Back to top

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum elnyerte az Erasmus akkreditációját a következő hét évre

2021.02.18-án tette közzé a Tempus Közalapítvány az Erasmus akkreditációs pályázat eredményeit, melynek köszönhetően a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum 11 iskolája a 2021-2027-es pályázati időszakban könnyített eljárásban pályázhat majd külföldi szakmai tapasztalatszerzésre.

Az Erasmus pályázatokra az iskolák eddig évente pályázhattak egy, vagy kétéves projektekre. Az új uniós ciklusban került be az a lehetőség, hogy a források megszerzésére az intézmények akkreditálhatják magukat, így

a teljes ciklusra biztosíthatják a szükséges források rendszeres lehívását, így kiszámíthatóbbá válik a működés, hosszabb távra lehet tervezni.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum iskolái rendszeresen lehetőséget biztosítanak diákjaik és tanáraik számára – az Erasmus+, a Határtalanul Program, illetve egyéb pályázatok keretein belül – külföldi tanulmányutakon és szakmai gyakorlatokon való ingyenes részvételre. A Centrum fogadó intézményként is funkcionál: a kontinens több országából időről időre vendégül látnak tanulókat, tanárokat szintén az Erasmus+, a Határtalanul! pályázatok keretében, továbbá önkénteseket is fogadnak a világ minden tájáról az AIESEC programnak köszönhetően.

Környezetvédelmi szakmai gyakorlat, Spanyolország, Murcia, 2018
Környezetvédelmi szakmai gyakorlat, Spanyolország, Murcia, 2018
Fotó: Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

Az intézmény elkötelezett híve a nemzetközi együttműködéseknek, így sok olyan projektben vesznek részt, ahol más Európai Uniós országokkal együtt hoznak létre tanulásmódszertant segítő anyagokat, valamint folyamatosan megosztják a jó gyakorlatokat egymással.

Az együttműködések által a diákok és a tanárok mindig új tapasztalatokat szereznek, szakmai és szociális készségeik, továbbá interkulturális ismereteik is fejlődnek.

Az Erasmus pályázatok keretében minden tanévben 180-200 diák és körülbelül 60 oktató utazhat egy másik országba új tapasztalatokat szerezni. Az itt tanuló diákoknak és oktatóknak igyekeznek folyamatos nemzetközi fejlődési lehetőséget biztosítani: a Centrum minden iskolájában és minden képzési területen tudnak gyakorlati helyet, fogadópartnert kínálni nekik.

Fotó: Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

A Centrum szembesült azzal a problémával, hogy vannak diákok, akik tanulási nehézségek miatt nem beszélnek idegen nyelvet, ezért együttműködnek külhoni területekkel is, ahol magyar nyelven teljesíthetnek gyakorlatot a tanulók.

„Az Erasmus-akkreditáció elnyerése azt igazolja, hogy a pályázó – a szervezete fejlesztését célzó átfogó törekvés keretében – tervet dolgozott ki magas színvonalú mobilitási tevékenységek végrehajtására”

- olvashatjuk az Európai Bizottság oldalán.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum jelenleg a következő országokkal ápol élő kapcsolatokat:

Ausztria, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Francia-Polinézia, Hollandia, Izland, Írország, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország, Ukrajna.

Lovász szakmai gyakorlat, Spanyolország, Valencia, 2017
Lovász szakmai gyakorlat, Spanyolország, Valencia, 2017
Fotó: Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

A támogatás segíti a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum stratégiai irányelveit, többek között a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő, korszerű szakképzés biztosítását, illetve az élethosszig tartó tanulás támogatását.

Forrás: 
Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avattak

Méhész, pék és sajtkészítő mestereket avatott tegnap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, összesen 32-en kapták meg mesterlevelüket. Az eseményen került átadásra az EuroSkills 2021 versenyen érmeket nyerő, az agrárágazatban indult magyar versenyzők elismerése is.

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

"Elválnak" az albatroszok a klímaváltozás miatt

Nagyobb arányban szakadnak el egymástól az egyébként monogám kapcsolatban élő albatroszok a tengervíz felszíni hőmérsékletének emelkedése hatására - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Megjelent a vidéki turizmus fejlesztését támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás

Magyarország Kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás.

200 milliárd forintot is meghaladta az érdeklődés a precíziós mezőgazdasági pályázati felhívásra

A digitális megoldások széleskörű alkalmazása, a precíziós gazdálkodásra való áttérés az agrárium előtt álló nagy feladatok egyike. Az agrárgazdaságokat ebben segítő első pályázat a napokban zárult le, amelyet várhatóan a későbbiekben több is követ – mondta el Feldman Zsolt egy agrárdigitalizációval foglalkozó szerdai konferencián.

Nem hiányoznak az életünkből az egyszer használatos műanyagok

A megkérdezettek csaknem 70 százaléka nem érezte meg az egyszer használatos műanyag termékek kivonását a piacról - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) az MTI-vel csütörtökön.

Meglódultak a vállalkozások és a feldolgozóipar

A harmadik negyedévben folytatódott a beruházások bővülése, 12,4 százalékkal nőtt a volumen a Covid19-járvány által súlyosan érintett egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozások körében 21,8 százalékkal nőttek a beruházások, ugyanakkor az azok 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések lényegesen, 11,7 százalékkal visszaestek - ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Régóta nem volt ilyen aktív a Nagy-korallzátony

Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya - számolt be róla az ABC News ausztrál hírportál.

Különleges aromájú belga gyömbér

Az egyik belgiumi szupermarket kiváló minőségű, friss és helyben termesztett gyömbért kínál. A fenntartható módon, növényvédő szer használata nélkül nevelt gyömbérnek erősebb az íze, mint az importált árunak, állítja a forgalmazó vállalat.

Gazdálkodóként teljesedne ki az ezredfordulós generáció Kínában

Hu Siqin ígéretes karriert futott be Sanghajban egy Fortune 500-as cégnél, több mint elég pénzzel, de valami a nagyváros ragyogó fényei ellenére hiányzott neki, amit ő "gyökereknek" nevez.