerte 120 új óvoda- és iskolakertet hozhatnak létre az Agrárminisztérium támogatásával. Az óvodáknak, általános és középiskoláknak szóló pályázat részleteiről László Tibor Zoltánt, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.

Elhatárolódtak a minisztertől

Nem nyerte el honfitársai tetszését a spanyol fogyasztásügyi miniszter, Alberto Garzón javaslata, amiben a növényi alapú étrendet próbálta népszerűsíteni. Nemrég egy interjúban arra biztatta honfitársait, gondolják át, mennyi húst esznek, és hogy ez milyen hatást gyakorol a környezetre, különösen ami az ipari méretű marhahústermelést illeti.

Segítség az eredményes pályázatbenyújtáshoz

Az Agrárminisztérium az előző évekhez hasonlóan, 2022-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati, illetve a környezet- és természetvédelmi civil szervezeteknek, hogy szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához vissza nem térítendő támogatásban részesülhessenek.

Új törvény a gazdaságátadásról

Első olvasatra talán sokkolónak tűnhet, de mostanra már minden harmadik magyar gazda a nyugdíjaskorba lépett. Ha belegondolunk, arról a generációról van szó, amelyik a rendszerváltozás idején vállalkozást indított és mára jellemzően egy jól működő gazdaságot tud átadni. Éppen őket segíti az az új törvény, amely az agrárgazdaságok sokkal egyszerűbb átadását teszi lehetővé.

Természetes eredetű, baktériumölő, lebomló csomagolóanyag

Szingapúri és amerikai kutatóknak sikerült olyan biológiailag lebomló csomagolóanyagot fejleszteni, ami elpusztítja az emberre veszélyes baktériumokat, egyben 2-3 nappal hosszabban pulton tartható a belecsomagolt gyümölcs. Az alapanyagot a kukoricafeldolgozás melléktermékéből, a hatóanyagokat kakukkfűből és citrusfélékből nyerik.

Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására

Megjelent az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program IV. ütemének pályázati felhívása, melyre óvodák, általános- és középiskolák jelentkezését várják 2022. január 30-ig. A programnak köszönhetően idén összesen 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósulhat meg - jelentette be a minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Növekvő érdeklődés az erdei iskolákban

Csaknem 9 ezren vettek részt a NYÍRERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskoláinak programjain 2021-ben. A pandémia az elmúlt évben is hátrányosan befolyásolta az érdeklődést, de a látogatottság összességében mintegy 40 százalékkal haladta meg a 2020-as számadatokat.