Új, környezetbarát temetkezési formák

A halál a földi élet része, de lehetne része az életnek is a halálban, hiszen születhet élet belőle. Ha mottót lehetne választani ehhez a témához, Lavoisier gondolata lenne a legideálisabb „Semmi sem veszett el, semmi sem keletkezett, minden átalakult.”

Ahogy növekedett a Földön az emberek száma egyre több természeti környezet, elsősorban őserdő semmisült meg azért, hogy élelmiszert termeljünk, hatalmas épületeket készítsünk, ahol dolgozhatunk, és legyen fedél a fejünk felett. Itt azonban nincs vége, mert az ember még azután sem képes elengedni a ragaszkodást a fizikai testhez, miután azt már elhagyta az élet.

Tervezzünk előrelátóan

Az utóbbi években az élet számos területén azon dolgoztak a feltalálók, hogy egy égetően fájdalmas helyzetre, az egyre növekvő szennyezésekre próbáljanak megoldásokat keresni. Koránt sem meglepő, hogy új utakat keresnek arra is, hogy a temetkezést is környezetbarátabbá tegyék.

A Design For Death Architecture résztvevőji is szívügyüknek tekintették ezt a problémát.

A kegyelem erdeje

Bizonyára sokan vannak köztünk, akik nem szeretnek temetőbe járni, mert olyan nyomasztó és furcsán érezzük magunkat ott. A kegyeleti erdők egyszerre több előnnyel is járnak. Ezek olyan őserdők, melyek ezáltal védetté válnak és ahol még az emlékezés is magasztos és gyógyító folyamattá válhat. Habár a látogatók biztonsága végett gondozottak, ezeken a helyeken már csak a legszükségesebb esetben avatkoznak be az erdő életébe, és nagyon kíméletesen helyezik el a maradványokat.

Adjunk életet

Aki közel áll a természethez és a fákhoz, bizonyára szívesen átlényegülne egy fává. Mivel semmi sem vész el, csak átalakul, azért, hogy ez ne legyen annyira „értelmetlen” dönthetünk úgy, hogy inkább életet adunk.

amely lebomlása során gazdagítja a talajt és élteti a növényzetet, azt a fát mindenképpen, ami belőle nő majd ki.

Csomózott koporsó

Shaina Garfield 2019-ben a Design Indaba-n beszélt az általa tervezett textilből készített kegyelti eszközről. Az lebegett a szeme előtt, hogy teremtsen egy olyan lehetőséget, amely során a halál nem elszakítja az embert a természettől, hanem ellenkezőleg, ami által ismét közelebb kerülhet hozzá. Ő a makramé „koporsót” alkotta meg.

Van még valami elképesztő a találmányában: hogy a gyászolók saját maguk is részt vehetnek a készítésben. Olyan ez, mintha a hozzátartozójukat a szeretetükkel fonnák körül. Csomózás közben egyfajta meditatív állapotba kerülve gyógyulásban is részesülnek, mely során elgyászolják a gyászt. Ez a technológia is remekül együttműködik a környezettel különösen, amikor még faültetéssel is párosul.

Élet az élet után

A gombák használata a talaj tisztításában nem annyira új keletű dolog, Csernobilban és Rotterdamban is bevetették. A világ első micéliumalapú, mohaággyal bélelt koporsóját Bob Hendrikx fejlesztette ki, mely segíti a test „komposztálódását”, a méreganyagok lebontását miközben gazdagítja a talajt és az élővilágot.

Alkalmazása során pedig az emberi test ismét kapcsolatba kerül a természettel, és elképzeléseik szerint segítségével jelentősen csökkenhet az átalakulás időtartama.

Bambusz gubó

A kínai Lisha Li, Jiping Xiong, Haimo Xu és Wei Xu–t a hernyóból pillangóvá válás folyamata ihlette, ezért készítették el az újjászületést szimbolizáló gubókoporsójukat bambuszból. Azt szeretnék ezzel érzékeltetni, hogy ez az átalakulás nem a hernyó halála, hanem a pillangó születése.

Életeket menthet

Az emberek legtöbbje a megélhetésért dolgozik, ezért kétségbejtő tapasztalás, amikor azzal szembesülnek, hogy nincs kereslet a munkájukra. Egy projekt ezért felkarolta Zimbabwe kosárfonó nőit, akik a turizmus csökkenése miatt képtelenek eladni kosaraikat, pedig számukra eddig is csak ez az egyetlen emberhez méltó pénzkeresési forma létezett.

ezért már csak annyi szükséges, hogy sikerüljön mindezt a biológiai úton lebomló kosárkoporsó formájába átültetni, és akkor ezeknek a fokozottan kiszolgáltatott embereknek is lehetővé válik a túlélés. Vigasztaló lehet az a tudat, hogy egy ember elmúlásával hozzájárulhat mások életének, és egészségének megőrzéséhez illetve gyermekeik taníttatásához.

Levelekbe csomagolva

Meital Tzabari az általa tervezett koporsóhoz lehullott faleveleket használ alapként, melyeket vízben oldódó ragasztóval rögzít több rétegben. Az évszakok váltakozásának gondos megfigyelése során vált a levelek szenvedélyes rajongójává, így természetesen ez lett számára az ihlet forrása.

mert ahogy a fák ősszel levetik elhasznált lombruhájukat, úgy a lélek is csak a már alkalmatlan „ruháját” hagyja maga mögött, hogy kiszabadulva tovább élhessen.

The greenhouse: az emberi talaj

2020. decemberében nyílt Seattle közelében egy különös létesítmény, mely az emberi testet 30 nap alatt gyengéden, jótékony mikróbák segítségével komposzttá alakítja.

Katrina Spade szerint az a céljuk, hogy méltóságteljesen adják vissza az emberi testet a természetnek, így visszakerülhet a körforgásba és támogathatja az életfolyamatokat. A berendezésben keletkezett tiszta talaj később felhasználható erdők, kertek gazdagítására. 2019. áprilisában Washington volt az első állam, amely legalizálta az emberi maradványok ilyen módon történő ártalmatlanítását. Egyelőre 10 férőhellyel indították el a projektet, de idővel szeretnék kiterjeszteni az egész világra.

Nem szeretünk róla beszélni, nem szeretünk rá gondolni, pedig kellene, mert minél jobban menekülünk valami elől, annál félelmetesebb és nehezebb teherré lesz. Az elmúlás gondolata azért visel meg minket annyira, mert legbelül azt érezzük, hogy nem olyan életet élünk, amilyet szeretnénk. Ezen csak mi változtathatunk, ha igyekszünk minden napot megélni, minden nap kihozni magunkból a legjobbat, elmúlik a félelem, és a távozásra is másképpen gondolunk.