0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Furmint: filozofikus őserő

A Furmint pontos eredete a történelem homályába vész. Az elmúlt évek ugyan hoztak tudományosan megalapozott eredményeket, ám a rengeteg legenda és tévhit – grófok, királyok és királynők szereplésével – mind-mind alátámasztani látszanak számos tényt. Egy biztos, a furmint jelentős termesztési értékkel bíró ősi fajta, ami már évszázadokkal ezelőtt Európa számos bortermelő nemzetéig „elvándorolt”.

Idén immár harmadik alkalommal rendezték meg a Furmint February eseményt, ezúttal online formában, az Agrármarketing Centrum és a Wines of Hungary UK kommunikációs ügynökség közös szervezésében. Célja a Furmint és rajta keresztül a magyar borok népszerűsítése a magyar borexport egyik legkiemelkedőbb célpiacán, az Egyesült Királyságban. A rendezvény témája a Furmint gasztronómiában betöltött szerepe.

Londonban több mint százan, a topgasztronómiában dolgozó sommelier-k és a szaksajtó képviselői vettek részt a Caroline Gilby, Master of Wine és Isa Bal, Master Sommelier szakértők által moderált online mesterkurzuson.

Az eseményen a résztvevők megismerkedhettek 21 magyar borászat különböző stílusban készült Furmint boraival és a hozzájuk párosítható ételekkel. A termelők exporttevékenységének támogatására létrejött előadások közvetítése az online térben valósult meg, melyhez az ételek a londoni Trivet étteremben készültek, a résztvevők pedig a nekik előzetesen megküldött mintapalackokkal a saját otthonaikból csatlakoztak, speciális, Furmint borok kóstolására alkalmas poharak segítségével. Mint Caroline Gilby előadásában kiemelte, a Furmint elterjedésének központja Magyarország – bár Szlovénia, Szlovákia, Horvátország, Szerbia és Ausztria is felsorakozott–, emblematikus borvidékünk, Tokaj-Hegyalja fő fajtájáról van szó, ami egyben a tokaji aszú alapja.

Egyre több fantáziát látnak benne más területeken, mint a Balaton Borrégióban – így a Somlón –, Egerben és a Mátrában – jellemzően a vulkanikus borvidékeken–, mint ahogyan Pécs környékén és az Alföldön is.

Hazánkban jelenlegi termőterülete 3712 hektár, s ennek nagyobbik része a Tokaji borvidéken található. A Furmint Magyarországon az egyik legfontosabb fehérborszőlő-fajtává vált. A múltba tekintve a szakember elmondta, az aszú első említése 1527-re tehető, míg a Furmint 1611-ben jelent meg a krónikákban. A Tokaji 1737 óta a világ első zárt borvidéke, 2002-ben pedig az UNESCO felvette a világörökségi listára. A fajta bemutatása során Caroline Gilby elmondta, hogy a Furmint fürtje közép nagy, laza, hengeres, bora általában magas savtartalmú, de gondos szőlészeti munka mellett savai elegánsak. Jó cukorgyűjtő képessége miatt a száraz Furmint is magas alkoholtartalmú, bora Tokaj-Hegyalján jobb évjáratokban elérheti a 14-15 százalékot is. Illata határozott, és kisebb koncentrációnál is fajtajelleges. Benne nagyon gyakran körte, birs és szegfűszeg keveredik. Az éretten szüretelt szőlőből készült Furmint szárazon és édes borként is elegáns, nagytestű, különleges minőséget adhat. Fiatal korukban a késői szüretelésű Furmintok illatvilágát sokszor a botrítisz határozza meg, benne sok citrusféle, narancshéj, szerecsendió-virág és az elmaradhatatlan körte, birs illatával. Az aszúboroknál a botrítiszes jelleg kevésbé érvényesül. Itt a körte és kajszibarack mellett méz, akácvirág, amerikai hordóban érlelt boroknál pedig gesztenye, őszibarack, ananász jelentik a fő ízirányokat.

Egyes termőhelyeken kifejezetten kapros jellegű illat- és ízjegyekkel születnek a borok.

Ez nem hiba, hanem talajadottságból származik. A mikrooxidáció a borok érésével jelentős szín-, illat- és ízbeli árnyalatváltozást okoz. Mélyebb, barnás tónusok jelentkeznek illatban is (pl. dió, mogyoró, gesztenye, törökméz, még később csokoládé, dohány, kávé, cédrus és szantálfa). Csúcsát az első évtized végén éri el, attól kezdve akár évtizedeken át is élvezetes marad. Nagyságát valójában ízbeli tisztasága adja, eleganciája csak a Rajna menti száraz rizlingekhez hasonlítható. Erre a sokszínűségre, a világ gasztronómiájához való alkalmazkodó képességére világított rá Isa Bal, aki négy ételhez négy Furmintot mutatott be. Mint elmondta, szinte minden nemzet konyhájához jól illeszthető, érdemes felfedezni a benne rejlő értékeket. Jonny Lake, a Trivet étterem séfje bemutatta, milyen jól illenek a tengeri ételekhez, amit a Patricius Furmint 2019-hez, a Zsirai 2016-os Birtok Furminthoz, valamint a Sanzon Tokaj 2018-as Rány Furmintjához komponált, míg a Demetervin 2015-ös Úrágya 57 Furmintjához alapnak a csirkét választotta. Isa Bal kiemelte, fűszeres bort adó fajtáról van szó, amit kivételes elegancia jellemez. A rendezvényt követően – a pandémia miatti korlátozások enyhítése után – értékesítési verseny indul majd annak érdekében, hogy az importőröket, éttermeket, bárokat, kiskereskedőket ösztönözzék a Furmint borok eladására azáltal, hogy borvacsorákon, kóstolókon, különleges ajánlatok részeként kínálják azokat a vendégek, a vásárlók számára.

A legsikeresebb versenyző díja egy háromnapos tanulmányút lesz a Furmint központjába, Tokajba.

Az Agrármarketing Centrum (AMC) a jelenlegi, világjárvánnyal sújtott helyzetben online mesterkurzusokkal, borkóstoló programokkal segíti a külpiacokon jelen lévő és újként belépő termelők és borok bemutatkozását, online üzletfejlesztési találkozókkal támogatja az üzleti kapcsolatok további erősítését, a borexporttevékenység fejlesztését. A pandémia okozta utazási korlátozásoknak és a hatóságok ajánlásainak megfelelően a találkozók online vagy „hibrid” formában valósulnak meg. A meghívottak körét borágazati képviselők, köztük Master of Wine szakértők, nemzetközi borakadémikusok, borimportőrök, sommelier-k és szakújságírók alkotják, akiknek magyar és helyi borszakmai kiválóságok tartanak mesterkurzusokat.

A rendezvényeken lehetőséget teremtenek a borászokkal való direkt kommunikálásra is.

Az online találkozók mellett az AMC a magyar borvidékeket bemutató, ismeretterjesztő szakmai kisfilmsorozatot indított a Wines of Hungary – Personally közösségi média oldalon, melynek célja bemutatni és megszerettetni hazánk szőlőtermesztésének és borkészítésének változatos világát, és a kiváló minőségű magyar borokat. A nemzetközinek szánt sorozat elsősorban exportfejlesztési céllal készült a hazai és nemzetközi borszakmának és a bort szerető, értő közönségnek, de a szőlővel és a kulturált borfogyasztással csak most ismerkedőknek is sok izgalmas pillanatot ígér. Az AMC emellett a magyar bor fő exportpiacain több nemzetközi borkommunikációs kampánnyal is jelentkezik a tevékenységet bemutató cikkekkel, interjúkkal, hirdetésekkel és videókkal. (x)

Forrás: Agrármarketing Centrum