A középkortól kezdve a racka juh volt az általánosan tenyésztett juhfajta hazánkban. Az 1870-es években az egyedszáma elérte a 4,5 milliót. Száz évvel később azonban a kihalás szélére került a racka. Ennek oka a kedvezőbb hús-, tej- és gyapjúhozamú fajták elterjedése volt. Szerencsére néhány lelkes hortobágyi és debreceni tenyésztő nem hagyott fel a rackák tartásával, így megmentették a kihalástól a fajtát. Ennek okán vált általánossá a hortobágyi racka juh elnevezés.
A racka vélhetően a legősibb juhfajtánk. Gyökerei az i.e. IV. évezredig, Mezopotámia területére nyúlnak vissza. Őse a nagyobb testű, hosszú farkú vadjuhfaj, az arkal volt.
Fő ismertetőjegye a szarvalakulása, amely V alakban felfelé irányul, és amely a világon egyedülálló sajátosság a juhfajták között. A két ősi színváltozata van, a fekete és fehér, amelyet azonos fajtának tekintenek, de a törzskönyvi nyilvántartásban külön vezetnek. A két színváltozat egyedei a tenyésztés során nem keresztezhetőek egymással.

Egykoron a racka gereznájából készült a suba, amely évszázadokon keresztül jellegzetes viselete volt a magyar pásztoroknak.
S hogy miért eszünk húsvétra bárányt?
A bárány, amely szelíd és ártatlan állat, szimbolizálja a legfelsőbb felajánlást, amelyet kínálhatunk az Istennek az üdvösségért és a bűnök megbocsátásáért. A bárányvágás hagyománya számos vallásban megjelenik.